Dr. budai Buday-Goldberger Leó
Dr. Buday-Goldberger Leó nem feltétlenül a textiliparban készült karriert csinálni, hiszen jogi pályát választott. Azonban 1899-ben váratlanul elhunyt bátyja, Goldberger Antal, aki Svájcban szerzett vegyészmérnöki oklevelet, és ő lett volna Goldberger Berthold, az apjuk utóda. Azonban nem ez történt.
Goldberger Leónak tehát 1899-ben be kellett lépnie a családi cégbe, és gyorsan kitanulnia a textil szakmát. A dolog sürgető volt, mert a családi vállalkozás épp akkor élte a legnagyobb átalakulását, melynek részeként 1905-ben az addigi közkereseti társulás a Hazai Bank közreműködésével részvénytársasággá alakult át. Az új, 600 munkást foglalkoztató Goldberger Sám. F. és Fiai Rt.-ben Goldberger Leó igazgatósági tag és ügyvezető igazgató, majd 1908-tól vezérigazgató lett. Érdemeiért már viszonylag fiatalon, 1911-ben a Ferenc József rend tiszti keresztjével tüntették ki.
Azonban az 1910-es évek eleje a kékfestő és kelmenyomó vállalat életében nem hozott sok sikert, a vállalat veszteségbe fordult, a Hazai Bank a kivonulást fontolgatta, és Goldberger Leót is el kívánták távolítani a cég éléről. Azonban ez nem sikerült, Leó kitartott, majd végül az első világháború fellendülést hozott, a vállalkozás újra nyereségessé vált.
A Tanácsköztársaság alatt a baloldali eszméket teljesen elutasító Goldberger Leó családjával Svájcba menekült, ahová akkor még jelentős vagyont is ki tudott menekíteni. A kommün bukása után hazatért, igaz a Benczúr utca, akkor még Nagy János utca 45. alatti lakását teljesen kifosztva találta.
1920-tól, már mint elnök-vezérigazgató kibővítette a termékpalettát, sőt a vállalkozását részben függetlenné tette a külső beszállítóktól, mert a cégen belül gyártott fonalat és textilt használták fel. Hatalmas sikert hozott a műselyem szabadalma és a „Parisette” márkanevű textil bevezetése. A vállalatot 400 munkással vette át, 1931-re ez a szám 2600 főre emelkedett. A kormányzó 1923-ban kormányfőtanácsosi rangot adományozott számára.
A következő két évtized Goldberger Leónak a prosperitás, a társadalmi elismerés időszaka volt. Jó kapcsolatot alakított ki az állam legfelső vezetésével, a textilkereskedelemben is érdekelt ifj. Horthy Miklóssal üzleti kapcsolatban állt, míg a kormányzónéval közös jótékony akciókban vettek részt. A társadalmi elismerését segítette az is, hogy tagja volt a szabadkőműves Reform páholynak.
Az 1930-as évekre mind a gyár, mind Goldberger Leó nagy sikernek örvendett. Jó PR érzékkel ünnepeltette meg 1931-ben a cég 150. évfordulóját, amikor nemcsak a sajtóban jelent meg sok híradás, hanem külön könyvet is íratott a cég történetéről, amihez ő írt előszót. Saját maga kiadta amerikai utazásáról szóló beszámolóját, ahova azért ment 1936-ban, hogy új piacot szerezzen termékeinek.
Kifejezetten törekedett arra, hogy magának és családjának minél komolyabb társadalmi elismerést szerezzen. 1929-ben az egész üzemével együtt csatlakozott a Revíziós Ligához, annak céljaira összesen 2800 pengőt adományozott. 1932-től a Gyáriparosok Országos Szövetségének delegáltjaként felsőházi tag volt, emellett a Magyar Textilgyárosok Országos Egyesületének elnöke, a GYOSZ és a Magyar Külkereskedelmi Intézet igazgatósági tagja, a Magyar Nemzeti Bank főtanácsosa, a Magyar-Amerikai Kereskedelmi Kamarának pedig elnöke.
A Horthy családdal is jó kapcsolatokat ápolt. A textilkereskedelemben is érdekelt ifjabb Horthy Miklóssal az üzleti életben ismerkedett meg, míg a kormányzónéval a jótékonysági akciók során került közelebbi ismeretségbe.
