Rimamurány-salgótarjáni vasmű részvénytársaság
A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. Magyarország egyik legmeghatározóbb vasipari vállalata volt 1881–1948 között. Salgótarján környékén az 1800-as években több helyen is jó minőségű barnakőszenet találtak, mely ötvözve a gömöri vasérc adta lehetőségekkel kiváló befektetésnek bizonyult a 19. század rohamosan növekvő acélszükséglete kielégítésére. A gömöri földbirtokosok – köztük az Andrássyakkal – már 1808-ban létrehozták a Murányi Uniot, melyet 1810-ben követett a Rimai Coalitio. Ezek gazdag acélbányákkal és kiterjedt erdőségekkel rendelkeztek, utóbbi elengedhetetlen volt a nagymennyiségű szén előállításához, mellyel elsősorban nyersvasat alkottak.
Az Unio és a Coalitio 1845. május 15-én hozta létre a Gömöri Vasművelő Egyesületet Ózdon, mely az első próbálkozás volt tisztán hazai tőkéből a teljes vertikum kiépítésére, azonban a társaság 1851-ben a csőd szélére jutott. A megoldást így a három nagy társaság fúziója adta, amellyel 1852-ben létrejött a Rimamurányi Vasmű Egyesület, mely 1865-re már egymillió mázsa nyersvasat állított elő. Ugyanakkor az ózdi finomító nem volt képes az összes gömöri nyersvasat feldolgozni, ezért utóbbi előállítói egy új finomító alapítását tűzték ki célul. Az ötletet később Gróf Andrássy Emánuel (közismert nevén Manó) karolta fel, aki 1868-ban egyesítette a vastermelőket a Salgótarjáni Vasfinomító Társulatban 1,2 millió forint alaptőkével. A gyár a barnakőszenéről ekkor már ismert Salgótarjánban épült fel, már csak azért is, mert a vasútfejlesztési tervek idáig szerették volna a pesti vasúti összeköttetést megteremteni. A kezdeti nehézségek közepett újból Andrássy Manó révén 4 000 000 forintra nőtt az alaptőke, mely már elégséges volt 250 munkással a termelés megkezdéséhez.
Az 1873-as válság éreztette hatását a cégben, amely viszont még így is nyereséggel zárta az évet, mellyel korábbi hiteleit törlesztette. A tartós gazdasági pangás miatt egyre gyengült a cég teljesítménye, és 1876-ban a még meglévő hitelei törlesztésére 1,6 millió forintra csökkentették az alaptőkét, míg a következő években újra elkezdett fellendülni a termelés nem utolsó sorban a hazai ipartámogató törvények révén. A két nagy társaság a Rimamurányi Vasmű és a Salgótarjáni Vasfinomító 1881-ben határozta el az egyesülés, mellyel július 4-én létrejött a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. A társaság elnöki székét vágújhelyi Laczkó Antal foglalhatta el, míg az igazgatóságba bekerült Fáy Gusztáv, Loisch Ede, alsórussbachi Mayer Raphael, ifj. Schenk Adolf, dr. Szellényi Károly, dr. Miltscha József lovag és Hahn Sámuel lovag. A cég műszaki igazgatója Borbély Lajos, a kereskedelmi igazgatója Brüll Ármin lett. Az alaptőke 7 350 000 forintot tett ki. Az alapítást a két helyi vállalat mellett a Länderbank és a Wiener Bankverein finanszírozta.
A cég pénzügyi eredményei igencsak kielégítőnek mondhatók. A 19. század második fele a vasútépítés, az indusztrializáció és a gépgyártás révén folyamatosan bővülő felvevőpiacot jelentett, mely fényében érthető, hogy az 1881-ben 826 963 forintos profit miként emelkedett 1887-ben 1 039 229 forintra, majd 1898-ban 2 004 969 forintra. A haszon 1901-ben már az 5 024 483 koronát is elérte (ekkor már 32 000 000 K alaptőke mellett).
1900-ban a cég a Hazai banktól 10 775 db Unio vas- és bádoggyár részvényt vett át, mellyel komoly részesedést szereztek a Dernői vasgyárban és az Andrássy vasgyárban is. 1906-ban, amikor a profit átlépte a hatmillió koronát, pedig megszerezték a Kaláni bánya- és kohómű Rt-t. A cég továbbra is rendkívül pozitív eredményeket produkált, így a tiszta nyeresége 1907-ben átlépte a hétmillió koronát, 1911-ben a nyolcmilliót, 1912-ben (negyvenmillióra emelt alaptőke mellett) a 10 milliót, 1913-ban a 11 milliót. 1914. június 30-i mérlege szerint azévi nyeresége 9 242 107 K volt, mely a háborús megrendelések révén 1917-ig 17 millió koronára emelkedett, de 1920-ban a 21 milliót is átlépte; időközben pedig 1912-ben megszerezte a Hernádvölgyi magyar vasipar Rt-t is.
