100 éves a Magyar Rádió

1925. december 1-jén, azaz 100 évvel ezelőtt kezdte meg a rendszeres adást a Magyar Rádió. De a magyar műsorszolgáltatás története ennél korábban kezdődött, 1893. február 15-én, a Telefonhírmondó szolgáltatás elindulásával, amelynek atyja a magyar feltaláló, Puskás Tivadar volt. Puskás sajnos nem sokkal a szolgáltatás elindulását követően, 1893. március 16-án meghalt, vállalatát Popper István vette meg, aki külső befektetőket szerzett, és 1896-ban bevezette a Tőzsdére is Telefon-Hirmondó Rt. néven. A papír már 1897-ben és 1898-ban 2,5 korona osztalékot fizetett a 100 koronás névértékre, de eladni senki nem akarta, így kötések nem igazán születtek rá, 1903-tól a jegyzés is megszűnt.

A Telefonhírmondó kezdetben a telefonhálózaton, majd saját kábelhálózaton keresztül szolgáltatott műsor volt, és a Tőzsde történetéhez úgy kapcsolódik, hogy a kezdetektől kezdve óránként sugárzott tőzsdei adatokat, valamint esténként egy összefoglalót is a külföldi tőzsdék teljesítményéről. Míg a sajtótermékek általában egy napos késéssel közölték az árfolyamokat, a Telefonhírmondó egy órán belül közölte azokat, így lehetőséget adott a befektetőknek a napon belüli reakcióra. A tőzsdei híreket időnként az adást is megszakítva közölték, azonban ez nem mindenkinek a tetszését nyerte el, amint arról ez a korabeli cikk is tanúskodik:

“Van a Telefon Hírmondónak még egy titka. Ez a jelzés. Ahány állomás csak van Budapesten, az mindahány egyszerre megszólal. Valami különös búgó füttyszerű hang ez, mely figyelmeztet. Napközben ez a riadó jel akkor szólal meg, amikor valami fontos hír, érdekes esemény adja elő magát, vagy oly meglepetés készül az előfizetők részére, melyet az alkalom szült hirtelenül, váratlanul. Mondjuk, hogy egy híres énekes délelőtt elhatározza magát, hogy délben néhány énekszámot ad elő a Telefon Hírmondó útján. A közönséget nehéz volna erről értesíteni, pedig sokan sajnálnák, ha elmulasztanák ezt. A jelzés megteszi most ezt a szolgálatot és néhány percz alatt az egész város tudja, hogy mi készül, mikor. De nagy szolgálatot teljesít este. Még a múlt évben sok panaszra adott okot, hogy a népszínház előadásait a frankfurti tőzsde miatt megszakítják. Ez a tőzsdejelentés nagyfontosságú és az előfizetők nagy részét érdekli, viszont boszantotta azokat, akik többre becsülik a Hegyi Aranka vagy Küry Klára énekét az egész tőzsdénél. Az operai előadásoknál ez a megszakítás még kellemetlenebbül hatott volna, de segít rajta a jelzés. Egyszerűen bevárják a frankfurti távirat megérkezése után a legelső szünetet, előadás közben sokszor jelzik, hogy most hallhatók a frankfurti kurzusok. Ennek egy-kettőre vége van, mielőtt még az uj felvonást elkezdték volna s ezzel mindkét fél ki van elégítve. Nyakunkon az ősz hideg estéivel. Keressük a társaságot, a kedélyt mindenütt, kincset érdemel, a ki házunkhoz hozza.” – részlet a Magyarország 1896. október 16-i számából.

A korai telefonhírmondó egy 1897-es napjának műsorát az alábbi táblázat tartalmazza (forrás: Hód-Mező-Vásárhely 1897. november 7. szám):

9.30—10.00 Napirend, bécsi és külföldi hírek, (telefon-értesülés) éjjel jött táviratok. Hivatalos lap hírei.
10.00— 10.30 Tőzsdejelentés.
10.30—11.00 Hírlapszemle, érdekesebb hírek, táviratok.
11.00— 11.15 Tőzsdejelentés.
11.15—11.30 Helyi és színházi hírek. Sport.
11.30— 11.45 Tőzsdejelentés.
11.45 —12.00 Országgyűlés, vidéki és külföldi hírek.
12.00—12.30 Országgyűlés, udvari, politikai, katonai hírek.
12.30— 1.30 Tőzsdejelentés.
1.30— 2.00 Az eddig olvasott érdekes hirek ismétlése.
2.00— 2.30 Országgyűlés, törvényhatósági hirek, tá-viratok.
2.30— 3.00 Országgyűlés, helyi hirek, táviratok.
3.00— 3.15 Tőzsdejelentés.
3.15— 4.00 Pontos idő, időjárás, országgyűlés, érdekesebb tárczák, törvényszéki és vegyes hirek.
4.00— 4.30 Tőzsdejelentés.
4 30— 5.00 Bécsi hírlapok hírei. Pénzügyi és gazdasági hirek.
5.00— 5.30 Színházak, sport, művészet, divat, irodalom, műsorok. Helyi vegyes hirek, táviratok.
5.30— 6.30 Az angol, franczia és olasz nyelv rendszeres előadása és tanítása és pedig: 5.30— 6.00 Angol nyelv: hétfőn, szerdán, pénteken. 6.00— 6.30 Francia  nyelv: hétfőn, szerdán, pénteken 6.30— 6.30 Olasz nyelv : kedd, csütörtök, szombat,
7.00 pontban vagy az Operaház, vagy a Népszínház előadásai hallhatók.

A tőzsde Szabadság téri épületének tetején a korabeli fotókon jól megfigyelhetők a telefon, valamint a telefonhírmondó kábeleit tartó vasállványok:

Popper István a Telefon-Hirmondót később eladta a Magyar Távirati Iroda Rt-nek, amely azt Magyar Telefonhirmondó és Rádió Rt.-re nevezte át. A rádió technológia megjelenésével párhuzamosan a kábeles terjesztést fokozatosan felváltotta a sugárzás. A Telefonhírmondó utolsó előfizetői a kórházak voltak, amikor a szolgáltatás végül 1945-ben megszűnt.

A centenárium alkalmából számos műsor készült, ahonnan a téma iránt érdeklődők további információkat tudhatnak meg a rádió kezdeti vagy későbbi történetéről.