Telefongyár részvénytársaság
A Telefongyár elődvállalatai 1874-ig nyúlnak vissza, ekkor alapította meg Neuhold János első gyárát, amely vasúti távírógépek javításával foglalkozott. A vállalat 1883-ban – itthon elsőként – megkezdte a vasúti biztosító berendezések gyártását. Az üzem jól ment, 5 év múlva már 150 munkással dolgozott, és a Dohány utcában új gyárat épített.
A telefongyártásba 1889-ben kapcsolódtak be, mert az állami megrendelést elnyert Fischer cég nem tudott szállítani, ezért azt felosztották a másik két pályázó között, így a Neuhold cég is megrendelésekhez jutott.
A vállalkozást 1891-ben részvénytársasággá alakították, amelyben Neuhold volt a többségi tulajdonos belga tőkéstársakkal. A Neuhold Vasúti Szerelvények és Elektrotechnikai Gépgyár Rt-ből 1894-ben a gazdasági nehézségek miatt Neuhold kivált, ezzel ez a cég valójában meg is szűnt. Neuhold fiaival új vállalkozást alapított, Neuhold és Társa Vasútfelszerelési és Villamossági Gépgyár néven, amely 1900-tól a hannoveri székhelyű Berliner telefonvállalat magyarországi vezérképviseleteként működött.
A vállalkozás sikeres lett, nagyobb megrendeléseket kaptak vasúti vállalatoktól, így a MÁV-tól is, annak köszönhetően, hogy Neuhold tökéletesítette az Agar-féle telefonnal kombinált jelzőrendszert, amely azt tette lehetővé, hogy az állomások között a már meglévő harangjelző vezetékeket felhasználva telefonálni lehessen.
Neuhold János váratlan, 1904-es halála után a társaság vezetését fia, Neuhold Kornél vette át. A hannoveri céggel az együttműködés 1911-ben megszűnt, és ekkor az előző gyár jogutódaként megalakult a Telefongyár Rt. 1,5 millió koronás alaptőkével, amely 7500 darab 200 koronás névértékű részvényből tevődött ki. A részvények döntő hányadát, 7275-öt a hannoveri vállalat szerezte meg.
A gyár ekkor a Gizella úton működött, termékpalettájába mindenféle elektronikus és elektromechanikus jelzőberendezés tartozott, a telefontól a tűzjelzőn át a teljes vasútbiztosító berendezésekig, valamint vasúti szemaforokig, de foglalkoztak természetesen telefonok, telefonközpontok, valamint galvánelemek gyártásával is. Ekkor nyerte el a cég az állami támogatást, amelynek feltétele volt a forgó és az állótőke folyamatos biztosítása, és döntően magyar munkásokat kellett alkalmazni.
Az első világháború alatt hadiüzemként működött, hadianyagokat, például lőszert gyártottak, a hagyományos termékek visszaszorultak, igaz katonai rádióadókat is gyártott a vállalkozás.
A Telefongyár 1923-tól már detektoros rádió vevőkészülékeket is gyártott, később Telefunken tervek alapján készítettek rádiókat. Az Egyesült Izzó – amely a rádiókészülék üzletben konkurense volt a Telefongyárnak – már 1923-ban megpróbálta átvenni a részvénytöbbséget, amely azonban csak 1925-ben sikerült. Ennek eredményeként az Egyesült Izzó vasútbiztosító berendezéseket gyártó részlege átkerült a Telefongyárhoz. Nem sokkal később, 1928-ban a Telefongyár részvényeinek többségét az amerikai tulajdonú Standard Villamossági Rt. vásárolta meg, és letétbe átvette az Egyesült Izzó részvényeit is.
A Telefongyár 1926-ban kizárólagos szerződést kötött a Knorr-Bremse AG-val, így ettől kezdve Magyarországon kizárólag a Telefongyár gyárthatott Knorr fékeket.
A rádiókészülék gyártás mellett (amely a termelés legnagyobb részét tette ki) olyan új üzletágakba is belevágtak, mint például a benzinkút gyártás (az első budapesti nyilvános benzinkutat csak 1924-ben helyezték üzembe). A pengő bevezetése után az alaptőkét 1 625 000 pengőben állapították meg, amely 162 500 darab, egyenként 10 pengős részvényből állt össze.
A nagy gazdasági válság alatt rengeteg piacképes, de az addigi profiltól eltérő terméket, így a cipzártól – amit Magyarországon elsőként gyártottak – az alpaka evőeszközökön át a csónakmotorokig sok mindent gyártottak a gazdasági fennmaradás érdekében.
A Standard Villamossági Rt. 1933-ban a Telefongyárban meglévő részvényeit az International Standard Corporation londoni megbízottjának adta át. Ugyanebben az évben Neuhold Kornél nyugdíjba vonult.
