Állandó szerzőnk, Szabó Róbert kidolgozta a tőzsdeépületek történeteit leírő részletes szócikkeket.
A régi tőzsde története során három épületben működött: sajnos a háromból kettő már nem áll.
Az első a Széchenyi-téren, a mai Sofitel (korábbi nevén: Atrium Hyatt) szálló helyén álló Lloyd-Palota volt, amely 1864 és 1870 között adott helyet a kereskedésnek. Az épületet Hild József tervezte és 1830-ban épület meg. A II. világháborút követően lebontották.
A második, a tőle pár utcára, a rakpart és a Wekerle Sándor utca sarkán megtalálható új Tőzsdeépület volt, aminek a helyén szintén szálloda, az InterContinental (korábbi nevén: Forum) áll jelenleg. Az 1870-ben elkészült épületet Benkó Károly és Kolbenheyer Ferenc tervezte és 1870 és 1905 között folyt itt az adásvétel. Az épület szintén a II. világháborúnak esett áldozatul.
A harmadik, mai napig álló épület a Szabadség-téri Tőzsdepalota volt. Ez 1905-ben épült meg Alpár Ignác tervei szerint és 1948-ig, a tőzsde megszűnéséig zajlott itt a forgalom. Az épület ezt követő története is színes volt: kezdetben a Lenin Intézet, a Technika Háza, majd a Magyar Televízió székházául szolgált, belső tereit szinte teljes mértékben átépítették, sajnos a műemlékvédelmi szempontok figyelembevétele nélkül. Az épületet egy kanadai befektetőnek 2006-ban eladták, az MTV 2009-ben költözött ki belőle, azóta üresen áll és állapota jelentősen leromlott. Jelenleg leginkább filmprodukciók díszletéül szolgál.