Schmidt Richárd
Schmidt Richárd (Budapest, 1875 – Budapest, 1943. június 14.) nagyiparos, a Budapesti Áru- és Értéktőzsde hatodik elnöke.
Élete
Középiskoláit Budapesten a Horánszky-utcai főreáliskolában végezte, azután a budapesti kereskedelmi akadémia hallgatója lett az akadémia elvégzése után Németország nagyobb városaiban, Hamburgban, Drezdában, majd Bécsben volt négy évig tanulmányúton.
Szakmai tevékenysége
Schmidt és Császár Gőzmalom Rt. és Királymalom, Hedrich és Strauss Rt.
Hazatérve a Szeszgyár utcai Schmidt és Császár gőzmalom szolgálatába lépett, és Császár Jenő halála után átvette a gőzmalom kereskedelmi vezetését. A külföldi összeköttetései révén jól ismert malomüzem vezetését később testvérével, Schmidt József kormányfőtanácsossal együtt végezte.
A Schmidt és Császár Gőzmalom 1930-ban a válság hatásai miatt egyesült a Királymalom Rt.-vel, ezt követtően ezt vezette fiával, ifj. Schmidt Richárddal együtt.
Budapesti Áru- és Értéktőzsde
A Budapesti Áru- és Értéktőzsde tanácsának elnöke volt 1939 és 1943 között.
Egyéb megbízatások
A Magyar Nemzeti Bank főtanácsosa volt. Igazgatósági tagja volt a Láng L. gépgyár részvénytársaságnak és a Pesti Lloyd Társulatnak.
Közéleti tevékenysége
Hosszú időn keresztül tagja volt Budapest székesfőváros törvényihatósági bizottságának, amely 1930-ban örökös tagjává választotta meg. Az 1926. és 1931. évi általános választáson egységespárti programmal óhajtották képviselőnek jelölni, de a jelöltségről lemondott.
1939 és 1943 között a tőzsde képviseletében a felsőház tagja volt.
A Magyar Gyáriparosok Országos Szövetsége igazgatóságának tagja, a Budapesti Kereskedelmi Testület elnöke volt.
Források
- 1939–1944. évi országgyűlés Haeffler István, szerk.: Országgyűlési almanach. Az 1939–44. évi országgyűlésről. Budapest, 1940. p. 540.
- Molnárok Lapja, 1930 (37. évfolyam) 1930-08-09 / 32. szám
Született: 1875
Születési hely: Budapest
Halál ideje: 1943.06.14.
Halál helye: Budapest
Foglalkozás: nagyiparos
Szülők:
Házastársak:
Gyermekek: Richárd
Szerző: Radnai Márton