Goldberger igazi iparmágnás volt, és úgy is viselkedett minden körülmény között. Egyrészt kemény kezű gyárigazgató volt, aki kiemelten törődött az alkalmazottjaival, de a legkisebb részletre is odafigyelt, nemcsak a gyárban, de a családjában is. A visszaemlékezések szerint a több nyelven beszélő Goldberger Leó nagyon kulturált ember volt, szerette az irodalmat, kifejezetten Goethe-t.
A hatalmas vagyonából kiemelkedő mértékben jótékonykodott is, elsősorban saját felekezete szociális intézményeit támogatta, de ezen felül sok más jótékony akció mögé is felsorokozott – volt, hogy névtelenül, de sokszor névvel is. 1931-ben, amikor a vállalatnál Goldberger Leó 30 éves jubileumát ünnepelték, az évforduló alkalmából 50 000 pengős adományt tett az alkalmazottak és munkások gyermekei részére építendő otthon céljára.
A nyarakat szentendrei birtokán töltötte, amelyet elsősorban felesége fejlesztett mintagazdasággá. Feleségét, Popper Idát 1901-ben vette el, igazi szerelmi házasság volt. Az udvarlás alatt Goldberger Leó képes volt akár 25 kilométert kerékpározni egy találkáért, oda-vissza. Három saját gyermekük mellett nevelték felesége elhunyt testvérének gyermekét is.
Egészen 1940-ig jelentős tisztséget töltött be az Izraelita Hitközség elöljáróságában, 1940-ben azonban belső viták miatt lemondott ezen tisztségről.
Goldberger hiú ember volt, a tiszteletet minden beosztottjától elvárta, a megszólítása általában Doktor úr volt. Emellett hirtelen haragú, ezért volt olyan munkatársa, aki a cégvezető viselkedése miatt többször be is nyújtotta lemondását. A gyár tevékenységéről – még külföldi útjai során, levélben – napi jelentéseket kért, mindenről tudni akart.
A jó kapcsolatai, többszöri elkötelezett kiállása a kormány, a kormányprogramok mellett, az 1943-ig betöltött felsőházi tagsága sokáig mentesítette a zsidótörvények hatálya alól, amelyek ellen folyamatosan felszólalt. Nemcsak szót emelt a törvények ellen, de a hátrányosan megkülönböztetett hitsorsosaiért, amit tudott megtett, a saját munkatársait amíg tudta, megvédte. Az azonban el sem tudta képzelni, hogy őt, a jobboldali-konzervatív, a magyarságát többször hangoztató, arra kifejezetten büszke, a hatalommal jó viszonyt ápoló nagytőkést, nagyiparost baj érheti. A saját életében is tapasztalta az egyre fokozódó megkülönböztetést, például szentendrei birtokát sem tudta megtartani, a gyár vezetéséből is megpróbálták kiszorítani. A jobb jövőre készült, üzleti terveket készített a háború utánra, és 1941-ben beköltözött új, a korábban megvett épület helyén emelt Vörösmarty tér 4. alatti épületébe.
Bár jó előre figyelmeztették a veszélyre – egy munkatársa az angol titkosszolgálat ügynöke volt, ő is kérte, távozzon külföldre -, annak személyére vonatkozó valódiságát nem hitte el, ezért megdöbbentette és megrázta, hogy 1944. március 19-én, a német megszállás első napján elhurcolták Mauthausenbe. Azt sem tudta felfogni, hogy a keresztény barátai, a politika nem menti meg.
Mivel azt is elutasította, hogy korábban jelentősebb vagyont menekítsen külföldre, a családja nem tudta kifizetni a szabadon bocsátásáért az SS által kért 100 000 dollárt.
Sok beszámoló szól arról, hogy Mauthausenben (ahol a 65354-es számú fogoly volt) is dölyfös nagytőkésként viselkedett, „kötelezvényeket”, „szerződéseket” írt a jobb ellátásért, a szívességekért cserébe, megpróbálta pénzért (amivel ott természetesen nem rendelkezett, ezért inkább hitelbe) megvenni a túlélést.
A tábor felszabadulását ugyan megérte, de a szabadulás napján, az éhezés utáni hirtelen megevett sok étel okozta sokk következményeként 1945. május 5-én hunyt el.
Érdekességek
Szenvedélyes lovas volt, de 1937-ben lovasbalesetet szenvedett. Hiába kezeltette magát a legjobb orvosokkal, töltött sok időt a Siesta rehabilitációs intézetben, a lába soha nem jött rendbe igazán, ezért élete végéig sántított.
