Matlekovits Sándor Dr.
Matlekovits Sándor (1842–1925) kereskedelmi államtitkár, politikus és szakíró, az MTA rendes tagja. Tanulmányait a fővárosban végezte, s eközben már számos tudományos munkájával kiemelkedett. 1889-ig államtitkárként működött, s eközben jelentősen hozzájárult a hazai ipar és kereskedelem fejlesztéséhez, előmozdításához. Miután pozíciójáról politikai okoknál fogva lemondott, több ízben működött országgyűlési képviselőként 1902-ig bezárólag. A századforduló után számos egyesület és gazdasági vállalat vezetője, így többek között 1893 és 1914/1915 között a Magyar Villamossági Részvénytársaság, 1923 és 1925 között pedig az Első Magyar Papírgyár Részvénytársaság elnöke is.
Matlekovits Sándor 1842-ben született Pesten birtoktalan, 1628-ban nemesített, középosztálybeli családba. Nagyapja 1809 és 1813 között Arad polgármestere, apja rendőrbiztos, később ügyvéd, majd bíró volt a fővárosban.
Középiskolai tanulmányait a Budapesti IV. kerületi Kegyestanítórendi Gimnáziumban végezte, majd felsőfokú tanulmányait is a fővárosban folytatta, ahol jogot végzett, s jogtudori, majd a királyi táblán köz- és váltóügyvédi oklevelet végzett. Egyetemi tanulmányai közben számos díjat nyert tudományos munkáival: 1864-ben pályadíjat nyert jogi és nemzetgazdasági tartalmú dolgozataival. 1867-ben könyvet írt a nemzetgazdaságtanról és pénzügytanról. Ezidőtájt pályázott a Műegyetem nemzetgazdasági tanszékére, sikertelenül.
A tudományos lehetőségekből való kiszorulása miatt mindinkább részesévé vált a politikai életnek. 1867-ben földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszteri fogalmazó, a vámügyek előadója. 1868-ban házasodott, ekkor vette feleségül Szuk Róza Európa-szinten ismert gordonkaművésznőt. Ezzel párhuzamosan egyetemi magántanári pozíciót is nyert. Számos publikációt ír ebben az időszakban, melyek jelentőségét jelzi, hogy azok közül kettőt az Akadémia is kitüntetett. (1872-ben a kereskedelmi szakoktatásról, 1875-ben a vasúti különbözeti díjakról írt tanulmányát.) 1870-ben miniszteri titkár lett. Eközben, 1873-ban az Akadémia levelező tagjává választotta, s még abban az évben megtartotta székfoglaló értekezését. 1874-ben osztálytanácsosként, majd 1878-tól miniszteri tanácsosként funkcionált. Ugyanebben az évben a Lipót-rend lovagkeresztjével és a Szent István rend középkeresztjével, majd a valóságos belső titkos tanácsosi címmel is kitüntették. 1875-ben az államtitkár halála után a vámosztály vezetésével bízzák meg: másfél évtizedre kezébe kerül a vám- és külkereskedelmi politika intézése. 1876 és 1878 között katonaként működött Bécsben. 1877-ben hat hétre Berlinbe utazott, mivel a Német Birodalomban a szabadkereskedelmi irányt a védvám váltotta fel, s ennek megvalósításához Bismarck kancellár Matlekovitsot is magához rendelte.
