Budapest-szentlőrinci és tatai cserép- és téglagyár
911
A Budapest-Szentlőrinc és Tatai Cserép- és Téglagyár Részvénytársaságot 1889-ben alapította meg a Magyar Általános Hitelbank. Az alapításra és a téglagyártás feltételeire kedvezően hatott a gyárat a fővárossal összekötő helyi érdekű vasút megépítése. Az 1910-es évek végrehajtott fejlesztések révén a vállalat a két világháború között is meg tudta őrizni korábbi jelentőségét, bár az 1930-as évek közepén egy telepéről gazdasági okok folytán le kellett mondania. A vállalat működése összefonódott a céget közel negyed évszázadig elnöklő Szirmai Oszkár nevével.
A tégla, mint építkezési késztermék alapanyagát az agyag jelenti, amelyet a föld felső felületéről bányásztak. Az előbb vízzel gyúrt, majd sajtolt nyersanyagot égetéssel állították elő, amely során a nyers tégla elveszítette nedvességét és szilárd lett.
A téglagyártás a kiegyezést követő második-harmadik évtizedben, a második ipari forradalom hatására lendült fel. A kedvező gazdasági feltételek révén a magyar szék- és fővárosban, illetve nagyobb városokban jelentős építkezési folyamat indult meg. Az ipari forradalom kibontakozása révén téglagyárak épültek, hogy kielégítsék a mindinkább növekvő társadalmi igényt. Budapest délkeleti térségében különösen előnyös természeti adottságok álltak rendelkezésre a téglagyártás megkezdéséhez. Az ekkoriban alapított építőanyag-kitermelő és építőanyag-gyártó cégek közül a legjelentősebb a Budapest-szentlőrinci téglagyár volt.
A Budapest-szentlőrinci téglagyárat 1889-ben alapította meg a Magyar Általános Hitelbank. A vállalat Budapest-Szentlőrincen lévő gyára téglát állított elő. Annak érdekében, hogy a késztermék szekéren történő drága és lassú szállítási helyzetén javítsanak, a cég tárgyalásokat kezdeményezett egy HÉV-vonal létesítésére. Ennek pozitív fogadtatása lehetővé tette a helyiérdekű vasútépítés kedvező feltételeinek kihasználását: a cég kiépített egy saját vonalat a főváros irányában.
A működés első éveiben történt fejlesztések révén a konjunktúra idejére már nem csak Szentlőrincen, de Kispesten is rendelkezett önálló üzemmel. A kispesti ún. Szemere-gyárat 1909-ben vásárolta meg. Az 1910-es évek elején, 1911–1912-ben a téglagyártás mellett így megkezdődhetett a cserép előállítása is a háztartási cserépedény és cementáruk gyártása mellett. A vállalat elnöke ekkor nagysárosi Szirmai Oszkár, a Kőolajfinomítógyár Rt. vezérigazgatója volt.
Ebben az időben a vállalat aranykorát élte: megkezdődött a terjeszkedés. Elsőként azt a tatai téglagyárat vásárolta meg néhány százezer koronáért, amely az Esterházy grófok téglagyárának szomszédságában működött, ám a versenytársak konkurenciája miatt tönkrement. A vásárlás révén a tatai tégla és cserép árusítása megkezdődött, amely sikeressége és jövedelmezősége lehetővé tette a további terjeszkedést. Így a Debreceni Forgalmi Banktól szerezte meg a karcagi téglagyárat, illetve az azzal kapcsolatos mészégetőt.
A részvénytársaság ezen lépése nagy riadalmat okozott a mészkartell körében, hiszen a jó minőségű, országszerte elismert élesdi mész egy része is Karcagról került forgalomba. Gáldi Marcel, a részvénytársaság korábbi tisztviselője, majd vezérigazgatója ezen kívül erdőséget és mészkőbányát vásárolt a bihari hegyekben. A vállalat ezen tevékenysége – a piaci versenyben való alulmaradás félelme – megrémítette az Erdélyben mész előállítására szakosodott cégeket tömörítő kartellt, ami a konkurencia elkerülése érdekében öt éven keresztül nagy összegű szünetelési díjat fizetett a vállalat vezetőségének.
