“Szikra” magyar gyujtógyárak r.-t.

Budaörsi Bleyer Jakab Heimatmuseum

A gyufagyártás történelme kapcsán ki ne hallott volna Irinyi Jánosról, a zajtalan és biztonságos gyufa feltalálójáról? A gyufa gyártás ugyanakkor mégsem volt az ő egyedüli monopóliuma, hanem arra már előtte és utána is több gyár is vállalkozott. Az első gyufák, jóval Irinyi előtt, roppant tűzveszélyesek voltak, a magyar származású feltaláló érdeme abban keresendő, hogy olyan gyufát alkotott meg, mely csak akkor gyulladt meg, ha egy másik felülettel súrlódásba lépett, ugyanakkor a gyufagyártás ekkoriban még rendkívül ártalmas volt az egészségre a fehér foszfor használata miatt.

Irinyi egyébként első magyarországi gyufagyárát 1839-ben alapította Pesten, mely üzemben 50–60 embert foglalkoztatott átlagosan, és gyufáit 5000 darabonként 25 garasért adta szemben az akkori bécsi 35 garasos árral. Ekkortól kezdve a századfordulóig itthon főleg egyéni vállalkozók, saját tőkéből tartottak fenn gyufagyárakat országszerte, melyeket mindig olyan helyekre telepítettek, ahol fejlett volt a fafeldolgozás és a készterméket felvevő piac.

A piaci koncentráció a századforduló táján indult el, amikor megjelent az iparágon belül a külföldi tőke, így jött létre a budafoki, a temesvári és a győri gyufagyár. Ezek alapították meg 1904-ben a Magyarországi Gyufagyárosok Elárusító Irodáját, mely mellett ekkor Besztercebányán, Eszéken és Rózsahegyen működött még gyufagyártás. A gazdasági érdekek összefonódásának újabb lépcsőfoka 1915-ben jött el, amikor az osztrák Solo konszern jelentős érdekeltségeket szerzett a hazai gyufagyárakban a szakirodalom szerint, létrehozva ezzel a Szikra Magyar Gyújtógyárak Rt-t. Más források szerint a Szikra a külföldi tőke mellett a Szegedi Gyujtógyár Rt. révén vette meg a Pálfi Lipót és veje Első szegedi vegyi gyufagyárát, a Vesuvius magyar gyufagyári Rt-t és a Temesvári Első gyufa, kocsikenőcs és vegytechnikai gyár Rt-t.

Az új cégcsoport az Angol-Magyar Bank fennhatósága alatt 2 000 000 K alaptőkével technológiai fejlesztésekbe kezdett, melyek hatására több kisebb gyufagyár csődbe ment. Valószínűleg ekkoriban terjedhetett el a hazai gyártásban a svédországi Jönköpingből származó technológia, melyet ma is használunk a gyufáknál. Ennek lényege, hogy nem foszfor alapú gyufákat hoz létre, hanem a gyufák csak a gyufásdobozon levő gyújtófelületen gyulladnak meg és annyi kémiai anyagot tartalmaznak, amely ekkora mennyiségben nem káros az emberi egészségre.

A Szikra igazgatóságának tagjai ekkor Rotter Márk, Dr. Dobay Aurél, Czerweny Róbert, Dr. Fürth Ernő, Szana Zsigmond, Krausz Simon, Meisner Ignác, Czerweny Viktor és Leu Nándor voltak, gyáraik pedig Szegeden, Temesváron és Győrött voltak. 1928-ban a svéd STAB (Svenska Tándstick Aktiebolaget) csoport szerzett többségi tulajdont a Szikrában, mely 1929-ben 10 magyarországi gyufagyárat tömörített, majd előbb 4, utóbb 3 gyárba koncentrálták a tevékenységüket: Budafokon, Kecskeméten és Szegeden.

Az 1928-as svéd befolyásszerzés a magyar kormány tudtával és támogatásával ment végbe, ugyanis a felek 1928. május 16-i szerződése értelmében a STAB 36 millió dollár kölcsönt adott Magyarországnak, cserébe pedig 50 évre kizárólagos jogot szerzett a magyarországi gyufagyártásra és értékesítésre. Ekkortól a cég alaptőkéje már 12 000 000 P lett. A svédek a hazai gyufagyárak közül egyébként az alábbiakat szüntették meg: Albertfalva, Kiskunfélegyháza, Baja, Pesterzsébet, Tokaj, Szombathely és Gyula. E mellett ugyanakkor egy nyárfa kísérleti telepet alapítottak Martonpusztán, ahol hazai szakemberek foglalkoztak nyárnemesítéssel, mely a gyufa elsődleges alapanyaga volt.

A Szikra nagy haszonnal dolgozott itthon, különösen, miután monopol helyzetbe került. Míg az első világháború alatt erősen veszteséges volt (1916-ban 643 982 K veszteség), addig az 1920-as években átlagosan 200 000 P profitja volt, mely 1929-től előbb a 400 000 P majd a 800 000 P tartományba emelkedett a második világháború hajnalára.

Az államosítás végül 1949-ben érte utol a vállalatot, amely előbb Gyufaipari Egyesülésként üzemelt tovább, majd 1952 áprilisában az azon belüli gyufagyárak önállóak lettek, hogy aztán 1954-ben újra összevonják őket Gyufaipari Vállalat néven, budafoki központtal. 1959-ben a kecskeméti gyár be is zárt. A megmaradt budafoki és szegedi telephellyel működő cég 1989-ben alakult át Magyar Általános Gyufaipari Kft. néven, ekkor a cégcsoport kapacitása 730 millió doboz gyufa volt.

Források:

Compass 1915–1942

Tóth, Sándor László (2002) A gyufagyártás történetéből. In: Kapcsolatok Magyarország és Európa más részei között a tudományok, a technika és az orvoslás történetében. Műszaki és Természettudományi Egyesületek Szövetsége, Tudomány- és Technikatörténeti Bizottság, Budapest. 99–104.

Alapítás ideje: 1915

Megszűnés ideje: 1949

Alapítók nincsenek beállítva

Kibocsátott értékpapírok:

Meghatározó vezetők:

Főtevékenység: gyufagyártás

Fő termékek nincsenek beállítva

Székhelyek nincsenek beállítva

Telephelyek nincsenek beállítva

Fő mérföldkövek nincsenek beállítva

Szerző: Dr. Pelles Márton