1880-ban Tisza Kálmán miniszterelnök helyettes-államtitkári, de valódi államtitkári pozícióval látta el annak érdekében, hogy megmaradjon az országos politikában a számára felajánlott gazdasági (bank-vezérigazgatói) pozíció helyett. Államtitkárként számos reformot hajtott végre a közgazdasági minisztériumban és az ország gazdasági helyzetében is. Tevékenysége révén született meg a külön magyar áruforgalmi statisztika, illetve került bevezetésre a métermérték rendszere. Szabályozásra került az állategészségügy, illetve a halászat. Megindult a fiumei kikötő kiépítése, s felállításra került az Adria tengerhajózási vállalat. Ezzel hozható összefüggésbe, hogy évtizedekig elnöke volt a hajózási egyesületnek. Részvételével készült el a bányatörvény, illetve a mezőgazdasági közigazgatást szervező törvény is. Ezen kívül megalakult a kultúrmérnökség és a „különleges talajjavítási záloglevelek” intézménye. Szintén segítségével indulhatott meg hazánkban is a selyemhernyó-tenyésztés és a selyem nagyipari előállítása. Ezidőtájt vált mintaszerűvé az ipari oktatás: a magyar ipari és kereskedelmi szakoktatás alapjait az 1884. évi XVII. törvénycikkelyben foglalt ipartörvény vetette meg, modern alapokra helyezve a tanoncképzést. 1885-ben az általános országos első nagy kiállítás szervezésében is tevékeny módon vett részt.
1889-ben Baross Gábor tevékenysége révén kettévált a korábbi minisztérium, amelynél államtitkárként működött. A külön kereskedelmiként létező minisztérium élére gróf Szapáry Gyula került, akihez Matlekovits még abban az évben benyújtotta lemondását. A szabadelvű párt színeiben többször működött országgyűlési képviselőként: 1881 és 1889, illetve 1894 és 1902 között.
A századforduló után számos gazdasági és tudományos szervezet vezetőjeként funkcionált. Elnöke, illetve igazgatósági tanácsi tagja volt ezen kívül a nemzetgazdasági bizottságnak. A Közgazdasági Társaság működését részvételével alapozta meg. Elvállalta a magyar-francia kereskedelmi kamara elnökségi posztját is. Ugyancsak elnöke volt az Országos Ipari és Kereskedelmi Oktatási Tanácsnak 1895 és 1922 között. Elnöke volt az Országos Iparegyesületnek és a Magyar Közgazdasági Társaságnak is. 1893 és 1914/1915 között a Magyar Villamossági Részvénytársaságnak, 1923 és 1925 között pedig az Első Magyar Papírgyár Részvénytársaságnak volt az elnöke. Elnöke volt továbbá a Kancer-féle ólom- és ónáru-gyár Részvénytársaságnak, a Magyar Asphalt Részvénytársaságnak, a Magyar Műhely és Raktártelep Részvénytársaságnak, a Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaságnak, a Láng L. gépgyár Részvénytársaságnak, a Szolyva Magyar Falepárló Részvénytársaságnak, a Bihari Szénbánya és Villamossági Részvénytársaságnak, a Debreceni Első Élesdi Mészégető Részvénytársaságnak, ezen kívül az Országos Kereskedelmi- és Iparcsarnoknak, a Magyar-francia Kereskedelmi Kamarának, a Magyar-osztrák Gazdasági Szervezetnek, az Országos Magyar Kiállítási Központnak, az Országos Iparegyesületnek, illetve a Magyar Közgazdasági Társaságnak. A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja volt 1910-től, 1925-től pedig az igazgató választmány tagja. Ezen pozícióját azonban nem sokáig élvezhette, mivel 1925. november 30-án elhunyt. 1925. december 4-én temették el hatalmas részvét mellett a Budapesti Kerepesi Temetőben. 1935-ben, halálának évfordulóján számtalan sajtóorgánum megemlékezett róla, mint a dualista korszak egyik legkiemelkedőbb gazdasági tisztviselőjéről.
Források:
Közgazdasági Szemle 1874–1935.
Kenyeres Ágnes (főszerk.): Magyar Életrajzi Lexikon. Második kötet L–Z. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1982. 166.
Magyar Lexikon. Az egyetemes ismeretek encyklopaediája. 16. rész. Vezére-Zsuzsok. Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság. Budapest, 1885. 489.
Sajtóanyagok 1864–1935.
Született: 1842. október 12.
Születési hely: Pest
Halál ideje: 1925. november 30.
Halál helye: Budapest (Budapest fő- és székváros)
Foglalkozás: kereskedelmi államtitkár, közgazdász, író, politikus, MTA tagja,
Szülők:
Házastársak: Szuk Róza (1868–?)
Gyermekek:
Szerző: Szabó Róbert
Született: 1842. október 12.
