2024. január 18-án, a Budapesti Áru- és Értéktőzsde megalapításának 160. évfordulóján hivatalosan is elindult a Tőzsdemúzeum portál.
Az indulást Dr. Radnai Márton a Ramasoft Adatszolgáltató és Informatikai Zrt. vezérigazgatója és Dr. Pelles Márton kutatásvezető sajtótájékoztató keretében jelentették be.
Ezt követően egy félnapos konferencián mutatták be résztvevői projektet és az általa elért eddigi eredményeket.
A konferencián elsőként Végh Richárd, a BÉT vezérigazgatója mondott köszöntőt. Ezen megemlékezett a 160 éve alapított intézményről, majd pedig szólt a tőzsde jelenlegi fontosabb fejleményeiről is.
Az első előadást Dr. Radnai Márton, a projekt ötletgazdája tartotta, amelyben bemutatta a projekt céljait és eddigi fontosabb eseményeit.
Ezt Dr. Tamás Gábor előadása követte, aki az Első Magyar Általános Biztosító Társaság történetét tekintette át.
Ezután Dr. Mérő Katalin következett, aki párhuzamba állította a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank és a Magyar Általános Hitelbank történetét.
A kávészünetet követően Szatmári Alexandra mutatta be Dr. Radnai Mártonnal a magyar pénzügyi befektetések hozamát 1864 és 1913 között.
Ezt Pelles Márton követte, aki a 100 legjelentősebb tőzsdei vállalat vezetői közötti összefonódásokat elemezte a hálózatelmélet segítségével.
A konferenciát egy kerekasztal beszélgetés zárta az alkotók részvételével.