Három gyermeke közül Antal és Friderika rendben betagozódott a vállalat életébe, megtalálták a helyüket az apjuk teremtette birodalomban, azonban a másodszülött, Miklós igazi fekete bárány volt. Adósságot adósságra halmozott, gyermeke után nem fizetett gyerektartást. Az apja jó ideg fizette az adósságokat, volt, hogy annak mértéke 50 000 pengőre rúgott, de végül 1940-ben a végrendeletéből is kizárta, oly módon, hogy Miklós tulajdont nem, csak haszonélvezetet kaphatott, sőt 1941-ben gondnokság alá is vetette.
A háború után sokan jelentkeztek a Goldberger családnál azokkal a papírokkal, ígéretekkel, amelyeket Goldberger Leó Mauthausenben tett. Volt olyan ügy, amely bíróságra is került. Kohn Izidor – aki nagyon sok szolgálatot tett a koncentrációs táborban az idős Goldberger Leónak – indította a pert, mert a birtokában volt egy olyan, két tanú által hitelesített, Goldberger Leó által aláírt kötelezvény, amely szerint mindkettőjük hazatérése esetén 50 000 svájci frank értékben pénzt vagy a gyárban igazgatói állást kap. Halála esetére az örököseit kötelezte arra, hogy a hagyaték terhére Kohnnak adjanak 25.000 svájci frank értékű magyar pénzt. Az örökösök természetben adtak Kohn Izidornak ingóságokat, Kohn szerint 5 000, az örökösök szerint 15 000 forint értékben. A különbözet miatt indult a per.
Irodalom:
- Guba Ildikó: “A halál nem program” Buday-Golberger Leó élete Óbudai Múzeum 2014
- Vécsey Miklós: Száz értékes magyar (Budapest, 1931)
- Kállai László: A 150 éves Goldberger gyár. Magyar textilipar-történelem 1784-1934 (Budapest, 1935)
Született: 1878.05.02.
Születési hely: Budapest
Halál ideje: 1945.05.05.
Halál helye: Mauthausen
Foglalkozás: jogász, vállalatvezető
Szülők: Goldberger Berthold, Herzl Friderika
Házastársak: Popper Ida
Gyermekek: Buday-Goldberger Antal Buday-Goldberger Miklós Buday-Goldberger Friderika
Szerző: Domonkos Csaba
Született: 1878.05.02.
Születési hely: Budapest
Halál ideje: 1945.05.05.
Halál helye: Mauthausen
Foglalkozás: jogász, vállalatvezető
Szülők: Goldberger Berthold, Herzl Friderika
Házastársak: Popper Ida
Gyermekek: Buday-Goldberger Antal Buday-Goldberger Miklós Buday-Goldberger Friderika
Szerző: Domonkos Csaba
Dr. budai Buday-Goldberger Leó
Dr. Buday-Goldberger Leó nem feltétlenül a textiliparban készült karriert csinálni, hiszen jogi pályát választott. Azonban 1899-ben váratlanul elhunyt bátyja, Goldberger Antal, aki Svájcban szerzett vegyészmérnöki oklevelet, és ő lett volna Goldberger Berthold, az apjuk utóda. Azonban nem ez történt.
Goldberger Leónak tehát 1899-ben be kellett lépnie a családi cégbe, és gyorsan kitanulnia a textil szakmát. A dolog sürgető volt, mert a családi vállalkozás épp akkor élte a legnagyobb átalakulását, melynek részeként 1905-ben az addigi közkereseti társulás a Hazai Bank közreműködésével részvénytársasággá alakult át. Az új, 600 munkást foglalkoztató Goldberger Sám. F. és Fiai Rt.-ben Goldberger Leó igazgatósági tag és ügyvezető igazgató, majd 1908-tól vezérigazgató lett. Érdemeiért már viszonylag fiatalon, 1911-ben a Ferenc József rend tiszti keresztjével tüntették ki.
Azonban az 1910-es évek eleje a kékfestő és kelmenyomó vállalat életében nem hozott sok sikert, a vállalat veszteségbe fordult, a Hazai Bank a kivonulást fontolgatta, és Goldberger Leót is el kívánták távolítani a cég éléről. Azonban ez nem sikerült, Leó kitartott, majd végül az első világháború fellendülést hozott, a vállalkozás újra nyereségessé vált.
A Tanácsköztársaság alatt a baloldali eszméket teljesen elutasító Goldberger Leó családjával Svájcba menekült, ahová akkor még jelentős vagyont is ki tudott menekíteni. A kommün bukása után hazatért, igaz a Benczúr utca, akkor még Nagy János utca 45. alatti lakását teljesen kifosztva találta.