Az első világháborút követő békeszerződés azonban rányomta bélyegét a cég működésére, ugyanis számos telephelyét elveszítette a határrendezések nyomán. A kilábalást az 1920-as évek jelentették. A vállalat 1922-ben nagyarányú fejlesztésbe kezdett: több mint egymilliárd korona értékben nagyszabású munkaprogramot hirdetett az egyes üzletágak fejlesztésére, kibővítésére. 1923-ban botrány keveredett abból, hogy csaltak a vállalat nevével: hamis, kb. 15–20 millió korona értékű Szentlőrinci-Téglagyár részvényeket állítottak elő Bécsben, mire a rendőrség széleskörű nyomozást rendelt el. A Gáldi Marcell által 1918-ban alapított Tatai cserép- és téglagyár részvénytársaság 1927-ben a Budapest-Szentlőrinci téglagyárba olvadt. A vállalat ekkor nyerte el végleges megnevezését, s a Budapest-Szentlőrinci és Tatai Cserép- és Téglagyár Részvénytársaságot. Ezekre az évekre a vállalat gyárteleppel rendelkezett Pestszentlőrincen, Kispesten, Tata-Tóvárosban, Karcagon és mintegy 600 munkást foglalkoztatott. 1928. január 7-én beolvasztotta magába az 1910-ben alapított Debreceni Calcium kő- és agyagipar Részvénytársaságot is, így az 1930-as évek elején a vállalat érdekeltségébe tartozott a Porcellán-, Kőedény- és Kályhagyár Részvénytársaság, az Első Élesdi és Tordai Mészégető Részvénytársaság is.
A fejlődést jelentő 1920-as évek után az 1930-as évek közepén a vállalat ismét nehéz helyzetbe került. A kispesti téglagyárat a Hartmund cég más vállalatokkal együtt porcelán, kőedény és fajanszgyárrá alakította át. 1935-ben a vállalat átengedte a kispesti gyár részvényeit széntartozások rendezéséért cserébe a Magyar Általános Kőszénbányának. A Magyar Általános Kőszénbányával való együttműködést jelzi, hogy a vállalat 1935–1936-ban a MÁK épületében helyezte el irodahelyiségeit, 1936. augusztusában azonban váratlanul kiköltözött onnan. Az 1930-as évek végén érezhető némi visszaesés a vállalat árfolyamának változásában is.
A vállalat az 1930-as évek végén már csak a szentlőrinci gyárat birtokolta, amely évente 20 millió téglát és 4 millió cserepet állított elő. Az ekkor meginduló hanyatlást a második világháború első felében némi fejlődéssel tudta kompenzálni a vállalat, ezen tendencia folytatódását azonban a háborús vereség megakadályozta. A háború után, mint téglagyár továbbra is működött Pestszentlőrincen.
Források
Keller László: A helyiérdekű közlekedéstől a gyorsvasútig. Budapest, 1979. 17(1).
Keller László. Visszapillantás. A BLVV kialakulása és fejlődése. Városi Közlekedés. 1980, 20(4). 241–246.
Magyar Pénzügyi Compass 1917–1943/1944.
Nagy Magyar Compass 1906–1916.
Sajtóanyagok 1899–1944.
Szentmiklóssy Géza (szerk.): A magyar feltámadás lexikona. Budapest, 1930. 607.
