Rólunk

Rólunk

Section Header Köszöntjük a

Tőzsdemúzeumban

Szeretettel köszöntjük a Budapesti Áru- és Értéktőzsde virtuális múzeumában! Múzeumunkban egyrészt olvashat az 1864 és 1948 között működő intézményről és az épületekről, amikben működött. Emellett megtalálja a tőzsdén jegyzett cégek alap- és árfolyamadatait, illetve számos korabeli személyiségről is olvashat. A böngészéshez jó szórakozást kívánunk!

"Mindegyikünk komoly, kitartó akarata szükséges, mely arra legyen irányozva, hogy a fiatal intézményt gyakorta, kezdetben talán szokásaink, kényelmi vágyaink és érdekeink némi feláldozásával is, keressük fel, használjuk és élénkítsük."

Báró Kochmeister Frigyes (1816-1907)

A BÁÉT elnöke (1864-1900)

"A cselekvési szabadság tekintetében nem kíván intézményünk többet, mint azt, hogy azt tehesse, a mi az egész ország javára válik és távol van tőle minden olyan egyoldalú törekvés, mint távol volt eddig is, hogy saját érdekeit a közjó rovására igyekezzék ápolni. "

Báró Kornfeld Zsigmond (1852-1909)

A BÁÉT elnöke (1900-1909)

"Szegény édesanyánk, ez a szétdarabolt Magyarország beteg, súlyosan beteg és tegyünk félre minden egyéb, valódi vagy látszólagos érdeket és tartsuk szem előtt azt az egyetlen, szempontot: mi kell, mi jó a mi szegény, beteg édesanyánknak: Magyarországnak."

Fleissig Sándor (1869-1939)

A BÁÉT elnöke (1931-1939)