A Trianoni békediktátum két ország területére osztotta a cég érdekeltségeit, mely miatt 1922. szeptemberében megállapodás született a magyar és a csehszlovák kormányok között, mely kimondta, hogy a vállalat gazdasági és üzemi egysége biztosíttatik mindkét ország területén olyképpen, hogy az üzemhez szükséges alapanyagok a legrövidebb útvonalakon szabadon szállíttathatnak a határokon keresztül, és a munkások is szabadon járhatnak dolgozni akkor is, ha ehhez határátlépést kell tenniük.
E mellett még 1921-ben a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. érdekközösséget alapított a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt-vel, mely keretében előbbi 120 000 db, utóbbi 75 000 db részvényt adott át a másiknak a sajátjaiból. A hiperinfláció után 1926-ban a cég profitja 1 765 817 pengőt, 1928-ban már 3 007 668 pengőt tett ki. Az 1929-es nagy gazdasági válság ugyanakkor 1931-től itthon is éreztette hatását így a profit lecsökkent 100 205 pengőre, majd csak 1935-ben lépte át újra az egymillió, 1936-ban a kétmillió és 1942-ben az ismételt háborús megrendelések révén a hárommillió pengőt.
A háborúban a szovjet megszállás zilálta szét a vállalatot, mely gépeit és munkásait elvesztve 1944. december 24-től a szovjet hadsereg parancsnokságának adott otthont egészen 1946 júniusáig, ahol ezt követően megindulhatott a jóvátételi termelés, azonban a céget 1946 decemberében államosították és 1949. január elsejétől már mint Nemzeti Vállalat működött tovább.
Források:
- Compassok 1881–1943
- Magyarország a XX. században. IV. KÖTET. Tudomány 1. Műszaki és természettudományok. Vaskohászat fejezet: http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/690.html#694
- Berencsik Szabolcs: A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság szerepe a XIX. századi magyar ipartörténetben. https://9dok.org/document/q052x6rl-a-magyar-ipari-%C3%A9s-technol%C3%B3giai-forradalom-i.html
Alapítás ideje: 1881
Megszűnés ideje: 1948
Alapítók nincsenek beállítva
Meghatározó vezetők:
1881-1892 | vágújhelyi Laczkó Antal |
1893-1900 | gróf Tisza István |
1920 | Id. Dr. Chorin Ferenc |
1927-1939 | Dr. Bíró Pál |
1940- | gróf Zichy János |
Főtevékenység nincs beállítva
Fő termékek nincsenek beállítva
Székhelyek nincsenek beállítva
Telephelyek nincsenek beállítva
Fő mérföldkövek nincsenek beállítva
Szerző: Dr. Pelles Márton
Alapítás ideje: 1881
Alapítók nincsenek beállítva
Meghatározó vezetők:
1881-1892 | vágújhelyi Laczkó Antal |
1893-1900 | gróf Tisza István |
1920 | Id. Dr. Chorin Ferenc |
1927-1939 | Dr. Bíró Pál |
1940- | gróf Zichy János |
Főtevékenység nincs beállítva
Fő termékek nincsenek beállítva
Székhelyek nincsenek beállítva
Telephelyek nincsenek beállítva
Fő mérföldkövek nincsenek beállítva
Szerző: Dr. Pelles Márton
Rimamurány-salgótarjáni vasmű részvénytársaság
A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. Magyarország egyik legmeghatározóbb vasipari vállalata volt 1881–1948 között. Salgótarján környékén az 1800-as években több helyen is jó minőségű barnakőszenet találtak, mely ötvözve a gömöri vasérc adta lehetőségekkel kiváló befektetésnek bizonyult a 19. század rohamosan növekvő acélszükséglete kielégítésére. A gömöri földbirtokosok – köztük az Andrássyakkal – már 1808-ban létrehozták a Murányi Uniot, melyet 1810-ben követett a Rimai Coalitio. Ezek gazdag acélbányákkal és kiterjedt erdőségekkel rendelkeztek, utóbbi elengedhetetlen volt a nagymennyiségű szén előállításához, mellyel elsősorban nyersvasat alkottak.
Az Unio és a Coalitio 1845. május 15-én hozta létre a Gömöri Vasművelő Egyesületet Ózdon, mely az első próbálkozás volt tisztán hazai tőkéből a teljes vertikum kiépítésére, azonban a társaság 1851-ben a csőd szélére jutott. A megoldást így a három nagy társaság fúziója adta, amellyel 1852-ben létrejött a Rimamurányi Vasmű Egyesület, mely 1865-re már egymillió mázsa nyersvasat állított elő. Ugyanakkor az ózdi finomító nem volt képes az összes gömöri nyersvasat feldolgozni, ezért utóbbi előállítói egy új finomító alapítását tűzték ki célul. Az ötletet később Gróf Andrássy Emánuel (közismert nevén Manó) karolta fel, aki 1868-ban egyesítette a vastermelőket a Salgótarjáni Vasfinomító Társulatban 1,2 millió forint alaptőkével. A gyár a barnakőszenéről ekkor már ismert Salgótarjánban épült fel, már csak azért is, mert a vasútfejlesztési tervek idáig szerették volna a pesti vasúti összeköttetést megteremteni. A kezdeti nehézségek közepett újból Andrássy Manó révén 4 000 000 forintra nőtt az alaptőke, mely már elégséges volt 250 munkással a termelés megkezdéséhez.
