Első magyar reszvényserfőzöde
A hazai söripari fejlődése a 19. század második felében Dreher Antal tevékenysége révén virágzott fel. Ő volt az, aki felhasználva a kor nyújtotta lehetőségeket, megalapította A Habsburg Birodalom első nagyüzemi sörfőzdéjét Schwechatban, majd Budapesten, hiszen a szállítás, a gőzgépek, a vasút, a hajózás fejlődésével egységnyi idő alatt jóval nagyobb távolságokra lehetett eljuttatni a sört, mint a korábbi évszázadokban. A nagyüzemi sörfőzésnek ugyanakkor fontos jellemzője lett az átállás a korábbi ale típusú sörökről a lager típusú sörökre, mely mind receptúrájában, mind gyártási technológiájában elütött az addig gyártott söröktől, hisz ezekhez pincékre, és azt hűteni hivatott jégre volt szükség a mesterséges hűtés feltalálásáig.
A Dreher kőbányai gyára mellett épült meg nagyjából előzővel azonos időben a Barber és Klusemann-féle sörfőzde, mely az 1860-as években már részvénytársasággá alakult, amelyben jelen voltak a Haggenmacher dinasztia tagjai, likőrgyárosok pl. Gschwindt család, valamint a vendéglátás, szállodaipar jeles személyiségei is. A filoxéra járvány különös konjunktúrát teremtett a söripar számára, mely lehetővé tette a folyamatos mennyiségi és minőségi fejlesztést és sörgyártást is.
Az 1870-es években lezajlott tehát a gyár korszerűsítése is, hogy a mellette működő Dreher gyárral fenn tudja tartani a versenyt. A felújítás szükségességére a cég tőzsdei jegyzéséből is következtethetünk, hiszen 1867-ben közel 700 forint volt egy részvény értéke, míg 1877-ben csak 206 forint, amely a felújítást követően újra emelkedni kezdett és 1894-re, amikortól az első igazgatósági jelentés rendelkezésünkre áll a levéltárból, már 1 543 forintot kértek egy részvényért. Ekkoriban kezdett el az üzem a belső technológiafejlesztésen túl, a környezetében is terjeszkedni, fejleszteni. Például megvásárolták a környező kőbányai telkek pincéinek egy részét, miközben az 1894-es termelés 314 236 hl sör volt, illetve az ország több pontján is terjeszkedtek és sörlerakatokat hoztak létre, így még ebben az évben Miskolcon. A termelés ezen mértéke többnyire állandónak volt tekinthető ekkoriban, csak a szezonális hatások (például nyári rossz idő) tudta csökkenteni a termelt és eladott sörök mennyiségét, de a cég még ezen kilengések ellenére is határozottan nyereséges volt évi átlagos 300 000 forint értékű profitja miatt (miközben az alaptőke 900 000 forintot tett ki).
1900-ban a korona bevezetésével egy újfajta adózás alá esett a sör, amely együtt az évtized elejének gazdasági visszaesésével válságos, de nem veszélyesen rossz éveket hozott az üzemnek. Vidéki lerakatukat növelték a nagyváradival, miközben 1901-ben bevezették a már 30 éve létező Linde-féle hűtési technológiát az üzembe, így pedig már nem a Duna jegét kellett téliről megőrizniük. 1904-ben Debrecenben is lerakatot létesítettek, miközben együtt a hazai munkásmozgalmak elindulásával, az igazgatóság egyre többször panaszkodott az egyre emelkedő munkabérek és alapanyagköltségek miatt. Ezen siralmak, ugyanakkor nem köszönnek vissza a vállalat mérlegeiben és eredményében, hisz a profit az évtizedben átlagosan 500–850 000 korona között mozgott, míg a részvények árfolyama egyenletes emelkedés mellett 1911-re elérte a 7 150 koronát is.
