Budapest-szentlőrinci és tatai cserép- és téglagyár

Budapest-szentlőrinci és tatai cserép- és téglagyár

A Budapest-Szentlőrinc és Tatai Cserép- és Téglagyár Részvénytársaságot 1889-ben alapította meg a Magyar Általános Hitelbank. Az alapításra és a téglagyártás feltételeire kedvezően hatott a gyárat a fővárossal összekötő helyi érdekű vasút megépítése. Az 1910-es évek végrehajtott fejlesztések révén a vállalat a két világháború között is meg tudta őrizni korábbi jelentőségét, bár az 1930-as évek közepén egy telepéről gazdasági okok folytán le kellett mondania. A vállalat működése összefonódott a céget közel negyed évszázadig elnöklő Szirmai Oszkár nevével.

A tégla, mint építkezési késztermék alapanyagát az agyag jelenti, amelyet a föld felső felületéről bányásztak. Az előbb vízzel gyúrt, majd sajtolt nyersanyagot égetéssel állították elő, amely során a nyers tégla elveszítette nedvességét és szilárd lett.

A téglagyártás a kiegyezést követő második-harmadik évtizedben, a második ipari forradalom hatására lendült fel. A kedvező gazdasági feltételek révén a magyar szék- és fővárosban, illetve nagyobb városokban jelentős építkezési folyamat indult meg. Az ipari forradalom kibontakozása révén téglagyárak épültek, hogy kielégítsék a mindinkább növekvő társadalmi igényt. Budapest délkeleti térségében különösen előnyös természeti adottságok álltak rendelkezésre a téglagyártás megkezdéséhez. Az ekkoriban alapított építőanyag-kitermelő és építőanyag-gyártó cégek közül a legjelentősebb a Budapest-szentlőrinci téglagyár volt.

A Budapest-szentlőrinci téglagyárat 1889-ben alapította meg a Magyar Általános Hitelbank. A vállalat Budapest-Szentlőrincen lévő gyára téglát állított elő. Annak érdekében, hogy a késztermék szekéren történő drága és lassú szállítási helyzetén javítsanak, a cég tárgyalásokat kezdeményezett egy HÉV-vonal létesítésére. Ennek pozitív fogadtatása lehetővé tette a helyiérdekű vasútépítés kedvező feltételeinek kihasználását: a cég kiépített egy saját vonalat a főváros irányában.

A működés első éveiben történt fejlesztések révén a konjunktúra idejére már nem csak Szentlőrincen, de Kispesten is rendelkezett önálló üzemmel. A kispesti ún. Szemere-gyárat 1909-ben vásárolta meg. Az 1910-es évek elején, 1911–1912-ben a téglagyártás mellett így megkezdődhetett a cserép előállítása is a háztartási cserépedény és cementáruk gyártása mellett. A vállalat elnöke ekkor nagysárosi Szirmai Oszkár, a Kőolajfinomítógyár Rt. vezérigazgatója volt.

Pestszentlőrinci tégla

Ebben az időben a vállalat aranykorát élte: megkezdődött a terjeszkedés. Elsőként azt a tatai téglagyárat vásárolta meg néhány százezer koronáért, amely az Esterházy grófok téglagyárának szomszédságában működött, ám a versenytársak konkurenciája miatt tönkrement. A vásárlás révén a tatai tégla és cserép árusítása megkezdődött, amely sikeressége és jövedelmezősége lehetővé tette a további terjeszkedést. Így a Debreceni Forgalmi Banktól szerezte meg a karcagi téglagyárat, illetve az azzal kapcsolatos mészégetőt.

A részvénytársaság ezen lépése nagy riadalmat okozott a mészkartell körében, hiszen a jó minőségű, országszerte elismert élesdi mész egy része is Karcagról került forgalomba. Gáldi Marcel, a részvénytársaság korábbi tisztviselője, majd vezérigazgatója ezen kívül erdőséget és mészkőbányát vásárolt a bihari hegyekben. A vállalat ezen tevékenysége – a piaci versenyben való alulmaradás félelme – megrémítette az Erdélyben mész előállítására szakosodott cégeket tömörítő kartellt, ami a konkurencia elkerülése érdekében öt éven keresztül nagy összegű szünetelési díjat fizetett a vállalat vezetőségének.

