Magyar cukoripar részvénytársaság
A Magyar Cukoripar Részvénytársaság a 19–20. századi cukoripar egyik vezető vállalataként működött. Az alapítását követő néhány év nehézségei után, a Hitelbank támogatásával jelentős vállalattá fejlődött, és az 1910-es évek első felében virágkorát érte. Sikerességét jelzi, hogy az első világháború és az azt követő világgazdasági válság következtében fennálló nehézségek mellett is növelni tudta részesedését és érdekeltségeit külföldön, így jelentősége a második világháború végéig megmaradt.
A vállalat története a cukoradótörvény (1888) kiadásával hozható összefüggésbe. A törvényt megelőzően ugyanis a nyersanyag után kellett adózni, minek következtében a magyarországi cukorgyárak hátrányba kerültek az Osztrák–Magyar Monarchiában a magyar cukorrépa kisebb cukortartalma miatt. A korábbit felváltó, észszerűbb adózási rendszer (a készárut megadóztató, ún. gyártmányadó) nyomán beindult vállalatalapítási láz eredményeképpen Zemplén vármegye vezetősége kérte a kormányzatot, hogy támogassa egy helyi cukorgyár létrehozását. Miután 1889. február 24-én megalakult a Magyar Cukoripar Részvénytársaság 6 millió Frt alaptőkével, még abban az évben két gyárat is létesített. Az egyik ezek közül Szerencsen épült meg mindössze 8 hónap leforgása alatt, minek köszönhetően 1889. december 10-én beindulhatott a cukorgyártás. A másik a Brassó melletti Botfalun épült fel. Mindkettő gyár technológiáját Carl Steffen (1851–1927) cseh származású cukortechnológus tervezte, aki a részvénytársaság három főből álló igazgatóságának is tagja lett.
A fejlesztések ellenére a súlyos anyagi és műszaki problémák miatt, illetve a termelési mennyiség növelése érdekében a vállalatot már 1894-ben szanálni kellett, mely átalakítási, átszervezési feladatok végrehajtását a Magyar Általános Hitelbank hajtotta végre, így a cég annak érdekeltségébe került. Az elnöki posztot ettől kezdve a bank vezérigazgatója, báró Kornfeld Zsigmond (1852–1909) töltötte be 1909-ben bekövetkező haláláig.
A kiemelkedő koordinációnak, valamint az 1900-as években intézményesített fejlesztéseknek hála a vállalat 1910 után terjeszkedéssel tudta növelni érdekeltségeinek körét, immáron báró Harkányi János (1859–1938) elnöksége alatt. A vállalat előbb 1911-ben a Hitelbankkal és más partnerekkel a Bács megyei Cukorgyár Részvénytársaság (Újverbász) alapításában vett részt, majd 1912-ben a Carl Stummer Cukorgyárak Részvénytársaság (Nagyszombat, Nagytapolcsány) részvényeinek jelentős részét is megszerezte. Tekintve, hogy utóbbi a részvénytársaság egyik jelentős konkurense volt, a vásárlás hatására a részvényeik értéke jelentősen emelkedett. Ugyancsak 1912-ben megalapításra került a Szatmári Cukorgyár Részvénytársaság (Szatmárnémeti). 1913-ban a részvénytársaság megvette az 1893-ban alapított, ám a piaci verseny miatt 1913-ra csődbe ment Marosváráshelyi Cukorgyárat (Marosvásárhely és vidéke Cukorgyár Részvénytársaság).
A társaság ekkoriban gyártotta a legtöbb finomított cukrot noha a finomított cukornak a feldolgozott cukorrépára vetített hányadosa alacsony maradt. Az országban előállított cukormennyiséget tekintve vállalat részesedése megközelítette a 8–9%-ot, amely ezekben az években évente 600 ezer tonna cukor előállítását jelentette.
Az első világháború számos változást idézett elő a részvénytársaság működésében. A kialakult munkaerőhiány és a gyakori üzem(le)állások visszaesést eredményeztek a cukor előállításában. A termeléscsökkenés összefüggésbe hozható azzal, hogy 1914–1915-ben megszűnt az import nyerscukor finomítása: ennek oka, hogy Európába olcsó kubai finomítottcukor áramlott, ami cukorfelesleget alakított ki. Ezzel együtt jelentősen lecsökkent az exportált nyerscukor és cukor késztermék mennyisége is: a háború előtti több milliós métermázsához képest a háború éveiben néhány tízezer, néhány százezer métermázsában maximalizálódott. A termeléscsökkenés és az ebből következő ármaximálás (és cukorfelvásárlási láz) kiváltotta a központilag irányított Cukorközpont létrehozását, ám a jegyrendszer sem oldotta meg a fennálló problémákat.