A sikeres üzem ellenére a fejlesztéshez 1910-ben 2 millió korona hitelt vettek fel a Magyar Országos Központi Takarékpénztártól, és lerakatot létesítettek Petrozsényban, majd 1911-ben Budapest több pontján és Nagykárolyban. Illetve ekkor szabadultak meg a Kőbányai Malátagyár Rt. 277 200 korona áron vásárolt részvényeitől, melyeket 735 578 K értékben sikerült eladniuk. Az 1910-es évek első felét egy újabb technológiai fejlődés kísérte, így még a háború előtt megépült az üzem palackozója és hordófejtője, miközben a teljes udvart keramittal burkolták be.
Az Első Magyar Részvényserfőzde, Kőbányán, a söriparban elsőként alakult részvénytársaság, amelyet a pesti malomtulajdonosok létesítettek 1867-ben, az 1854 óta fennállt Barber és Klusemann-féle kőbányai serfőzde jogutódjaként.
Önállóságát 56 éven keresztül megtartotta, de a Dreher és Haggenmacher-féle gyárakkal szemben nem tudott versenyben maradni. 1923-ban érdekközösségbe lépett velük, majd 1933-ban a Haggenmacher-féle gyárakkal együtt beolvadt a Dreher Antal Serfőzdéi Rt.-be, és a Dreher–Haggenmacher Első Magyar Részvényserfőzde Rt. része lett.
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-SA
A háború alatt folyamatos munkaerőhiánnyal és alapanyaghiánnyal küzdöttek, igaz az 1917-es 50 éves cégjubileum alkalmából 25%-al emelték a béreket és a dolgozók lakhatási támogatásait. 1922-re ugyanakkor kiderült, hogy a Trianoni határok között a Budapestre koncentrált sörfőzdék túl nagyok az egyharmadára zsugorodott magyarországi piachoz, miközben a korábbi piacaikra, a kisantant országokba és azokon túlra nem tudtak exportálni az általános külkereskedelmi bezárkózás miatt. A cég irataiban olyan adatot is találunk, miszerint a kisantant országaiban a magyar sörre, mint politikai, revíziós termékekre tekintettek és ezért is gátolták az odairányuló forgalmat. Ezek felismerése vezetett el oda, hogy a Részvénysörfőzde is csatlakozott a Dreher–Haggenmacher sörfőzde által vezetett Concentracio-ba, amely a hazai söripari cégek érdekközösségen alapuló egyesülését jelentette. Az ebben részt vett üzemek különálló cégekként, de közös akarattal irányították a hazai sörtermelést, optimalizálták a termelésüket, és közösen használták ki a lehetőségeiket. Kartell megállapodások ugyan már a háború előtt is voltak, azonban ez már egy magasabb szintje volt az együttműködésnek, amelyet hamarosan közös vállalatalapítások is követtek. Így a reichenbergi Johann Liebieg & Co céggel együtt 30 000 orsóval megalapították a Liebieg budapesti textilművek Rt-t, a wernigerodei Maul céggel a Maul kakaó- és csokoládégyár Rt-t és érdekeltséget szereztek a Gróf Károlyi László-féle üveggyárban, ahogyan az Asbestos vegyi és technikai cikkek gyára Rt-ben is. 1924-ben pedig elindították a Dreher brandy és Dreher rumok gyártását, majd az amszterdami Wijnand Fockink céggel új likőrgyárat is építettek.
1926-ra egyértelművé vált, hogy a korábbi piacaikat végleg elveszítették, ezért az oldalirányú terjeszkedés mellett a sörgyártás egyik házon belül előállított félkészterméke, a maláta felé fordultak, és sikeres exportot folytattak a világ minden kontinense, de elsősorban Európa országai felé. Az üzem malátaexportjának legjobb célországai így Németország, Olaszország, Hollandia és Svájc lettek, miközben a söripari hulladékok (élesztő, törköly) felhasználására tehenészetet alapítottak, mellyel a tejeladásokból is haszonra tettek szert. Időközben pedig a Dreher-Haggenmacher cég nagyváradi sörgyárát is modernizálni tudták.