 

Az első világháborút követő békeszerződés azonban rányomta bélyegét a cég működésére, ugyanis számos telephelyét elveszítette a határrendezések nyomán. A kilábalást az 1920-as évek jelentették. A vállalat 1922-ben nagyarányú fejlesztésbe kezdett: több mint egymilliárd korona értékben nagyszabású munkaprogramot hirdetett az egyes üzletágak fejlesztésére, kibővítésére. 1923-ban botrány keveredett abból, hogy csaltak a vállalat nevével: hamis, kb. 15–20 millió korona értékű Szentlőrinci-Téglagyár részvényeket állítottak elő Bécsben, mire a rendőrség széleskörű nyomozást rendelt el. A Gáldi Marcell által 1918-ban alapított Tatai cserép- és téglagyár részvénytársaság 1927-ben a Budapest-Szentlőrinci téglagyárba olvadt. A vállalat ekkor nyerte el végleges megnevezését, s a Budapest-Szentlőrinci és Tatai Cserép- és Téglagyár Részvénytársaságot. Ezekre az évekre a vállalat gyárteleppel rendelkezett Pestszentlőrincen, Kispesten, Tata-Tóvárosban, Karcagon és mintegy 600 munkást foglalkoztatott. 1928. január 7-én beolvasztotta magába az 1910-ben alapított Debreceni Calcium kő- és agyagipar Részvénytársaságot is, így az 1930-as évek elején a vállalat érdekeltségébe tartozott a Porcellán-, Kőedény- és Kályhagyár Részvénytársaság, az Első Élesdi és Tordai Mészégető Részvénytársaság is.

A fejlődést jelentő 1920-as évek után az 1930-as évek közepén a vállalat ismét nehéz helyzetbe került. A kispesti téglagyárat a Hartmund cég más vállalatokkal együtt porcelán, kőedény és fajanszgyárrá alakította át. 1935-ben a vállalat átengedte a kispesti gyár részvényeit széntartozások rendezéséért cserébe a Magyar Általános Kőszénbányának. A Magyar Általános Kőszénbányával való együttműködést jelzi, hogy a vállalat 1935–1936-ban a MÁK épületében helyezte el irodahelyiségeit, 1936. augusztusában azonban váratlanul kiköltözött onnan. Az 1930-as évek végén érezhető némi visszaesés a vállalat árfolyamának változásában is.

A vállalat az 1930-as évek végén már csak a szentlőrinci gyárat birtokolta, amely évente 20 millió téglát és 4 millió cserepet állított elő. Az ekkor meginduló hanyatlást a második világháború első felében némi fejlődéssel tudta kompenzálni a vállalat, ezen tendencia folytatódását azonban a háborús vereség megakadályozta. A háború után, mint téglagyár továbbra is működött Pestszentlőrincen.

 

Források

Keller László: A helyiérdekű közlekedéstől a gyorsvasútig. Budapest, 1979. 17(1).

Keller László. Visszapillantás. A BLVV kialakulása és fejlődése. Városi Közlekedés. 1980, 20(4). 241–246.

Magyar Pénzügyi Compass 1917–1943/1944.

Nagy Magyar Compass 1906–1916.

Sajtóanyagok 1899–1944.

Szentmiklóssy Géza (szerk.): A magyar feltámadás lexikona. Budapest, 1930. 607.

Alapítás ideje: 1899

Megszűnés ideje nincs beállítva

Alapítók: Mgyar Általános Hitelbank

Meghatározó vezetők:

1899-1911

Dr. Lőw Tivadar

1912-1936

Szirmai Oszkár

1937-1939

Kovács Géza

1940-1944

Mándy Lajos

Főtevékenység: építészeti félkész- és késztermékek előállítása, háztartási eszközök gyártása

Fő termékek:

tégla (1889-től), cserép, háztartási cserépedény és cementáruk (1911–1912-től)