Az elszabaduló infláció következtében a helyzet a Tanácsköztársaság ideiglenes intézkedései ellenére 1919-ben sem javult. Mindezek ellenére a részvénytársaság viszonylag jól átvészelte a háborús időszakot: ezt alátámasztja, hogy miután a cég 1896 óta jelentős mennyiségben exportált cukrot külföldre (balkáni országok, valamint Törökországon; és Fiumén át nyugatra), sikerrel növelte tovább érdekeltségeit (1916-ban a szövetséges szófiai, 1917. októberében pedig az Osztrák-Magyar Monarchia katonai ellenőrzése alatt álló belgrádi cukorgyárban).
Az 1920-as években tovább folytatódott a bővülés. Miután a Selypi Cukorgyár részvényeinek egy részét a Hitelbank 1926-ban megvásárolta, 1939-ban az be is olvadt a Magyar Cukoripari Rt-be. Ezenkívül a részvénytársaság 1920-ban csemegekonzervgyárat is alapított, 1921-ben pedig létrehozta a Szerencsi Csokoládégyárat (a Magyar Kakaó- és Csokoládégyár Részvénytársaság keretén belül). A tőzsdeárfolyam növekedését eredményezte, hogy az 1930-as években sikerült betörni a svájci piacra is a híressé vált aprószemű, finomított cukorral. Ezzel szemben 1940-ben svájci befektetők vásárolták meg a botfalusi cukorgyár részvényeinek zömét, így a részvénytársaság erdélyi gyáraiból nagyrészt kiszorult.
A cégcsoportot a második világháború után, 1948-ban államosították és a Cukoripari Igazgatóság felügyelete alá helyezték. A szocializmus idején a korábbi gyárak közül a Szerencsi Cukorgyár tett szert jelentős népszerűségre, ahol 2008-ig gyártottak cukrot, amikor cukorrépahiányra hivatkozva a gyár végleg bezárt.
Források
Cukoripar folyóirat 1950–2007.
Gazdasági, pénzügyi és tőzsdei kompasz 1925–1944.
Nagy Magyar Compass 1890–1922.
Sajtóanyagok 1889–1944.
Alapítás ideje: 1889. február 24. Budapest
Megszűnés ideje: 1948
Alapítók: Deutsch Gyula, dr. Czell Vilmos (illetve igazgatósági tagként Carl Steffen)
Meghatározó vezetők:
1892–1908 | báró Kornfeld Zsigmond |
1909–1938 | báró Harkányi János |
1939–1943/1944 | dr. Fabinyi Tihamér |
Főtevékenység: nyerscukor és cukor késztermék előállítása
Fő termékek nincsenek beállítva
Székhelyek nincsenek beállítva
Telephelyek nincsenek beállítva
Fő mérföldkövek nincsenek beállítva
Szerző: Szabó Róbert
Alapítás ideje: 1889. február 24. Budapest
Alapítók: Deutsch Gyula, dr. Czell Vilmos (illetve igazgatósági tagként Carl Steffen)
Meghatározó vezetők:
1892–1908 | báró Kornfeld Zsigmond |
1909–1938 | báró Harkányi János |
1939–1943/1944 | dr. Fabinyi Tihamér |
Főtevékenység: nyerscukor és cukor késztermék előállítása
Fő termékek nincsenek beállítva
Székhelyek nincsenek beállítva
Telephelyek nincsenek beállítva
Fő mérföldkövek nincsenek beállítva
Szerző: Szabó Róbert
Magyar cukoripar részvénytársaság
A Magyar Cukoripar Részvénytársaság a 19–20. századi cukoripar egyik vezető vállalataként működött. Az alapítását követő néhány év nehézségei után, a Hitelbank támogatásával jelentős vállalattá fejlődött, és az 1910-es évek első felében virágkorát érte. Sikerességét jelzi, hogy az első világháború és az azt követő világgazdasági válság következtében fennálló nehézségek mellett is növelni tudta részesedését és érdekeltségeit külföldön, így jelentősége a második világháború végéig megmaradt.