1927-ben vásárolták be magukat a szállodaiparba és megszerezték a Hungaria Nagyszálloda Rt. többségi tulajdonát és így a Dunapalotát (Ritz szálló) és a Nemzeti Szállót is. 1928-ban megszerezték a déli végek elvesztése miatt csődbe jutott nagykanizsai Király Serfőzdét is. Az 1929-es termelést ugyanakkor akadályozta a nagyon magas söradó, mely hektoliterenként 15 pengőt tett ki (ez mai árakon számolva nagyjából 45–50 000 forint lehet, miközben ma ugyanezen adó mértéke nagyjából 3 500 ft.) A másik problémát pedig a szállítási nehézségek jelentették, hisz a malátakivitelnél a kisantant országok, de főleg Jugoszlávia olyan tarifákat alkalmazott, mellyel Budapestről Fiuméba 3–4-szer drágább volt vasúton szállítani, mint akár Budapestnél több száz kilométerrel távolabb levő nem magyar területekről.
Felirat: Első Magyar Részvény Serfőzde. Udvari sör.
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-SA
A nagy gazdasági világválság 1931-ben érkezett meg a sörfőzdékhez, ugyanakkor ez elsősorban előnyként jelent meg, hiszen fel tudtak vásárolni csődbe ment cégeket, így például a Liebieg cég teljes vagyonát, amelyet átneveztek Dreher–Haggenmacher Textilművek Rt-re. Ugyanakkor a szállodaipar megérezte az idegenforgalom csökkenését. Végül a válság az üzemeket is elérte és 1933. október elsejével egyesült a három Concentracióban részt vett cég és megalakult a Dreher–Haggenmacher Első Magyar Részvényserfőzde Rt. Budapesté lett a termelés így, a nagykanizsai üzemet pedig raktárrá alakították.
Az új üzem 1934-ben a Szent Lukács Gyógyfürdővel közösen belekezdett a szénsavas vizek és ásványvizek gyártásába is, majd 1937-ben megvásárolták a Pesti Lloyd Társulattól a Mária Valéria utca 12-t, melyből szállodát és bérlakásokat alakítottak ki. 1938-ban sikerült (magyar hajókkal) a tengeren túlra is exportálni malátát nagyobb mennyiségben, ugyanakkor az európai háborúk kitörése újabb nehézségeket gördített a cég működése elé. Ennek ellenére 1943-ban létrehozták a Paracelsus Rt-t, melynek feladata hazai sörélesztőgyártás lett volna, ugyanakkor ez a magyarországi háborús viszonyok miatt már nem tudott érdemben beindulni. Az államosítással előbb egybekapcsolták a céget a Kőbányai Polgári Serfőző Rt-vel és más cégekkel, majd területi szempontok szerint feldarabolták őket. Így akár a mai Dreher és Soproni gyár is jogutódnak, de legalábbis szellemi örökösének tekintheti magát az egykori Részvényserfőzdének.