Születési hely: Pest
Halál ideje: 1925. november 30.
Halál helye: Budapest (Budapest fő- és székváros)
Foglalkozás: kereskedelmi államtitkár, közgazdász, író, politikus, MTA tagja,
Szülők:
Házastársak: Szuk Róza (1868–?)
Gyermekek:
Szerző: Szabó Róbert
Matlekovits Sándor Dr.
Matlekovits Sándor (1842–1925) kereskedelmi államtitkár, politikus és szakíró, az MTA rendes tagja. Tanulmányait a fővárosban végezte, s eközben már számos tudományos munkájával kiemelkedett. 1889-ig államtitkárként működött, s eközben jelentősen hozzájárult a hazai ipar és kereskedelem fejlesztéséhez, előmozdításához. Miután pozíciójáról politikai okoknál fogva lemondott, több ízben működött országgyűlési képviselőként 1902-ig bezárólag. A századforduló után számos egyesület és gazdasági vállalat vezetője, így többek között 1893 és 1914/1915 között a Magyar Villamossági Részvénytársaság, 1923 és 1925 között pedig az Első Magyar Papírgyár Részvénytársaság elnöke is.
Matlekovits Sándor 1842-ben született Pesten birtoktalan, 1628-ban nemesített, középosztálybeli családba. Nagyapja 1809 és 1813 között Arad polgármestere, apja rendőrbiztos, később ügyvéd, majd bíró volt a fővárosban.
Középiskolai tanulmányait a Budapesti IV. kerületi Kegyestanítórendi Gimnáziumban végezte, majd felsőfokú tanulmányait is a fővárosban folytatta, ahol jogot végzett, s jogtudori, majd a királyi táblán köz- és váltóügyvédi oklevelet végzett. Egyetemi tanulmányai közben számos díjat nyert tudományos munkáival: 1864-ben pályadíjat nyert jogi és nemzetgazdasági tartalmú dolgozataival. 1867-ben könyvet írt a nemzetgazdaságtanról és pénzügytanról. Ezidőtájt pályázott a Műegyetem nemzetgazdasági tanszékére, sikertelenül.
A tudományos lehetőségekből való kiszorulása miatt mindinkább részesévé vált a politikai életnek. 1867-ben földművelés-, ipar- és kereskedelemügyi miniszteri fogalmazó, a vámügyek előadója. 1868-ban házasodott, ekkor vette feleségül Szuk Róza Európa-szinten ismert gordonkaművésznőt. Ezzel párhuzamosan egyetemi magántanári pozíciót is nyert. Számos publikációt ír ebben az időszakban, melyek jelentőségét jelzi, hogy azok közül kettőt az Akadémia is kitüntetett. (1872-ben a kereskedelmi szakoktatásról, 1875-ben a vasúti különbözeti díjakról írt tanulmányát.) 1870-ben miniszteri titkár lett. Eközben, 1873-ban az Akadémia levelező tagjává választotta, s még abban az évben megtartotta székfoglaló értekezését. 1874-ben osztálytanácsosként, majd 1878-tól miniszteri tanácsosként funkcionált. Ugyanebben az évben a Lipót-rend lovagkeresztjével és a Szent István rend középkeresztjével, majd a valóságos belső titkos tanácsosi címmel is kitüntették. 1875-ben az államtitkár halála után a vámosztály vezetésével bízzák meg: másfél évtizedre kezébe kerül a vám- és külkereskedelmi politika intézése. 1876 és 1878 között katonaként működött Bécsben. 1877-ben hat hétre Berlinbe utazott, mivel a Német Birodalomban a szabadkereskedelmi irányt a védvám váltotta fel, s ennek megvalósításához Bismarck kancellár Matlekovitsot is magához rendelte.
