Budapesti lánczhid részvénytársaság
Bár azt gondolhatnánk, hogy a Lánchíd üzemeltetése kifejezetten jó üzlet volt akkor, hiszen ez az egyetlen híd kötötte össze Pestet és Budát, valójában nem volt így. Az 1838-ban Sina György által alapított Lánchíd Részvénytársaság nemcsak üzemeltette, de ez a cég építette fel a hidat. Az építkezés is komoly túlkiadásokat eredményezett, ezért a vállalkozás viszonylag nagy, évente változó mértékű, de átlagosan 1-1,2 millió forintos kölcsönt görgetett maga előtt. Eredetileg 10 000 darab, egyenként 500 forintos névértékű részvényt bocsátottak ki, amelyeket részletre is meg lehetett venni, de ez az 5 000 000 forintos (valójában névleges) tőke nem is volt elég a híd felépítésére, emiatt keletkezett a nagy adósság. Az építkezés befejezéséhez felvett adósság rendezésére – több próbálkozás után – végül 1866-ban 1,4 millió forint értéken sorsolási kötvényt bocsátottak ki.
A Lánchidat 1839 és 1849 között építette fel a társaság az 1836-ban elfogadott 1836. évi XXVI. törvénycikk alapján. A társaság az állammal 1838-ban megkötött szerződés által meghatározott mérték szerint díjat szedett az áthaladásért, amely valójában nem használati díj volt, hanem egyfajta útvám, amelyet minden olyan átkelés után beszedtek, amely valamely vállalkozás keretében történt, tehát az átkelő-csónakok díjába a Lánchídtársaságának fizetett vám is be volt kalkulálva.
A vállalkozás fő feladata a híd felépítése és üzemeltetése volt, de emellett számos más feladat és költség is terhelte. Egyrészt kártérítési kötelezettség terhelte a vám eredeti birtokosaival, azaz a két várossal szemben, de se a törvény, se a szerződés nem határozta meg az összeget, ezért abban csak hosszas pereskedés után tudtak megállapodni. A Lánchídtársasággal a végleges szerződést Buda 1863. szeptember 30-án kötötte meg, míg Pest 1864. február 15-én. E megállapodás alapján a két város 200-200 000 forint kárpótlást kapott, de a szabadalmi idő lejártáig a társaságnak csak az éves 6%-os kamatot, azaz 12-12 000 forintot kellett fizetnie.
A társaságnak a szerződés szerint egy 100 000 forintos alapot kellett volna elhelyeznie, amelynek kamatokkal növelt összege fedezetül szolgált volna a híd esetleges javítására, akkor, amikor az a szerződésben kikötött 87 év letelte után az államra száll. Ezt az összeget azonban a vállalkozás soha nem tudta letenni.
A híd jövedelmezőségét nagyban befolyásolta, hogy az állammal kötött szerződés a katonaság átkelését sem szabályozta, az erről szóló vitákat csak 1860 tavaszán zárták le a bécsi kormányzattal, és az állam ezután átalányt fizetett.
A vállalkozás 1861-ig veszteséges volt, eredményt csak 1861-től tudott felmutatni, amelynek egyik oka az volt, hogy a Déli vasút budai pályaudvarának megnyitásával a forgalom jelentősen megnövekedett. Ez meglátszott a részvények garantált kamatozásán és az árfolyamon is, mivel a részvények 1841. június 1-jétől 1849. október 31-ig 5 százalékkal kamatoztak, ez után csak 4 százalékkal, és a részvények az 1860-as évek második feléig a névértékület sem érték el. Igaz a részvények döntő hányada a Sina, illetve a Wodianer bankháznál volt, Sina György 1856-os halálakor 2712 dara részvénye volt, ami a teljes 10 000-es részvényállomány 27%-a.
A társaság feladata volt a híd folyamatos karbantartása, és mivel a Lánchíd eredeti szerkezete részben fából volt, ez folyamatos kiadásokat jelentett, hiszen időről időre festeni kellett azt. Egyéb karbantartási munkákat is el kellett végezni, de például 1859-ben gázvilágítást vezettek be a hídon.
Az 1867-ben hatalomra került felelős magyar kormány egyik célja volt, hogy Budapestet Béccsel egyenrangú fővárossá fejlessze. Ezért nagyszabású városfejlesztési politikát hirdetett, amelyben központi, kormányzati részvételt tervezett. Azonban a városfejlesztés egyik kulcskérdésének, további hidak építésének az egyik fő akadálya a Lánchídtársaság privilégiuma volt, ugyanis a társaság nemcsak arra kapott jogot 1838-ban, hogy vámot szedjen a Dunán való átkelésért, hanem arra is, hogy a városok határain belül (de csak azon) az ő engedélye nélkül más átkelő ne épülhessen.