Székhelyek nincsenek beállítva

Telephelyek nincsenek beállítva

Fő mérföldkövek nincsenek beállítva

Szerző: Szabó Róbert

Alapítás ideje: 1899

Alapítók: Mgyar Általános Hitelbank

Meghatározó vezetők:

1899-1911

Dr. Lőw Tivadar

1912-1936

Szirmai Oszkár

1937-1939

Kovács Géza

1940-1944

Mándy Lajos

Főtevékenység: építészeti félkész- és késztermékek előállítása, háztartási eszközök gyártása

Fő termékek:

tégla (1889-től), cserép, háztartási cserépedény és cementáruk (1911–1912-től)

Székhelyek nincsenek beállítva

Telephelyek nincsenek beállítva

Fő mérföldkövek nincsenek beállítva

Szerző: Szabó Róbert

Budapest-szentlőrinci és tatai cserép- és téglagyár

A Budapest-Szentlőrinc és Tatai Cserép- és Téglagyár Részvénytársaságot 1889-ben alapította meg a Magyar Általános Hitelbank. Az alapításra és a téglagyártás feltételeire kedvezően hatott a gyárat a fővárossal összekötő helyi érdekű vasút megépítése. Az 1910-es évek végrehajtott fejlesztések révén a vállalat a két világháború között is meg tudta őrizni korábbi jelentőségét, bár az 1930-as évek közepén egy telepéről gazdasági okok folytán le kellett mondania. A vállalat működése összefonódott a céget közel negyed évszázadig elnöklő Szirmai Oszkár nevével.

A tégla, mint építkezési késztermék alapanyagát az agyag jelenti, amelyet a föld felső felületéről bányásztak. Az előbb vízzel gyúrt, majd sajtolt nyersanyagot égetéssel állították elő, amely során a nyers tégla elveszítette nedvességét és szilárd lett.

A téglagyártás a kiegyezést követő második-harmadik évtizedben, a második ipari forradalom hatására lendült fel. A kedvező gazdasági feltételek révén a magyar szék- és fővárosban, illetve nagyobb városokban jelentős építkezési folyamat indult meg. Az ipari forradalom kibontakozása révén téglagyárak épültek, hogy kielégítsék a mindinkább növekvő társadalmi igényt. Budapest délkeleti térségében különösen előnyös természeti adottságok álltak rendelkezésre a téglagyártás megkezdéséhez. Az ekkoriban alapított építőanyag-kitermelő és építőanyag-gyártó cégek közül a legjelentősebb a Budapest-szentlőrinci téglagyár volt.

A Budapest-szentlőrinci téglagyárat 1889-ben alapította meg a Magyar Általános Hitelbank. A vállalat Budapest-Szentlőrincen lévő gyára téglát állított elő. Annak érdekében, hogy a késztermék szekéren történő drága és lassú szállítási helyzetén javítsanak, a cég tárgyalásokat kezdeményezett egy HÉV-vonal létesítésére. Ennek pozitív fogadtatása lehetővé tette a helyiérdekű vasútépítés kedvező feltételeinek kihasználását: a cég kiépített egy saját vonalat a főváros irányában.

A működés első éveiben történt fejlesztések révén a konjunktúra idejére már nem csak Szentlőrincen, de Kispesten is rendelkezett önálló üzemmel. A kispesti ún. Szemere-gyárat 1909-ben vásárolta meg. Az 1910-es évek elején, 1911–1912-ben a téglagyártás mellett így megkezdődhetett a cserép előállítása is a háztartási cserépedény és cementáruk gyártása mellett. A vállalat elnöke ekkor nagysárosi Szirmai Oszkár, a Kőolajfinomítógyár Rt. vezérigazgatója volt.

Pestszentlőrinci tégla

Ebben az időben a vállalat aranykorát élte: megkezdődött a terjeszkedés. Elsőként azt a tatai téglagyárat vásárolta meg néhány százezer koronáért, amely az Esterházy grófok téglagyárának szomszédságában működött, ám a versenytársak konkurenciája miatt tönkrement. A vásárlás révén a tatai tégla és cserép árusítása megkezdődött, amely sikeressége és jövedelmezősége lehetővé tette a további terjeszkedést. Így a Debreceni Forgalmi Banktól szerezte meg a karcagi téglagyárat, illetve az azzal kapcsolatos mészégetőt.