Az 1873-as válság éreztette hatását a cégben, amely viszont még így is nyereséggel zárta az évet, mellyel korábbi hiteleit törlesztette. A tartós gazdasági pangás miatt egyre gyengült a cég teljesítménye, és 1876-ban a még meglévő hitelei törlesztésére 1,6 millió forintra csökkentették az alaptőkét, míg a következő években újra elkezdett fellendülni a termelés nem utolsó sorban a hazai ipartámogató törvények révén. A két nagy társaság a Rimamurányi Vasmű és a Salgótarjáni Vasfinomító 1881-ben határozta el az egyesülés, mellyel július 4-én létrejött a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. A társaság elnöki székét vágújhelyi Laczkó Antal foglalhatta el, míg az igazgatóságba bekerült Fáy Gusztáv, Loisch Ede, alsórussbachi Mayer Raphael, ifj. Schenk Adolf, dr. Szellényi Károly, dr. Miltscha József lovag és Hahn Sámuel lovag. A cég műszaki igazgatója Borbély Lajos, a kereskedelmi igazgatója Brüll Ármin lett. Az alaptőke 7 350 000 forintot tett ki. Az alapítást a két helyi vállalat mellett a Länderbank és a Wiener Bankverein finanszírozta.
A cég pénzügyi eredményei igencsak kielégítőnek mondhatók. A 19. század második fele a vasútépítés, az indusztrializáció és a gépgyártás révén folyamatosan bővülő felvevőpiacot jelentett, mely fényében érthető, hogy az 1881-ben 826 963 forintos profit miként emelkedett 1887-ben 1 039 229 forintra, majd 1898-ban 2 004 969 forintra. A haszon 1901-ben már az 5 024 483 koronát is elérte (ekkor már 32 000 000 K alaptőke mellett).
1900-ban a cég a Hazai banktól 10 775 db Unio vas- és bádoggyár részvényt vett át, mellyel komoly részesedést szereztek a Dernői vasgyárban és az Andrássy vasgyárban is. 1906-ban, amikor a profit átlépte a hatmillió koronát, pedig megszerezték a Kaláni bánya- és kohómű Rt-t. A cég továbbra is rendkívül pozitív eredményeket produkált, így a tiszta nyeresége 1907-ben átlépte a hétmillió koronát, 1911-ben a nyolcmilliót, 1912-ben (negyvenmillióra emelt alaptőke mellett) a 10 milliót, 1913-ban a 11 milliót. 1914. június 30-i mérlege szerint azévi nyeresége 9 242 107 K volt, mely a háborús megrendelések révén 1917-ig 17 millió koronára emelkedett, de 1920-ban a 21 milliót is átlépte; időközben pedig 1912-ben megszerezte a Hernádvölgyi magyar vasipar Rt-t is.
A Trianoni békediktátum két ország területére osztotta a cég érdekeltségeit, mely miatt 1922. szeptemberében megállapodás született a magyar és a csehszlovák kormányok között, mely kimondta, hogy a vállalat gazdasági és üzemi egysége biztosíttatik mindkét ország területén olyképpen, hogy az üzemhez szükséges alapanyagok a legrövidebb útvonalakon szabadon szállíttathatnak a határokon keresztül, és a munkások is szabadon járhatnak dolgozni akkor is, ha ehhez határátlépést kell tenniük.
E mellett még 1921-ben a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Rt. érdekközösséget alapított a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt-vel, mely keretében előbbi 120 000 db, utóbbi 75 000 db részvényt adott át a másiknak a sajátjaiból. A hiperinfláció után 1926-ban a cég profitja 1 765 817 pengőt, 1928-ban már 3 007 668 pengőt tett ki. Az 1929-es nagy gazdasági válság ugyanakkor 1931-től itthon is éreztette hatását így a profit lecsökkent 100 205 pengőre, majd csak 1935-ben lépte át újra az egymillió, 1936-ban a kétmillió és 1942-ben az ismételt háborús megrendelések révén a hárommillió pengőt.
A háborúban a szovjet megszállás zilálta szét a vállalatot, mely gépeit és munkásait elvesztve 1944. december 24-től a szovjet hadsereg parancsnokságának adott otthont egészen 1946 júniusáig, ahol ezt követően megindulhatott a jóvátételi termelés, azonban a céget 1946 decemberében államosították és 1949. január elsejétől már mint Nemzeti Vállalat működött tovább.
Források:
- Compassok 1881–1943
- Magyarország a XX. században. IV. KÖTET. Tudomány 1. Műszaki és természettudományok. Vaskohászat fejezet: http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/690.html#694
- Berencsik Szabolcs: A Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű Részvénytársaság szerepe a XIX. századi magyar ipartörténetben. https://9dok.org/document/q052x6rl-a-magyar-ipari-%C3%A9s-technol%C3%B3giai-forradalom-i.html