A II. világháború előestéjén a honvédségi megrendelések előfeltétele az volt, hogy a zsidó származású vezérigazgatókat, Székely Imrét és Halász Bélát távolítsák el. Székely Imre ekkor nyugdíjba vonult. A gyár 1939-től ismét hadiüzem lett, és a termelés felfutása miatt 1941-ben új gyárépületet emeltek. Az USA hadba lépésével az amerikai Standard tulajdonrésze a németek ellenőrzése alá került. A háború alatt természetesen katonai rádióadókat, géptávírókat, rádióalkatrészeket gyártottak, nemcsak a magyar, de a német hadsereg és haditengerészet – a német tengeralattjárók – részére.
A gyártelep 1944 végén, 1945 elején több találatot is kapott. A háború után egy időre orosz irányítás alá került, de már 1945 nyarán visszaadták a tulajdonosoknak.
A gyárat kétszer is államosították. Első alkalommal 1948-ban, de mivel amerikai tulajdonban volt, a nemzetközi nyomásra ekkor még visszavonták, de 1949 decemberében már véglegesen állami tulajdon lett.
Az államosított Telefongyár civil és katonai készülékeket is gyártott, a rendszerváltásig szocialista vállalatként működött, majd 1991-ben privatizálták, ekkor a Siemens vásárolta meg. A Siemens irányítása alatt 2003-ig működött Siemens Telefongyár Kft. néven, ekkor önállósága megszűnt és beleolvadt a Siemens Rt-be.
Érdekességek
A Telefongyár munkatársa, Mihályi Dénes 1919 júliusában egy igen érdekes berendezést mutatott be a nyilvánosságnak. A feltaláló által Telehornak nevezett berendezés akár több kilométer távolságra tudott (akkor még csak) állóképet közvetíteni. A Telefongyár a szabadalmi díjat a találmány után nem fizette be, Mihályi Dénes 1924-től a német AEG-nál dolgozott, és a fejlesztést is ott folytatta tovább.
Források
https://itf.njszt.hu/intezmeny/telefongyar
Czakó Sarolta, Jenei Károly A Telefongyár története 1876-1976.
https://lazarbibi.blog.hu/2016/03/09/a_telefongyar_tortenete_i_resz
Alapítás ideje: 1874 (1894)
Megszűnés ideje: 2003
Alapítók: Neuhold János
Kibocsátott értékpapírok:
| Telefongyár részvénytársaság |
Meghatározó vezetők:
1874-1911 | Neuhold János |
1911-1933 | Neuhold Kornél |
1933- | Egyesült Izzó |
Főtevékenység: vasúti és távközlési elektronikai termékek gyártása
Fő termékek nincsenek beállítva
Székhelyek nincsenek beállítva
Telephelyek nincsenek beállítva
Fő mérföldkövek nincsenek beállítva
Szerző: Domonkos Csaba
Alapítás ideje: 1874 (1894)
Alapítók: Neuhold János
Meghatározó vezetők:
1874-1911 | Neuhold János |
1911-1933 | Neuhold Kornél |
1933- | Egyesült Izzó |
Főtevékenység: vasúti és távközlési elektronikai termékek gyártása
Fő termékek nincsenek beállítva
Székhelyek nincsenek beállítva
Telephelyek nincsenek beállítva
Fő mérföldkövek nincsenek beállítva
Szerző: Domonkos Csaba
Telefongyár részvénytársaság
A Telefongyár elődvállalatai 1874-ig nyúlnak vissza, ekkor alapította meg Neuhold János első gyárát, amely vasúti távírógépek javításával foglalkozott. A vállalat 1883-ban – itthon elsőként – megkezdte a vasúti biztosító berendezések gyártását. Az üzem jól ment, 5 év múlva már 150 munkással dolgozott, és a Dohány utcában új gyárat épített.
A telefongyártásba 1889-ben kapcsolódtak be, mert az állami megrendelést elnyert Fischer cég nem tudott szállítani, ezért azt felosztották a másik két pályázó között, így a Neuhold cég is megrendelésekhez jutott.
A vállalkozást 1891-ben részvénytársasággá alakították, amelyben Neuhold volt a többségi tulajdonos belga tőkéstársakkal. A Neuhold Vasúti Szerelvények és Elektrotechnikai Gépgyár Rt-ből 1894-ben a gazdasági nehézségek miatt Neuhold kivált, ezzel ez a cég valójában meg is szűnt. Neuhold fiaival új vállalkozást alapított, Neuhold és Társa Vasútfelszerelési és Villamossági Gépgyár néven, amely 1900-tól a hannoveri székhelyű Berliner telefonvállalat magyarországi vezérképviseleteként működött.
A vállalkozás sikeres lett, nagyobb megrendeléseket kaptak vasúti vállalatoktól, így a MÁV-tól is, annak köszönhetően, hogy Neuhold tökéletesítette az Agar-féle telefonnal kombinált jelzőrendszert, amely azt tette lehetővé, hogy az állomások között a már meglévő harangjelző vezetékeket felhasználva telefonálni lehessen.
Neuhold János váratlan, 1904-es halála után a társaság vezetését fia, Neuhold Kornél vette át. A hannoveri céggel az együttműködés 1911-ben megszűnt, és ekkor az előző gyár jogutódaként megalakult a Telefongyár Rt. 1,5 millió koronás alaptőkével, amely 7500 darab 200 koronás névértékű részvényből tevődött ki. A részvények döntő hányadát, 7275-öt a hannoveri vállalat szerezte meg.
