Tolnay Lajos

Tolnay Lajos

 

Tolnay Lajos Imre Gyula (1837–1918) mérnök, MÁV igazgató és elnök, országgyűlési képviselő. Az olasz egység megteremtéséért zajló háborúból hazatérve az 1860-as évektől előbb lokálisan, majd az 1870-es évektől országosan vett részt a vasútépítésben- és tervezésben. Ezidőtájt a MÁV igazgatóságának elnöki posztját is betöltötte, s a magyar államvasutak fejlesztésében elévülhetetlen érdemeket szerzett. Politikai tevékenysége mellett számos ipari vállalat igazgatósági tagja, illetve az Első Magyar Sertéshizlaló Részvénytársaság elnöke volt 1902 és 1911 között.

Tolnay Lajos Imre Gyula 1837. május 31-én született Pesten. Szülei Tolnay János táblabíró, ügyvéd és a Koburg hercegi család jogügyi igazgatója, illetve Szontagh Erzsébet voltak. Édesapja 1847-ben elhunyt, így a fiatal Tolnay már 10 évesen félárvaságra jutott.

Az ifjú Tolnay az Evangélikus Főgimnáziumban érettségizett 1853-ban. 1854-ben a József Ipartanodába iratkozott be, de 1857-ben besorozták. 1859-ben az osztrák-francia háborúban őrmesterként szolgált. Ezt követően a Királyi József Műegyetemen tanult, s magánmérnök lett.

1862 és 1866 között a pest-losonci vasút építésében működött közre, 1866 és 1870 között a kassa-oderbergi vasút főmérnöke volt. 1870 és 1871 között a duna-dráva vasút igazgatójaként működött. 1871–1872-ben az Országos Vasútépítési Igazgatóság vezetője volt.  1872 és 1886 között a Magyar Államvasutak (MÁV) elnökigazgatójaként működött. Eredményes tevékenységéért 1878-ban elnyerte a miniszteri tanácsosi címet, így nem csoda, hogy az 1870–1880-as évek a MÁV „Tolnay-korszakaként” híresült el. Elnöksége idején épült meg az 1884. augusztus 16-án felavatott budapesti (később „központi”, a mai „Keleti”) pályaudvar. Ezen kívül, a tiszavidéki vasút megszerzése mellett állami kezelésbe vette a duna-drávai vasutat, biztosította a pécsi vasutat, illetve megszavaztatta a pest-zimonyi vasút megépítését. Ugyancsak az ő nevéhez fűződik a MÁV szervezetének korszerűsítése és „magyarosítása”, vagyis a vasúti közlekedés nemzeti közlekedéspolitikai szempontok szerint történő átalakítása. Tevékenysége révén megalapozta a Budapest-központú vasúthálózat kiépítését, bevezette az új tarifarendszert, megszervezte a hazai mozdonygyártást és létrehozta a MÁV Északi Főműhelyét (későbbi MÁVAG).

1872-től alapító tagja és alelnöke volt a Magyar Mérnök- és Építész Egyletnek, amelynek 1885-ben elnökévé is megválasztották. Ezt a posztot 1891-ig töltötte be. 1889 és 1894 között az Országos Magyar Gazdasági Egyesület alelnöke volt, s aktív módon kapcsolódott be az Első Magyar Sertéshizlaló Részvénytársaság munkájába igazgatósági tagként. Ezen kívül még számos pénzintézetnek és ipari vállalatnak volt igazgatósági tagja, így például elnöke a Budapesti Takarékpénztár és Országos Zálogkölcsön Részvénytársaságnak. Ugyancsak elnöke volt a Magyar Szent Korona Országai Vasutas Szövetségének 1910 és 1918 között, illetve alelnöke a Fővárosi Közmunkák Tanácsának 1910 és 1912, annak elnöke 1912 és 1914 között. Mivel a király nemességgel, miniszteri tanácsosi cím adományozásával jutalmazta a MÁV-nál egykor kulcspozíciókat betöltő főtisztviselőket, Tolnay Lajos 1910-ben belső titkos tanácsosi címet kapott.

Alkotó tevékenysége és ismertsége által Budapest IX. kerületének országgyűlési képviselője lett 1887-ben, amely tevékenységét még három cikluson keresztül, a Szabadelvű Párt színeiben folytatta egészen 1897-ig. Ezt követően, a századfordulón Inárcson élt, s tevékenyen részt vett annak fejlesztésében. 1906-ban költözött vissza Budapestre, ahol jelentős szerepet vállalt a Ganz és Társa és a Danubius hajógyár 1911-es fúziójának irányításában és utóbb a fiumei magyar csatahajók építésében is.