Ezért, illetve az akkor, az 1860-as évek végére már jelentős mértékűre rúgó hídvám bevételek miatt – ugyanis jelentős részben ez fedezte volna a városfejlesztésre felvett kölcsön törlesztését – a kormányzat tárgyalásokat kezdett a Lánchíd társasággal a híd átvételéről. (Korábban is voltak tapogatódzások az állami megváltásra, felmerült 1851-ben és 1856-ban is.) A legnagyobb kérdés az ár volt természetesen, végül részvényenként 690 forintos összegben állapodtak meg. Ez alapján az állam a még forgalomban lévő 9816 részvényt 6 773 040 forintért megvásárolta, ezzel a Lánchíd részvénytársaság tevékenysége megszűnt. A szerződést az 1870. évi XXX: tc. szentesítette.
Érdekesség
„Még jóval a kiegyezés előtt egyszer Andrássy Gyula gróf megkereste Lónyayt s igy szólt hozzá: Te hozzáértő fináncember vagy, tanácsodat kérni jöttem. Nekem van valamely heverő pénzem. Mondd meg, mit csináljak vele?
– Nem adhatok jobb tanácsot, – felelé Lónyay, – mint a mit magam is követek: végy a pénzen lánchid-részvényt.
– Lánchid-részvényt, – kiáltott fel Andrássy, – de hiszen az nagyon rossz papiros.
Most rossz, – mondá Lónyay. – De ha meglesz a kiegyezés, ha az ország alkotmányos jogai birtokába jut, akkor a Lánchíd privilégiumát fel kell oldani a Dunát szabaddá kell tenni. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha az ország a hidat magához váltja. Ha pedig ez megtörténik. akkor a Lánchid-részvény rögtön jo papiros lesz.” – idézte a legendát a Budapesti Hírlap 1906. december 2-i „Andrássy Gyula gróf” című írása
Források:
- Domonkos Csaba: A Lánchíd története 1849-től a XXI. századig, 2024, Budapest, Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum.
- A Lánchídtársaság közgyűlési jegyzőkönyvei
Alapítás ideje: 1838
Megszűnés ideje: 1870
Alapítók: Sina György, Wodiáner Móric, gróf Széchenyi István
Kibocsátott értékpapírok:
| Budapesti lánczhid elsőbbségi kötvény |
| Budapesti lánczhid-részvények |
Meghatározó vezetők:
Károlyi György | |
1856-ig | Sina György |
1856-1870 | Sina Simon |
Főtevékenység: hídépítés, hídfenntartás
Fő termékek nincsenek beállítva
Székhelyek nincsenek beállítva
Telephelyek nincsenek beállítva
Fő mérföldkövek nincsenek beállítva
Szerző: Domonkos Csaba
Alapítás ideje: 1838
Alapítók: Sina György, Wodiáner Móric, gróf Széchenyi István
Meghatározó vezetők:
Károlyi György | |
1856-ig | Sina György |
1856-1870 | Sina Simon |
Főtevékenység: hídépítés, hídfenntartás
Fő termékek nincsenek beállítva
Székhelyek nincsenek beállítva
Telephelyek nincsenek beállítva
Fő mérföldkövek nincsenek beállítva
Szerző: Domonkos Csaba
Budapesti lánczhid részvénytársaság
Bár azt gondolhatnánk, hogy a Lánchíd üzemeltetése kifejezetten jó üzlet volt akkor, hiszen ez az egyetlen híd kötötte össze Pestet és Budát, valójában nem volt így. Az 1838-ban Sina György által alapított Lánchíd Részvénytársaság nemcsak üzemeltette, de ez a cég építette fel a hidat. Az építkezés is komoly túlkiadásokat eredményezett, ezért a vállalkozás viszonylag nagy, évente változó mértékű, de átlagosan 1-1,2 millió forintos kölcsönt görgetett maga előtt. Eredetileg 10 000 darab, egyenként 500 forintos névértékű részvényt bocsátottak ki, amelyeket részletre is meg lehetett venni, de ez az 5 000 000 forintos (valójában névleges) tőke nem is volt elég a híd felépítésére, emiatt keletkezett a nagy adósság. Az építkezés befejezéséhez felvett adósság rendezésére – több próbálkozás után – végül 1866-ban 1,4 millió forint értéken sorsolási kötvényt bocsátottak ki.
A Lánchidat 1839 és 1849 között építette fel a társaság az 1836-ban elfogadott 1836. évi XXVI. törvénycikk alapján. A társaság az állammal 1838-ban megkötött szerződés által meghatározott mérték szerint díjat szedett az áthaladásért, amely valójában nem használati díj volt, hanem egyfajta útvám, amelyet minden olyan átkelés után beszedtek, amely valamely vállalkozás keretében történt, tehát az átkelő-csónakok díjába a Lánchídtársaságának fizetett vám is be volt kalkulálva.