1920-tól, már mint elnök-vezérigazgató kibővítette a termékpalettát, sőt a vállalkozását részben függetlenné tette a külső beszállítóktól, mert a cégen belül gyártott fonalat és textilt használták fel. Hatalmas sikert hozott a műselyem szabadalma és a „Parisette” márkanevű textil bevezetése. A vállalatot 400 munkással vette át, 1931-re ez a szám 2600 főre emelkedett. A kormányzó 1923-ban kormányfőtanácsosi rangot adományozott számára.
A következő két évtized Goldberger Leónak a prosperitás, a társadalmi elismerés időszaka volt. Jó kapcsolatot alakított ki az állam legfelső vezetésével, a textilkereskedelemben is érdekelt ifj. Horthy Miklóssal üzleti kapcsolatban állt, míg a kormányzónéval közös jótékony akciókban vettek részt. A társadalmi elismerését segítette az is, hogy tagja volt a szabadkőműves Reform páholynak.
Az 1930-as évekre mind a gyár, mind Goldberger Leó nagy sikernek örvendett. Jó PR érzékkel ünnepeltette meg 1931-ben a cég 150. évfordulóját, amikor nemcsak a sajtóban jelent meg sok híradás, hanem külön könyvet is íratott a cég történetéről, amihez ő írt előszót. Saját maga kiadta amerikai utazásáról szóló beszámolóját, ahova azért ment 1936-ban, hogy új piacot szerezzen termékeinek.
Kifejezetten törekedett arra, hogy magának és családjának minél komolyabb társadalmi elismerést szerezzen. 1929-ben az egész üzemével együtt csatlakozott a Revíziós Ligához, annak céljaira összesen 2800 pengőt adományozott. 1932-től a Gyáriparosok Országos Szövetségének delegáltjaként felsőházi tag volt, emellett a Magyar Textilgyárosok Országos Egyesületének elnöke, a GYOSZ és a Magyar Külkereskedelmi Intézet igazgatósági tagja, a Magyar Nemzeti Bank főtanácsosa, a Magyar-Amerikai Kereskedelmi Kamarának pedig elnöke.
A Horthy családdal is jó kapcsolatokat ápolt. A textilkereskedelemben is érdekelt ifjabb Horthy Miklóssal az üzleti életben ismerkedett meg, míg a kormányzónéval a jótékonysági akciók során került közelebbi ismeretségbe.
Goldberger igazi iparmágnás volt, és úgy is viselkedett minden körülmény között. Egyrészt kemény kezű gyárigazgató volt, aki kiemelten törődött az alkalmazottjaival, de a legkisebb részletre is odafigyelt, nemcsak a gyárban, de a családjában is. A visszaemlékezések szerint a több nyelven beszélő Goldberger Leó nagyon kulturált ember volt, szerette az irodalmat, kifejezetten Goethe-t.
A hatalmas vagyonából kiemelkedő mértékben jótékonykodott is, elsősorban saját felekezete szociális intézményeit támogatta, de ezen felül sok más jótékony akció mögé is felsorokozott – volt, hogy névtelenül, de sokszor névvel is. 1931-ben, amikor a vállalatnál Goldberger Leó 30 éves jubileumát ünnepelték, az évforduló alkalmából 50 000 pengős adományt tett az alkalmazottak és munkások gyermekei részére építendő otthon céljára.
A nyarakat szentendrei birtokán töltötte, amelyet elsősorban felesége fejlesztett mintagazdasággá. Feleségét, Popper Idát 1901-ben vette el, igazi szerelmi házasság volt. Az udvarlás alatt Goldberger Leó képes volt akár 25 kilométert kerékpározni egy találkáért, oda-vissza. Három saját gyermekük mellett nevelték felesége elhunyt testvérének gyermekét is.
Egészen 1940-ig jelentős tisztséget töltött be az Izraelita Hitközség elöljáróságában, 1940-ben azonban belső viták miatt lemondott ezen tisztségről.
Goldberger hiú ember volt, a tiszteletet minden beosztottjától elvárta, a megszólítása általában Doktor úr volt. Emellett hirtelen haragú, ezért volt olyan munkatársa, aki a cégvezető viselkedése miatt többször be is nyújtotta lemondását. A gyár tevékenységéről – még külföldi útjai során, levélben – napi jelentéseket kért, mindenről tudni akart.