Alapítás ideje: 1899
Megszűnés ideje nincs beállítva
Alapítók: Mgyar Általános Hitelbank
Kibocsátott értékpapírok:
| Budapest-szentlőrinci és tatai cserép- és téglagyár |
Meghatározó vezetők:
1899-1911 | Dr. Lőw Tivadar |
1912-1936 | Szirmai Oszkár |
1937-1939 | Kovács Géza |
1940-1944 | Mándy Lajos |
Főtevékenység: építészeti félkész- és késztermékek előállítása, háztartási eszközök gyártása
Fő termékek:
tégla (1889-től), cserép, háztartási cserépedény és cementáruk (1911–1912-től) |
Székhelyek nincsenek beállítva
Telephelyek nincsenek beállítva
Fő mérföldkövek nincsenek beállítva
Szerző: Szabó Róbert
Alapítás ideje: 1899
Alapítók: Mgyar Általános Hitelbank
Meghatározó vezetők:
1899-1911 | Dr. Lőw Tivadar |
1912-1936 | Szirmai Oszkár |
1937-1939 | Kovács Géza |
1940-1944 | Mándy Lajos |
Főtevékenység: építészeti félkész- és késztermékek előállítása, háztartási eszközök gyártása
Fő termékek:
tégla (1889-től), cserép, háztartási cserépedény és cementáruk (1911–1912-től) |
Székhelyek nincsenek beállítva
Telephelyek nincsenek beállítva
Fő mérföldkövek nincsenek beállítva
Szerző: Szabó Róbert
Budapest-szentlőrinci és tatai cserép- és téglagyár
911
A Budapest-Szentlőrinc és Tatai Cserép- és Téglagyár Részvénytársaságot 1889-ben alapította meg a Magyar Általános Hitelbank. Az alapításra és a téglagyártás feltételeire kedvezően hatott a gyárat a fővárossal összekötő helyi érdekű vasút megépítése. Az 1910-es évek végrehajtott fejlesztések révén a vállalat a két világháború között is meg tudta őrizni korábbi jelentőségét, bár az 1930-as évek közepén egy telepéről gazdasági okok folytán le kellett mondania. A vállalat működése összefonódott a céget közel negyed évszázadig elnöklő Szirmai Oszkár nevével.
A tégla, mint építkezési késztermék alapanyagát az agyag jelenti, amelyet a föld felső felületéről bányásztak. Az előbb vízzel gyúrt, majd sajtolt nyersanyagot égetéssel állították elő, amely során a nyers tégla elveszítette nedvességét és szilárd lett.
A téglagyártás a kiegyezést követő második-harmadik évtizedben, a második ipari forradalom hatására lendült fel. A kedvező gazdasági feltételek révén a magyar szék- és fővárosban, illetve nagyobb városokban jelentős építkezési folyamat indult meg. Az ipari forradalom kibontakozása révén téglagyárak épültek, hogy kielégítsék a mindinkább növekvő társadalmi igényt. Budapest délkeleti térségében különösen előnyös természeti adottságok álltak rendelkezésre a téglagyártás megkezdéséhez. Az ekkoriban alapított építőanyag-kitermelő és építőanyag-gyártó cégek közül a legjelentősebb a Budapest-szentlőrinci téglagyár volt.
A Budapest-szentlőrinci téglagyárat 1889-ben alapította meg a Magyar Általános Hitelbank. A vállalat Budapest-Szentlőrincen lévő gyára téglát állított elő. Annak érdekében, hogy a késztermék szekéren történő drága és lassú szállítási helyzetén javítsanak, a cég tárgyalásokat kezdeményezett egy HÉV-vonal létesítésére. Ennek pozitív fogadtatása lehetővé tette a helyiérdekű vasútépítés kedvező feltételeinek kihasználását: a cég kiépített egy saját vonalat a főváros irányában.
A működés első éveiben történt fejlesztések révén a konjunktúra idejére már nem csak Szentlőrincen, de Kispesten is rendelkezett önálló üzemmel. A kispesti ún. Szemere-gyárat 1909-ben vásárolta meg. Az 1910-es évek elején, 1911–1912-ben a téglagyártás mellett így megkezdődhetett a cserép előállítása is a háztartási cserépedény és cementáruk gyártása mellett. A vállalat elnöke ekkor nagysárosi Szirmai Oszkár, a Kőolajfinomítógyár Rt. vezérigazgatója volt.
Ebben az időben a vállalat aranykorát élte: megkezdődött a terjeszkedés. Elsőként azt a tatai téglagyárat vásárolta meg néhány százezer koronáért, amely az Esterházy grófok téglagyárának szomszédságában működött, ám a versenytársak konkurenciája miatt tönkrement. A vásárlás révén a tatai tégla és cserép árusítása megkezdődött, amely sikeressége és jövedelmezősége lehetővé tette a további terjeszkedést. Így a Debreceni Forgalmi Banktól szerezte meg a karcagi téglagyárat, illetve az azzal kapcsolatos mészégetőt.