A gyár ekkor a Gizella úton működött, termékpalettájába mindenféle elektronikus és elektromechanikus jelzőberendezés tartozott, a telefontól a tűzjelzőn át a teljes vasútbiztosító berendezésekig, valamint vasúti szemaforokig, de foglalkoztak természetesen telefonok, telefonközpontok, valamint galvánelemek gyártásával is. Ekkor nyerte el a cég az állami támogatást, amelynek feltétele volt a forgó és az állótőke folyamatos biztosítása, és döntően magyar munkásokat kellett alkalmazni.
Az első világháború alatt hadiüzemként működött, hadianyagokat, például lőszert gyártottak, a hagyományos termékek visszaszorultak, igaz katonai rádióadókat is gyártott a vállalkozás.
A Telefongyár 1923-tól már detektoros rádió vevőkészülékeket is gyártott, később Telefunken tervek alapján készítettek rádiókat. Az Egyesült Izzó – amely a rádiókészülék üzletben konkurense volt a Telefongyárnak – már 1923-ban megpróbálta átvenni a részvénytöbbséget, amely azonban csak 1925-ben sikerült. Ennek eredményeként az Egyesült Izzó vasútbiztosító berendezéseket gyártó részlege átkerült a Telefongyárhoz. Nem sokkal később, 1928-ban a Telefongyár részvényeinek többségét az amerikai tulajdonú Standard Villamossági Rt. vásárolta meg, és letétbe átvette az Egyesült Izzó részvényeit is.
A Telefongyár 1926-ban kizárólagos szerződést kötött a Knorr-Bremse AG-val, így ettől kezdve Magyarországon kizárólag a Telefongyár gyárthatott Knorr fékeket.
A rádiókészülék gyártás mellett (amely a termelés legnagyobb részét tette ki) olyan új üzletágakba is belevágtak, mint például a benzinkút gyártás (az első budapesti nyilvános benzinkutat csak 1924-ben helyezték üzembe). A pengő bevezetése után az alaptőkét 1 625 000 pengőben állapították meg, amely 162 500 darab, egyenként 10 pengős részvényből állt össze.
A nagy gazdasági válság alatt rengeteg piacképes, de az addigi profiltól eltérő terméket, így a cipzártól – amit Magyarországon elsőként gyártottak – az alpaka evőeszközökön át a csónakmotorokig sok mindent gyártottak a gazdasági fennmaradás érdekében.
A Standard Villamossági Rt. 1933-ban a Telefongyárban meglévő részvényeit az International Standard Corporation londoni megbízottjának adta át. Ugyanebben az évben Neuhold Kornél nyugdíjba vonult.
A II. világháború előestéjén a honvédségi megrendelések előfeltétele az volt, hogy a zsidó származású vezérigazgatókat, Székely Imrét és Halász Bélát távolítsák el. Székely Imre ekkor nyugdíjba vonult. A gyár 1939-től ismét hadiüzem lett, és a termelés felfutása miatt 1941-ben új gyárépületet emeltek. Az USA hadba lépésével az amerikai Standard tulajdonrésze a németek ellenőrzése alá került. A háború alatt természetesen katonai rádióadókat, géptávírókat, rádióalkatrészeket gyártottak, nemcsak a magyar, de a német hadsereg és haditengerészet – a német tengeralattjárók – részére.
A gyártelep 1944 végén, 1945 elején több találatot is kapott. A háború után egy időre orosz irányítás alá került, de már 1945 nyarán visszaadták a tulajdonosoknak.
A gyárat kétszer is államosították. Első alkalommal 1948-ban, de mivel amerikai tulajdonban volt, a nemzetközi nyomásra ekkor még visszavonták, de 1949 decemberében már véglegesen állami tulajdon lett.
Az államosított Telefongyár civil és katonai készülékeket is gyártott, a rendszerváltásig szocialista vállalatként működött, majd 1991-ben privatizálták, ekkor a Siemens vásárolta meg. A Siemens irányítása alatt 2003-ig működött Siemens Telefongyár Kft. néven, ekkor önállósága megszűnt és beleolvadt a Siemens Rt-be.
Érdekességek
A Telefongyár munkatársa, Mihályi Dénes 1919 júliusában egy igen érdekes berendezést mutatott be a nyilvánosságnak. A feltaláló által Telehornak nevezett berendezés akár több kilométer távolságra tudott (akkor még csak) állóképet közvetíteni. A Telefongyár a szabadalmi díjat a találmány után nem fizette be, Mihályi Dénes 1924-től a német AEG-nál dolgozott, és a fejlesztést is ott folytatta tovább.
Források
https://itf.njszt.hu/intezmeny/telefongyar
Czakó Sarolta, Jenei Károly A Telefongyár története 1876-1976.
https://lazarbibi.blog.hu/2016/03/09/a_telefongyar_tortenete_i_resz