Magyar keramiai gyár részvénytársaság

A Magyar Kerámiagyár Rt. (máshol Magyar Kerámiai Gyár Rt.) 1891-ben alakult Budapesten azzal a céllal, hogy az ekkor már külföldi szabadalmak által létezett keramitot, azaz útburkolási és szegélyezési feladatokat ellátó keramitköveket és keramitlapokat gyártson Magyarországon. A keramit egy speciális eljárással készült, általában sárga kistégla méretű „kocka”, amely igen kedvelt volt a 19. századi végi városi utak burkolásánál. Budapesten ma is több helyen találkozhatunk ezzel az anyaggal, főleg a történelmi belvárosban és annak környékén.

A céget a Wiener Bankverein és az Angol-Osztrák Bank finanszírozásával Dr. Gombár Tivadar, Rost Ottó, Hirsch Sebestyén és Tolnay Lajos alapította, akik ezután az igazgatóság székeit is elfoglalták. A cég székhelye először az Erzsébet-körút 24. majd az Andrássy út 30. alatt volt, telephelye pedig Kőbányán a Maglódi úton, a sörfőzdék és az ottani Kőbányai Gőztéglagyár szomszédságában. A társaság alaptőkéje 200 000 forint volt. A termékeik köre ugyanakkor nem csak a keramit termékekre terjedt ki, hanem gyártottak mindennemű alapanyagot kemencék és kazánok építéséhez és szigeteléséhez is, ahogy tűzálló téglákat is.

Később a gyárban működő Rost Ottó tökéletesítette is a keramitkészítést, mely kapcsán nem elhanyagolhatóak Görgey Artúr 1848–1849-es tábornok kémiai kísérleti eredményei sem, melyek a szabadságharc utáni száműzetésében végzett. Az új eljárást végül a 7870. lajstromszámú szabadalommal 1904. január 30-án jegyezték be.

Az 1891-ben alakult cég működésének első időszaka kifejezetten sikeresnek mondható. A cég nyeresége a második teljes üzleti évben 1893-ban 17 000 forintra emelkedett, majd 1894-ben átlépte a 45 000 forintot, 1895-ben a 60 ezret és 1896-ban a 150 ezret, miközben az üzem tovább bővült és az alaptőke ekkorra már 1 000 000 forintot tett ki. Az ezt követő években az üzemben 250 szakmunkás, 450 napszámos évi 25 millió téglát állított elő. A siker olyan nagy volt, hogy a potenciális versenytársnak számító Hungária téglagyárat 1895-ben sikerült bekebelezni, mellyel a cég biztosította alapanyagszükségletét annak kőbányai bányája révén. A nyereség 1899-ben érte el a 313 588 forintot, már 1 500 000 forintos tőke mellett. Ezután még volt néhány sikeres éve a cégnek, például 1900-ban 302 128 K nyereséggel, majd a piacon megjelenő új technológiákat értékesítő versenytársak (például aszfaltgyártás) miatt a Kerámiagyár eredménye romlani kezdett és 1902-ben már 185 796 K veszteséggel zárt a vállalat.

Ugyanakkor a vezetésnek sikerült új piacokat találnia és így újra nyereséges pályára állt a cég, mely egészen az első világháborúig jelentős 300 000 K körüli profitot hozott évente.

A háború és az azt követő hiperinfláció a Kerámiagyárat sem kímélte, mely Trianonnal az itthoni vállalatokhoz hasonlóan elveszítette felvevőpiaca jelentős részét, nem véletlen, hogy az az 1920-as években már mint a Salgótarjáni Kőszénbánya Rt. leányvállalata volt kénytelen működni, igaz a 640 000 pengővel konszolidált vállalat még ekkor is tudott nyereséget elérni, miközben termékeiket a díszítő keramitokkal is bővítették. Az 1920-as évek végére újra magára talált a cég, majd jött a nagy gazdasági világválság, mely után újra nehezebb évek következtek. A cég fejlődése ezt követően szerencsétlen módon épp 1941-ben indult el, amikor újabb beruházásokkal 800 000 pengőre emelkedett az alaptőke.

A háború után a 3500/48. számú kormányrendelettel a céget államosították, mely Kerámiai Tűzállóanyaggyár néven működött tovább.