A vállalkozás fő feladata a híd felépítése és üzemeltetése volt, de emellett számos más feladat és költség is terhelte. Egyrészt kártérítési kötelezettség terhelte a vám eredeti birtokosaival, azaz a két várossal szemben, de se a törvény, se a szerződés nem határozta meg az összeget, ezért abban csak hosszas pereskedés után tudtak megállapodni. A Lánchídtársasággal a végleges szerződést Buda 1863. szeptember 30-án kötötte meg, míg Pest 1864. február 15-én. E megállapodás alapján a két város 200-200 000 forint kárpótlást kapott, de a szabadalmi idő lejártáig a társaságnak csak az éves 6%-os kamatot, azaz 12-12 000 forintot kellett fizetnie.
A társaságnak a szerződés szerint egy 100 000 forintos alapot kellett volna elhelyeznie, amelynek kamatokkal növelt összege fedezetül szolgált volna a híd esetleges javítására, akkor, amikor az a szerződésben kikötött 87 év letelte után az államra száll. Ezt az összeget azonban a vállalkozás soha nem tudta letenni.
A híd jövedelmezőségét nagyban befolyásolta, hogy az állammal kötött szerződés a katonaság átkelését sem szabályozta, az erről szóló vitákat csak 1860 tavaszán zárták le a bécsi kormányzattal, és az állam ezután átalányt fizetett.
A vállalkozás 1861-ig veszteséges volt, eredményt csak 1861-től tudott felmutatni, amelynek egyik oka az volt, hogy a Déli vasút budai pályaudvarának megnyitásával a forgalom jelentősen megnövekedett. Ez meglátszott a részvények garantált kamatozásán és az árfolyamon is, mivel a részvények 1841. június 1-jétől 1849. október 31-ig 5 százalékkal kamatoztak, ez után csak 4 százalékkal, és a részvények az 1860-as évek második feléig a névértékület sem érték el. Igaz a részvények döntő hányada a Sina, illetve a Wodianer bankháznál volt, Sina György 1856-os halálakor 2712 dara részvénye volt, ami a teljes 10 000-es részvényállomány 27%-a.
A társaság feladata volt a híd folyamatos karbantartása, és mivel a Lánchíd eredeti szerkezete részben fából volt, ez folyamatos kiadásokat jelentett, hiszen időről időre festeni kellett azt. Egyéb karbantartási munkákat is el kellett végezni, de például 1859-ben gázvilágítást vezettek be a hídon.
Az 1867-ben hatalomra került felelős magyar kormány egyik célja volt, hogy Budapestet Béccsel egyenrangú fővárossá fejlessze. Ezért nagyszabású városfejlesztési politikát hirdetett, amelyben központi, kormányzati részvételt tervezett. Azonban a városfejlesztés egyik kulcskérdésének, további hidak építésének az egyik fő akadálya a Lánchídtársaság privilégiuma volt, ugyanis a társaság nemcsak arra kapott jogot 1838-ban, hogy vámot szedjen a Dunán való átkelésért, hanem arra is, hogy a városok határain belül (de csak azon) az ő engedélye nélkül más átkelő ne épülhessen.
Ezért, illetve az akkor, az 1860-as évek végére már jelentős mértékűre rúgó hídvám bevételek miatt – ugyanis jelentős részben ez fedezte volna a városfejlesztésre felvett kölcsön törlesztését – a kormányzat tárgyalásokat kezdett a Lánchíd társasággal a híd átvételéről. (Korábban is voltak tapogatódzások az állami megváltásra, felmerült 1851-ben és 1856-ban is.) A legnagyobb kérdés az ár volt természetesen, végül részvényenként 690 forintos összegben állapodtak meg. Ez alapján az állam a még forgalomban lévő 9816 részvényt 6 773 040 forintért megvásárolta, ezzel a Lánchíd részvénytársaság tevékenysége megszűnt. A szerződést az 1870. évi XXX: tc. szentesítette.
Érdekesség
„Még jóval a kiegyezés előtt egyszer Andrássy Gyula gróf megkereste Lónyayt s igy szólt hozzá: Te hozzáértő fináncember vagy, tanácsodat kérni jöttem. Nekem van valamely heverő pénzem. Mondd meg, mit csináljak vele?
– Nem adhatok jobb tanácsot, – felelé Lónyay, – mint a mit magam is követek: végy a pénzen lánchid-részvényt.
– Lánchid-részvényt, – kiáltott fel Andrássy, – de hiszen az nagyon rossz papiros.
Most rossz, – mondá Lónyay. – De ha meglesz a kiegyezés, ha az ország alkotmányos jogai birtokába jut, akkor a Lánchíd privilégiumát fel kell oldani a Dunát szabaddá kell tenni. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha az ország a hidat magához váltja. Ha pedig ez megtörténik. akkor a Lánchid-részvény rögtön jo papiros lesz.” – idézte a legendát a Budapesti Hírlap 1906. december 2-i „Andrássy Gyula gróf” című írása
Források:
- Domonkos Csaba: A Lánchíd története 1849-től a XXI. századig, 2024, Budapest, Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum.
- A Lánchídtársaság közgyűlési jegyzőkönyvei