A részvénytársaság ezen lépése nagy riadalmat okozott a mészkartell körében, hiszen a jó minőségű, országszerte elismert élesdi mész egy része is Karcagról került forgalomba. Gáldi Marcel, a részvénytársaság korábbi tisztviselője, majd vezérigazgatója ezen kívül erdőséget és mészkőbányát vásárolt a bihari hegyekben. A vállalat ezen tevékenysége – a piaci versenyben való alulmaradás félelme – megrémítette az Erdélyben mész előállítására szakosodott cégeket tömörítő kartellt, ami a konkurencia elkerülése érdekében öt éven keresztül nagy összegű szünetelési díjat fizetett a vállalat vezetőségének.
Az első világháborút követő békeszerződés azonban rányomta bélyegét a cég működésére, ugyanis számos telephelyét elveszítette a határrendezések nyomán. A kilábalást az 1920-as évek jelentették. A vállalat 1922-ben nagyarányú fejlesztésbe kezdett: több mint egymilliárd korona értékben nagyszabású munkaprogramot hirdetett az egyes üzletágak fejlesztésére, kibővítésére. 1923-ban botrány keveredett abból, hogy csaltak a vállalat nevével: hamis, kb. 15–20 millió korona értékű Szentlőrinci-Téglagyár részvényeket állítottak elő Bécsben, mire a rendőrség széleskörű nyomozást rendelt el. A Gáldi Marcell által 1918-ban alapított Tatai cserép- és téglagyár részvénytársaság 1927-ben a Budapest-Szentlőrinci téglagyárba olvadt. A vállalat ekkor nyerte el végleges megnevezését, s a Budapest-Szentlőrinci és Tatai Cserép- és Téglagyár Részvénytársaságot. Ezekre az évekre a vállalat gyárteleppel rendelkezett Pestszentlőrincen, Kispesten, Tata-Tóvárosban, Karcagon és mintegy 600 munkást foglalkoztatott. 1928. január 7-én beolvasztotta magába az 1910-ben alapított Debreceni Calcium kő- és agyagipar Részvénytársaságot is, így az 1930-as évek elején a vállalat érdekeltségébe tartozott a Porcellán-, Kőedény- és Kályhagyár Részvénytársaság, az Első Élesdi és Tordai Mészégető Részvénytársaság is.
A fejlődést jelentő 1920-as évek után az 1930-as évek közepén a vállalat ismét nehéz helyzetbe került. A kispesti téglagyárat a Hartmund cég más vállalatokkal együtt porcelán, kőedény és fajanszgyárrá alakította át. 1935-ben a vállalat átengedte a kispesti gyár részvényeit széntartozások rendezéséért cserébe a Magyar Általános Kőszénbányának. A Magyar Általános Kőszénbányával való együttműködést jelzi, hogy a vállalat 1935–1936-ban a MÁK épületében helyezte el irodahelyiségeit, 1936. augusztusában azonban váratlanul kiköltözött onnan. Az 1930-as évek végén érezhető némi visszaesés a vállalat árfolyamának változásában is.
A vállalat az 1930-as évek végén már csak a szentlőrinci gyárat birtokolta, amely évente 20 millió téglát és 4 millió cserepet állított elő. Az ekkor meginduló hanyatlást a második világháború első felében némi fejlődéssel tudta kompenzálni a vállalat, ezen tendencia folytatódását azonban a háborús vereség megakadályozta. A háború után, mint téglagyár továbbra is működött Pestszentlőrincen.
Források
Keller László: A helyiérdekű közlekedéstől a gyorsvasútig. Budapest, 1979. 17(1).
Keller László. Visszapillantás. A BLVV kialakulása és fejlődése. Városi Közlekedés. 1980, 20(4). 241–246.
Magyar Pénzügyi Compass 1917–1943/1944.
Nagy Magyar Compass 1906–1916.
Sajtóanyagok 1899–1944.
Szentmiklóssy Géza (szerk.): A magyar feltámadás lexikona. Budapest, 1930. 607.