A részvénytársaság ezen lépése nagy riadalmat okozott a mészkartell körében, hiszen a jó minőségű, országszerte elismert élesdi mész egy része is Karcagról került forgalomba. Gáldi Marcel, a részvénytársaság korábbi tisztviselője, majd vezérigazgatója ezen kívül erdőséget és mészkőbányát vásárolt a bihari hegyekben. A vállalat ezen tevékenysége – a piaci versenyben való alulmaradás félelme – megrémítette az Erdélyben mész előállítására szakosodott cégeket tömörítő kartellt, ami a konkurencia elkerülése érdekében öt éven keresztül nagy összegű szünetelési díjat fizetett a vállalat vezetőségének.

 

Az első világháborút követő békeszerződés azonban rányomta bélyegét a cég működésére, ugyanis számos telephelyét elveszítette a határrendezések nyomán. A kilábalást az 1920-as évek jelentették. A vállalat 1922-ben nagyarányú fejlesztésbe kezdett: több mint egymilliárd korona értékben nagyszabású munkaprogramot hirdetett az egyes üzletágak fejlesztésére, kibővítésére. 1923-ban botrány keveredett abból, hogy csaltak a vállalat nevével: hamis, kb. 15–20 millió korona értékű Szentlőrinci-Téglagyár részvényeket állítottak elő Bécsben, mire a rendőrség széleskörű nyomozást rendelt el. A Gáldi Marcell által 1918-ban alapított Tatai cserép- és téglagyár részvénytársaság 1927-ben a Budapest-Szentlőrinci téglagyárba olvadt. A vállalat ekkor nyerte el végleges megnevezését, s a Budapest-Szentlőrinci és Tatai Cserép- és Téglagyár Részvénytársaságot. Ezekre az évekre a vállalat gyárteleppel rendelkezett Pestszentlőrincen, Kispesten, Tata-Tóvárosban, Karcagon és mintegy 600 munkást foglalkoztatott. 1928. január 7-én beolvasztotta magába az 1910-ben alapított Debreceni Calcium kő- és agyagipar Részvénytársaságot is, így az 1930-as évek elején a vállalat érdekeltségébe tartozott a Porcellán-, Kőedény- és Kályhagyár Részvénytársaság, az Első Élesdi és Tordai Mészégető Részvénytársaság is.

A fejlődést jelentő 1920-as évek után az 1930-as évek közepén a vállalat ismét nehéz helyzetbe került. A kispesti téglagyárat a Hartmund cég más vállalatokkal együtt porcelán, kőedény és fajanszgyárrá alakította át. 1935-ben a vállalat átengedte a kispesti gyár részvényeit széntartozások rendezéséért cserébe a Magyar Általános Kőszénbányának. A Magyar Általános Kőszénbányával való együttműködést jelzi, hogy a vállalat 1935–1936-ban a MÁK épületében helyezte el irodahelyiségeit, 1936. augusztusában azonban váratlanul kiköltözött onnan. Az 1930-as évek végén érezhető némi visszaesés a vállalat árfolyamának változásában is.

A vállalat az 1930-as évek végén már csak a szentlőrinci gyárat birtokolta, amely évente 20 millió téglát és 4 millió cserepet állított elő. Az ekkor meginduló hanyatlást a második világháború első felében némi fejlődéssel tudta kompenzálni a vállalat, ezen tendencia folytatódását azonban a háborús vereség megakadályozta. A háború után, mint téglagyár továbbra is működött Pestszentlőrincen.

 

Források

Keller László: A helyiérdekű közlekedéstől a gyorsvasútig. Budapest, 1979. 17(1).

Keller László. Visszapillantás. A BLVV kialakulása és fejlődése. Városi Közlekedés. 1980, 20(4). 241–246.

Magyar Pénzügyi Compass 1917–1943/1944.

Nagy Magyar Compass 1906–1916.

Sajtóanyagok 1899–1944.

Szentmiklóssy Géza (szerk.): A magyar feltámadás lexikona. Budapest, 1930. 607.