A jó kapcsolatai, többszöri elkötelezett kiállása a kormány, a kormányprogramok mellett, az 1943-ig betöltött felsőházi tagsága sokáig mentesítette a zsidótörvények hatálya alól, amelyek ellen folyamatosan felszólalt. Nemcsak szót emelt a törvények ellen, de a hátrányosan megkülönböztetett hitsorsosaiért, amit tudott megtett, a saját munkatársait amíg tudta, megvédte. Az azonban el sem tudta képzelni, hogy őt, a jobboldali-konzervatív, a magyarságát többször hangoztató, arra kifejezetten büszke, a hatalommal jó viszonyt ápoló nagytőkést, nagyiparost baj érheti. A saját életében is tapasztalta az egyre fokozódó megkülönböztetést, például szentendrei birtokát sem tudta megtartani, a gyár vezetéséből is megpróbálták kiszorítani. A jobb jövőre készült, üzleti terveket készített a háború utánra, és 1941-ben beköltözött új, a korábban megvett épület helyén emelt Vörösmarty tér 4. alatti épületébe.
Bár jó előre figyelmeztették a veszélyre – egy munkatársa az angol titkosszolgálat ügynöke volt, ő is kérte, távozzon külföldre -, annak személyére vonatkozó valódiságát nem hitte el, ezért megdöbbentette és megrázta, hogy 1944. március 19-én, a német megszállás első napján elhurcolták Mauthausenbe. Azt sem tudta felfogni, hogy a keresztény barátai, a politika nem menti meg.
Mivel azt is elutasította, hogy korábban jelentősebb vagyont menekítsen külföldre, a családja nem tudta kifizetni a szabadon bocsátásáért az SS által kért 100 000 dollárt.
Sok beszámoló szól arról, hogy Mauthausenben (ahol a 65354-es számú fogoly volt) is dölyfös nagytőkésként viselkedett, „kötelezvényeket”, „szerződéseket” írt a jobb ellátásért, a szívességekért cserébe, megpróbálta pénzért (amivel ott természetesen nem rendelkezett, ezért inkább hitelbe) megvenni a túlélést.
A tábor felszabadulását ugyan megérte, de a szabadulás napján, az éhezés utáni hirtelen megevett sok étel okozta sokk következményeként 1945. május 5-én hunyt el.
Érdekességek
Szenvedélyes lovas volt, de 1937-ben lovasbalesetet szenvedett. Hiába kezeltette magát a legjobb orvosokkal, töltött sok időt a Siesta rehabilitációs intézetben, a lába soha nem jött rendbe igazán, ezért élete végéig sántított.
Három gyermeke közül Antal és Friderika rendben betagozódott a vállalat életébe, megtalálták a helyüket az apjuk teremtette birodalomban, azonban a másodszülött, Miklós igazi fekete bárány volt. Adósságot adósságra halmozott, gyermeke után nem fizetett gyerektartást. Az apja jó ideg fizette az adósságokat, volt, hogy annak mértéke 50 000 pengőre rúgott, de végül 1940-ben a végrendeletéből is kizárta, oly módon, hogy Miklós tulajdont nem, csak haszonélvezetet kaphatott, sőt 1941-ben gondnokság alá is vetette.
A háború után sokan jelentkeztek a Goldberger családnál azokkal a papírokkal, ígéretekkel, amelyeket Goldberger Leó Mauthausenben tett. Volt olyan ügy, amely bíróságra is került. Kohn Izidor – aki nagyon sok szolgálatot tett a koncentrációs táborban az idős Goldberger Leónak – indította a pert, mert a birtokában volt egy olyan, két tanú által hitelesített, Goldberger Leó által aláírt kötelezvény, amely szerint mindkettőjük hazatérése esetén 50 000 svájci frank értékben pénzt vagy a gyárban igazgatói állást kap. Halála esetére az örököseit kötelezte arra, hogy a hagyaték terhére Kohnnak adjanak 25.000 svájci frank értékű magyar pénzt. Az örökösök természetben adtak Kohn Izidornak ingóságokat, Kohn szerint 5 000, az örökösök szerint 15 000 forint értékben. A különbözet miatt indult a per.
Irodalom:
- Guba Ildikó: “A halál nem program” Buday-Golberger Leó élete Óbudai Múzeum 2014
- Vécsey Miklós: Száz értékes magyar (Budapest, 1931)
- Kállai László: A 150 éves Goldberger gyár. Magyar textilipar-történelem 1784-1934 (Budapest, 1935)