Tevékenységének elismerésére 1873-tól a harmadosztályú Vaskorona-renddel, 1881-től a Lipót-renddel rendelkezett. 1917. június 10-én a budapesti kir. József Műegyetem a műszaki (technikai) tudományok tiszteletbeli doktorává avatta.

Az első világháború idején korábbi érdemeiért a király a vezérőrnagyi rangot adományozta neki. 1918. április 21-én halt meg, a halotti anyakönyv szerint tüdőlobban. Testét a Nemzeti Múzeumban ravatalozták fel és a Fiumei Úti temetőben temették el.

Tolnay Lajos (balra) a Szent István csatahajó vízrebocsátásakor Fiuméban 1914-ben

 

Források

Czagányi László: Dunaszentgyörgyi Tolnay Lajos, a MÁV első elnöke. Honismeret. 1998(26), 6. 79–85.

Czagányi László–Kulcsár Gabriella: Inárcs története I–II. (1995.)

Gadanecz Béla: A vasutasok létszáma, megoszlása, gazdasági és szociális helyzete a századelőn. Történelmi Szemle. 1981(24), 4. 553–591.

Kántor László: Tolnay Lajos, a MÁV első elnöke. Sínek Világa 1993/2. 62.

Sajtóanyagok 1862–1918.

Született: 1837. május 31.

Születési hely: Pest

Halál ideje: 1918. április 21.

Halál helye: Budapest (Budapest fő- és székváros)

Foglalkozás: mérnök, valóságos belső titkos tanácsos, vezérőrnagymérnök, MÁV igazgatóságának elnöke, országgyűlési képviselő

Szülők: Tolnay János, Szontagh Erzsébet

Házastársak: Krajcsovits Kornélia (1840–1913)

Gyermekek: Tolnay Kornél (1865–1936), ifj. Tolnay Lajos, Tolnay Ida, Tolnay Pál, Tolnay Alice

Szerző: Szabó Róbert

Született: 1837. május 31.

Születési hely: Pest

Halál ideje: 1918. április 21.

Halál helye: Budapest (Budapest fő- és székváros)

Foglalkozás: mérnök, valóságos belső titkos tanácsos, vezérőrnagymérnök, MÁV igazgatóságának elnöke, országgyűlési képviselő

Szülők: Tolnay János, Szontagh Erzsébet

Házastársak: Krajcsovits Kornélia (1840–1913)

Gyermekek: Tolnay Kornél (1865–1936), ifj. Tolnay Lajos, Tolnay Ida, Tolnay Pál, Tolnay Alice

Szerző: Szabó Róbert

Tolnay Lajos

 

Tolnay Lajos Imre Gyula (1837–1918) mérnök, MÁV igazgató és elnök, országgyűlési képviselő. Az olasz egység megteremtéséért zajló háborúból hazatérve az 1860-as évektől előbb lokálisan, majd az 1870-es évektől országosan vett részt a vasútépítésben- és tervezésben. Ezidőtájt a MÁV igazgatóságának elnöki posztját is betöltötte, s a magyar államvasutak fejlesztésében elévülhetetlen érdemeket szerzett. Politikai tevékenysége mellett számos ipari vállalat igazgatósági tagja, illetve az Első Magyar Sertéshizlaló Részvénytársaság elnöke volt 1902 és 1911 között.

Tolnay Lajos Imre Gyula 1837. május 31-én született Pesten. Szülei Tolnay János táblabíró, ügyvéd és a Koburg hercegi család jogügyi igazgatója, illetve Szontagh Erzsébet voltak. Édesapja 1847-ben elhunyt, így a fiatal Tolnay már 10 évesen félárvaságra jutott.

Az ifjú Tolnay az Evangélikus Főgimnáziumban érettségizett 1853-ban. 1854-ben a József Ipartanodába iratkozott be, de 1857-ben besorozták. 1859-ben az osztrák-francia háborúban őrmesterként szolgált. Ezt követően a Királyi József Műegyetemen tanult, s magánmérnök lett.