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-SA
Források:
Magyar Nemzeti Levéltár. Országos Levéltár. Z 1247. Az Első Magyar Részvényserfőzde iratai
Alapítás ideje: 1867
Megszűnés ideje: 1933
Alapítók nincsenek beállítva
Kibocsátott értékpapírok:
| Első magyar reszvényserfőzöde |
Meghatározó vezetők:
1867-1877 | Barber Ágoston |
1878-1879 | Kunig József |
1880-1890 | lovag Brüll Miksa |
1891-1905 | Mendl István |
1906-1909 | Gomperz Károly |
1910-1919 | Dr. Schmidt József |
1920-1926 | Dr. Kunz Jenő |
1927-1933 | Dreher Jenő |
Főtevékenység nincs beállítva
Fő termékek nincsenek beállítva
Székhelyek nincsenek beállítva
Telephelyek nincsenek beállítva
Fő mérföldkövek nincsenek beállítva
Szerző: Dr. Pelles Márton
Alapítás ideje: 1867
Alapítók nincsenek beállítva
Meghatározó vezetők:
1867-1877 | Barber Ágoston |
1878-1879 | Kunig József |
1880-1890 | lovag Brüll Miksa |
1891-1905 | Mendl István |
1906-1909 | Gomperz Károly |
1910-1919 | Dr. Schmidt József |
1920-1926 | Dr. Kunz Jenő |
1927-1933 | Dreher Jenő |
Főtevékenység nincs beállítva
Fő termékek nincsenek beállítva
Székhelyek nincsenek beállítva
Telephelyek nincsenek beállítva
Fő mérföldkövek nincsenek beállítva
Szerző: Dr. Pelles Márton
Első magyar reszvényserfőzöde
A hazai söripari fejlődése a 19. század második felében Dreher Antal tevékenysége révén virágzott fel. Ő volt az, aki felhasználva a kor nyújtotta lehetőségeket, megalapította A Habsburg Birodalom első nagyüzemi sörfőzdéjét Schwechatban, majd Budapesten, hiszen a szállítás, a gőzgépek, a vasút, a hajózás fejlődésével egységnyi idő alatt jóval nagyobb távolságokra lehetett eljuttatni a sört, mint a korábbi évszázadokban. A nagyüzemi sörfőzésnek ugyanakkor fontos jellemzője lett az átállás a korábbi ale típusú sörökről a lager típusú sörökre, mely mind receptúrájában, mind gyártási technológiájában elütött az addig gyártott söröktől, hisz ezekhez pincékre, és azt hűteni hivatott jégre volt szükség a mesterséges hűtés feltalálásáig.
A Dreher kőbányai gyára mellett épült meg nagyjából előzővel azonos időben a Barber és Klusemann-féle sörfőzde, mely az 1860-as években már részvénytársasággá alakult, amelyben jelen voltak a Haggenmacher dinasztia tagjai, likőrgyárosok pl. Gschwindt család, valamint a vendéglátás, szállodaipar jeles személyiségei is. A filoxéra járvány különös konjunktúrát teremtett a söripar számára, mely lehetővé tette a folyamatos mennyiségi és minőségi fejlesztést és sörgyártást is.
Az 1870-es években lezajlott tehát a gyár korszerűsítése is, hogy a mellette működő Dreher gyárral fenn tudja tartani a versenyt. A felújítás szükségességére a cég tőzsdei jegyzéséből is következtethetünk, hiszen 1867-ben közel 700 forint volt egy részvény értéke, míg 1877-ben csak 206 forint, amely a felújítást követően újra emelkedni kezdett és 1894-re, amikortól az első igazgatósági jelentés rendelkezésünkre áll a levéltárból, már 1 543 forintot kértek egy részvényért. Ekkoriban kezdett el az üzem a belső technológiafejlesztésen túl, a környezetében is terjeszkedni, fejleszteni. Például megvásárolták a környező kőbányai telkek pincéinek egy részét, miközben az 1894-es termelés 314 236 hl sör volt, illetve az ország több pontján is terjeszkedtek és sörlerakatokat hoztak létre, így még ebben az évben Miskolcon. A termelés ezen mértéke többnyire állandónak volt tekinthető ekkoriban, csak a szezonális hatások (például nyári rossz idő) tudta csökkenteni a termelt és eladott sörök mennyiségét, de a cég még ezen kilengések ellenére is határozottan nyereséges volt évi átlagos 300 000 forint értékű profitja miatt (miközben az alaptőke 900 000 forintot tett ki).