1880-ban Tisza Kálmán miniszterelnök helyettes-államtitkári, de valódi államtitkári pozícióval látta el annak érdekében, hogy megmaradjon az országos politikában a számára felajánlott gazdasági (bank-vezérigazgatói) pozíció helyett. Államtitkárként számos reformot hajtott végre a közgazdasági minisztériumban és az ország gazdasági helyzetében is. Tevékenysége révén született meg a külön magyar áruforgalmi statisztika, illetve került bevezetésre a métermérték rendszere. Szabályozásra került az állategészségügy, illetve a halászat. Megindult a fiumei kikötő kiépítése, s felállításra került az Adria tengerhajózási vállalat. Ezzel hozható összefüggésbe, hogy évtizedekig elnöke volt a hajózási egyesületnek. Részvételével készült el a bányatörvény, illetve a mezőgazdasági közigazgatást szervező törvény is. Ezen kívül megalakult a kultúrmérnökség és a „különleges talajjavítási záloglevelek” intézménye. Szintén segítségével indulhatott meg hazánkban is a selyemhernyó-tenyésztés és a selyem nagyipari előállítása. Ezidőtájt vált mintaszerűvé az ipari oktatás: a magyar ipari és kereskedelmi szakoktatás alapjait az 1884. évi XVII. törvénycikkelyben foglalt ipartörvény vetette meg, modern alapokra helyezve a tanoncképzést. 1885-ben az általános országos első nagy kiállítás szervezésében is tevékeny módon vett részt.
1889-ben Baross Gábor tevékenysége révén kettévált a korábbi minisztérium, amelynél államtitkárként működött. A külön kereskedelmiként létező minisztérium élére gróf Szapáry Gyula került, akihez Matlekovits még abban az évben benyújtotta lemondását. A szabadelvű párt színeiben többször működött országgyűlési képviselőként: 1881 és 1889, illetve 1894 és 1902 között.
A századforduló után számos gazdasági és tudományos szervezet vezetőjeként funkcionált. Elnöke, illetve igazgatósági tanácsi tagja volt ezen kívül a nemzetgazdasági bizottságnak. A Közgazdasági Társaság működését részvételével alapozta meg. Elvállalta a magyar-francia kereskedelmi kamara elnökségi posztját is. Ugyancsak elnöke volt az Országos Ipari és Kereskedelmi Oktatási Tanácsnak 1895 és 1922 között. Elnöke volt az Országos Iparegyesületnek és a Magyar Közgazdasági Társaságnak is. 1893 és 1914/1915 között a Magyar Villamossági Részvénytársaságnak, 1923 és 1925 között pedig az Első Magyar Papírgyár Részvénytársaságnak volt az elnöke. Elnöke volt továbbá a Kancer-féle ólom- és ónáru-gyár Részvénytársaságnak, a Magyar Asphalt Részvénytársaságnak, a Magyar Műhely és Raktártelep Részvénytársaságnak, a Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaságnak, a Láng L. gépgyár Részvénytársaságnak, a Szolyva Magyar Falepárló Részvénytársaságnak, a Bihari Szénbánya és Villamossági Részvénytársaságnak, a Debreceni Első Élesdi Mészégető Részvénytársaságnak, ezen kívül az Országos Kereskedelmi- és Iparcsarnoknak, a Magyar-francia Kereskedelmi Kamarának, a Magyar-osztrák Gazdasági Szervezetnek, az Országos Magyar Kiállítási Központnak, az Országos Iparegyesületnek, illetve a Magyar Közgazdasági Társaságnak. A Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja volt 1910-től, 1925-től pedig az igazgató választmány tagja. Ezen pozícióját azonban nem sokáig élvezhette, mivel 1925. november 30-án elhunyt. 1925. december 4-én temették el hatalmas részvét mellett a Budapesti Kerepesi Temetőben. 1935-ben, halálának évfordulóján számtalan sajtóorgánum megemlékezett róla, mint a dualista korszak egyik legkiemelkedőbb gazdasági tisztviselőjéről.
Források:
Közgazdasági Szemle 1874–1935.
Kenyeres Ágnes (főszerk.): Magyar Életrajzi Lexikon. Második kötet L–Z. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1982. 166.
Magyar Lexikon. Az egyetemes ismeretek encyklopaediája. 16. rész. Vezére-Zsuzsok. Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság. Budapest, 1885. 489.
Sajtóanyagok 1864–1935.