1862 és 1866 között a pest-losonci vasút építésében működött közre, 1866 és 1870 között a kassa-oderbergi vasút főmérnöke volt. 1870 és 1871 között a duna-dráva vasút igazgatójaként működött. 1871–1872-ben az Országos Vasútépítési Igazgatóság vezetője volt.  1872 és 1886 között a Magyar Államvasutak (MÁV) elnökigazgatójaként működött. Eredményes tevékenységéért 1878-ban elnyerte a miniszteri tanácsosi címet, így nem csoda, hogy az 1870–1880-as évek a MÁV „Tolnay-korszakaként” híresült el. Elnöksége idején épült meg az 1884. augusztus 16-án felavatott budapesti (később „központi”, a mai „Keleti”) pályaudvar. Ezen kívül, a tiszavidéki vasút megszerzése mellett állami kezelésbe vette a duna-drávai vasutat, biztosította a pécsi vasutat, illetve megszavaztatta a pest-zimonyi vasút megépítését. Ugyancsak az ő nevéhez fűződik a MÁV szervezetének korszerűsítése és „magyarosítása”, vagyis a vasúti közlekedés nemzeti közlekedéspolitikai szempontok szerint történő átalakítása. Tevékenysége révén megalapozta a Budapest-központú vasúthálózat kiépítését, bevezette az új tarifarendszert, megszervezte a hazai mozdonygyártást és létrehozta a MÁV Északi Főműhelyét (későbbi MÁVAG).

1872-től alapító tagja és alelnöke volt a Magyar Mérnök- és Építész Egyletnek, amelynek 1885-ben elnökévé is megválasztották. Ezt a posztot 1891-ig töltötte be. 1889 és 1894 között az Országos Magyar Gazdasági Egyesület alelnöke volt, s aktív módon kapcsolódott be az Első Magyar Sertéshizlaló Részvénytársaság munkájába igazgatósági tagként. Ezen kívül még számos pénzintézetnek és ipari vállalatnak volt igazgatósági tagja, így például elnöke a Budapesti Takarékpénztár és Országos Zálogkölcsön Részvénytársaságnak. Ugyancsak elnöke volt a Magyar Szent Korona Országai Vasutas Szövetségének 1910 és 1918 között, illetve alelnöke a Fővárosi Közmunkák Tanácsának 1910 és 1912, annak elnöke 1912 és 1914 között. Mivel a király nemességgel, miniszteri tanácsosi cím adományozásával jutalmazta a MÁV-nál egykor kulcspozíciókat betöltő főtisztviselőket, Tolnay Lajos 1910-ben belső titkos tanácsosi címet kapott.

Alkotó tevékenysége és ismertsége által Budapest IX. kerületének országgyűlési képviselője lett 1887-ben, amely tevékenységét még három cikluson keresztül, a Szabadelvű Párt színeiben folytatta egészen 1897-ig. Ezt követően, a századfordulón Inárcson élt, s tevékenyen részt vett annak fejlesztésében. 1906-ban költözött vissza Budapestre, ahol jelentős szerepet vállalt a Ganz és Társa és a Danubius hajógyár 1911-es fúziójának irányításában és utóbb a fiumei magyar csatahajók építésében is.

Tevékenységének elismerésére 1873-tól a harmadosztályú Vaskorona-renddel, 1881-től a Lipót-renddel rendelkezett. 1917. június 10-én a budapesti kir. József Műegyetem a műszaki (technikai) tudományok tiszteletbeli doktorává avatta.

Az első világháború idején korábbi érdemeiért a király a vezérőrnagyi rangot adományozta neki. 1918. április 21-én halt meg, a halotti anyakönyv szerint tüdőlobban. Testét a Nemzeti Múzeumban ravatalozták fel és a Fiumei Úti temetőben temették el.

Tolnay Lajos (balra) a Szent István csatahajó vízrebocsátásakor Fiuméban 1914-ben

 

Források

Czagányi László: Dunaszentgyörgyi Tolnay Lajos, a MÁV első elnöke. Honismeret. 1998(26), 6. 79–85.

Czagányi László–Kulcsár Gabriella: Inárcs története I–II. (1995.)

Gadanecz Béla: A vasutasok létszáma, megoszlása, gazdasági és szociális helyzete a századelőn. Történelmi Szemle. 1981(24), 4. 553–591.

Kántor László: Tolnay Lajos, a MÁV első elnöke. Sínek Világa 1993/2. 62.

Sajtóanyagok 1862–1918.