1900-ban a korona bevezetésével egy újfajta adózás alá esett a sör, amely együtt az évtized elejének gazdasági visszaesésével válságos, de nem veszélyesen rossz éveket hozott az üzemnek. Vidéki lerakatukat növelték a nagyváradival, miközben 1901-ben bevezették a már 30 éve létező Linde-féle hűtési technológiát az üzembe, így pedig már nem a Duna jegét kellett téliről megőrizniük. 1904-ben Debrecenben is lerakatot létesítettek, miközben együtt a hazai munkásmozgalmak elindulásával, az igazgatóság egyre többször panaszkodott az egyre emelkedő munkabérek és alapanyagköltségek miatt. Ezen siralmak, ugyanakkor nem köszönnek vissza a vállalat mérlegeiben és eredményében, hisz a profit az évtizedben átlagosan 500–850 000 korona között mozgott, míg a részvények árfolyama egyenletes emelkedés mellett 1911-re elérte a 7 150 koronát is.
A sikeres üzem ellenére a fejlesztéshez 1910-ben 2 millió korona hitelt vettek fel a Magyar Országos Központi Takarékpénztártól, és lerakatot létesítettek Petrozsényban, majd 1911-ben Budapest több pontján és Nagykárolyban. Illetve ekkor szabadultak meg a Kőbányai Malátagyár Rt. 277 200 korona áron vásárolt részvényeitől, melyeket 735 578 K értékben sikerült eladniuk. Az 1910-es évek első felét egy újabb technológiai fejlődés kísérte, így még a háború előtt megépült az üzem palackozója és hordófejtője, miközben a teljes udvart keramittal burkolták be.
Az Első Magyar Részvényserfőzde, Kőbányán, a söriparban elsőként alakult részvénytársaság, amelyet a pesti malomtulajdonosok létesítettek 1867-ben, az 1854 óta fennállt Barber és Klusemann-féle kőbányai serfőzde jogutódjaként.
Önállóságát 56 éven keresztül megtartotta, de a Dreher és Haggenmacher-féle gyárakkal szemben nem tudott versenyben maradni. 1923-ban érdekközösségbe lépett velük, majd 1933-ban a Haggenmacher-féle gyárakkal együtt beolvadt a Dreher Antal Serfőzdéi Rt.-be, és a Dreher–Haggenmacher Első Magyar Részvényserfőzde Rt. része lett.
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-SA
A háború alatt folyamatos munkaerőhiánnyal és alapanyaghiánnyal küzdöttek, igaz az 1917-es 50 éves cégjubileum alkalmából 25%-al emelték a béreket és a dolgozók lakhatási támogatásait. 1922-re ugyanakkor kiderült, hogy a Trianoni határok között a Budapestre koncentrált sörfőzdék túl nagyok az egyharmadára zsugorodott magyarországi piachoz, miközben a korábbi piacaikra, a kisantant országokba és azokon túlra nem tudtak exportálni az általános külkereskedelmi bezárkózás miatt. A cég irataiban olyan adatot is találunk, miszerint a kisantant országaiban a magyar sörre, mint politikai, revíziós termékekre tekintettek és ezért is gátolták az odairányuló forgalmat. Ezek felismerése vezetett el oda, hogy a Részvénysörfőzde is csatlakozott a Dreher–Haggenmacher sörfőzde által vezetett Concentracio-ba, amely a hazai söripari cégek érdekközösségen alapuló egyesülését jelentette. Az ebben részt vett üzemek különálló cégekként, de közös akarattal irányították a hazai sörtermelést, optimalizálták a termelésüket, és közösen használták ki a lehetőségeiket. Kartell megállapodások ugyan már a háború előtt is voltak, azonban ez már egy magasabb szintje volt az együttműködésnek, amelyet hamarosan közös vállalatalapítások is követtek. Így a reichenbergi Johann Liebieg & Co céggel együtt 30 000 orsóval megalapították a Liebieg budapesti textilművek Rt-t, a wernigerodei Maul céggel a Maul kakaó- és csokoládégyár Rt-t és érdekeltséget szereztek a Gróf Károlyi László-féle üveggyárban, ahogyan az Asbestos vegyi és technikai cikkek gyára Rt-ben is. 1924-ben pedig elindították a Dreher brandy és Dreher rumok gyártását, majd az amszterdami Wijnand Fockink céggel új likőrgyárat is építettek.
1926-ra egyértelművé vált, hogy a korábbi piacaikat végleg elveszítették, ezért az oldalirányú terjeszkedés mellett a sörgyártás egyik házon belül előállított félkészterméke, a maláta felé fordultak, és sikeres exportot folytattak a világ minden kontinense, de elsősorban Európa országai felé. Az üzem malátaexportjának legjobb célországai így Németország, Olaszország, Hollandia és Svájc lettek, miközben a söripari hulladékok (élesztő, törköly) felhasználására tehenészetet alapítottak, mellyel a tejeladásokból is haszonra tettek szert. Időközben pedig a Dreher-Haggenmacher cég nagyváradi sörgyárát is modernizálni tudták.
1927-ben vásárolták be magukat a szállodaiparba és megszerezték a Hungaria Nagyszálloda Rt. többségi tulajdonát és így a Dunapalotát (Ritz szálló) és a Nemzeti Szállót is. 1928-ban megszerezték a déli végek elvesztése miatt csődbe jutott nagykanizsai Király Serfőzdét is. Az 1929-es termelést ugyanakkor akadályozta a nagyon magas söradó, mely hektoliterenként 15 pengőt tett ki (ez mai árakon számolva nagyjából 45–50 000 forint lehet, miközben ma ugyanezen adó mértéke nagyjából 3 500 ft.) A másik problémát pedig a szállítási nehézségek jelentették, hisz a malátakivitelnél a kisantant országok, de főleg Jugoszlávia olyan tarifákat alkalmazott, mellyel Budapestről Fiuméba 3–4-szer drágább volt vasúton szállítani, mint akár Budapestnél több száz kilométerrel távolabb levő nem magyar területekről.
Felirat: Első Magyar Részvény Serfőzde. Udvari sör.
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-SA
A nagy gazdasági világválság 1931-ben érkezett meg a sörfőzdékhez, ugyanakkor ez elsősorban előnyként jelent meg, hiszen fel tudtak vásárolni csődbe ment cégeket, így például a Liebieg cég teljes vagyonát, amelyet átneveztek Dreher–Haggenmacher Textilművek Rt-re. Ugyanakkor a szállodaipar megérezte az idegenforgalom csökkenését. Végül a válság az üzemeket is elérte és 1933. október elsejével egyesült a három Concentracióban részt vett cég és megalakult a Dreher–Haggenmacher Első Magyar Részvényserfőzde Rt. Budapesté lett a termelés így, a nagykanizsai üzemet pedig raktárrá alakították.
Az új üzem 1934-ben a Szent Lukács Gyógyfürdővel közösen belekezdett a szénsavas vizek és ásványvizek gyártásába is, majd 1937-ben megvásárolták a Pesti Lloyd Társulattól a Mária Valéria utca 12-t, melyből szállodát és bérlakásokat alakítottak ki. 1938-ban sikerült (magyar hajókkal) a tengeren túlra is exportálni malátát nagyobb mennyiségben, ugyanakkor az európai háborúk kitörése újabb nehézségeket gördített a cég működése elé. Ennek ellenére 1943-ban létrehozták a Paracelsus Rt-t, melynek feladata hazai sörélesztőgyártás lett volna, ugyanakkor ez a magyarországi háborús viszonyok miatt már nem tudott érdemben beindulni. Az államosítással előbb egybekapcsolták a céget a Kőbányai Polgári Serfőző Rt-vel és más cégekkel, majd területi szempontok szerint feldarabolták őket. Így akár a mai Dreher és Soproni gyár is jogutódnak, de legalábbis szellemi örökösének tekintheti magát az egykori Részvényserfőzdének.
Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-SA
Források:
Magyar Nemzeti Levéltár. Országos Levéltár. Z 1247. Az Első Magyar Részvényserfőzde iratai