A vállalat története a cukoradótörvény (1888) kiadásával hozható összefüggésbe. A törvényt megelőzően ugyanis a nyersanyag után kellett adózni, minek következtében a magyarországi cukorgyárak hátrányba kerültek az Osztrák–Magyar Monarchiában a magyar cukorrépa kisebb cukortartalma miatt. A korábbit felváltó, észszerűbb adózási rendszer (a készárut megadóztató, ún. gyártmányadó) nyomán beindult vállalatalapítási láz eredményeképpen Zemplén vármegye vezetősége kérte a kormányzatot, hogy támogassa egy helyi cukorgyár létrehozását. Miután 1889. február 24-én megalakult a Magyar Cukoripar Részvénytársaság 6 millió Frt alaptőkével, még abban az évben két gyárat is létesített. Az egyik ezek közül Szerencsen épült meg mindössze 8 hónap leforgása alatt, minek köszönhetően 1889. december 10-én beindulhatott a cukorgyártás. A másik a Brassó melletti Botfalun épült fel. Mindkettő gyár technológiáját Carl Steffen (1851–1927) cseh származású cukortechnológus tervezte, aki a részvénytársaság három főből álló igazgatóságának is tagja lett.
A fejlesztések ellenére a súlyos anyagi és műszaki problémák miatt, illetve a termelési mennyiség növelése érdekében a vállalatot már 1894-ben szanálni kellett, mely átalakítási, átszervezési feladatok végrehajtását a Magyar Általános Hitelbank hajtotta végre, így a cég annak érdekeltségébe került. Az elnöki posztot ettől kezdve a bank vezérigazgatója, báró Kornfeld Zsigmond (1852–1909) töltötte be 1909-ben bekövetkező haláláig.
A kiemelkedő koordinációnak, valamint az 1900-as években intézményesített fejlesztéseknek hála a vállalat 1910 után terjeszkedéssel tudta növelni érdekeltségeinek körét, immáron báró Harkányi János (1859–1938) elnöksége alatt. A vállalat előbb 1911-ben a Hitelbankkal és más partnerekkel a Bács megyei Cukorgyár Részvénytársaság (Újverbász) alapításában vett részt, majd 1912-ben a Carl Stummer Cukorgyárak Részvénytársaság (Nagyszombat, Nagytapolcsány) részvényeinek jelentős részét is megszerezte. Tekintve, hogy utóbbi a részvénytársaság egyik jelentős konkurense volt, a vásárlás hatására a részvényeik értéke jelentősen emelkedett. Ugyancsak 1912-ben megalapításra került a Szatmári Cukorgyár Részvénytársaság (Szatmárnémeti). 1913-ban a részvénytársaság megvette az 1893-ban alapított, ám a piaci verseny miatt 1913-ra csődbe ment Marosváráshelyi Cukorgyárat (Marosvásárhely és vidéke Cukorgyár Részvénytársaság).
A társaság ekkoriban gyártotta a legtöbb finomított cukrot noha a finomított cukornak a feldolgozott cukorrépára vetített hányadosa alacsony maradt. Az országban előállított cukormennyiséget tekintve vállalat részesedése megközelítette a 8–9%-ot, amely ezekben az években évente 600 ezer tonna cukor előállítását jelentette.
Az első világháború számos változást idézett elő a részvénytársaság működésében. A kialakult munkaerőhiány és a gyakori üzem(le)állások visszaesést eredményeztek a cukor előállításában. A termeléscsökkenés összefüggésbe hozható azzal, hogy 1914–1915-ben megszűnt az import nyerscukor finomítása: ennek oka, hogy Európába olcsó kubai finomítottcukor áramlott, ami cukorfelesleget alakított ki. Ezzel együtt jelentősen lecsökkent az exportált nyerscukor és cukor késztermék mennyisége is: a háború előtti több milliós métermázsához képest a háború éveiben néhány tízezer, néhány százezer métermázsában maximalizálódott. A termeléscsökkenés és az ebből következő ármaximálás (és cukorfelvásárlási láz) kiváltotta a központilag irányított Cukorközpont létrehozását, ám a jegyrendszer sem oldotta meg a fennálló problémákat.
Az elszabaduló infláció következtében a helyzet a Tanácsköztársaság ideiglenes intézkedései ellenére 1919-ben sem javult. Mindezek ellenére a részvénytársaság viszonylag jól átvészelte a háborús időszakot: ezt alátámasztja, hogy miután a cég 1896 óta jelentős mennyiségben exportált cukrot külföldre (balkáni országok, valamint Törökországon; és Fiumén át nyugatra), sikerrel növelte tovább érdekeltségeit (1916-ban a szövetséges szófiai, 1917. októberében pedig az Osztrák-Magyar Monarchia katonai ellenőrzése alatt álló belgrádi cukorgyárban).
Az 1920-as években tovább folytatódott a bővülés. Miután a Selypi Cukorgyár részvényeinek egy részét a Hitelbank 1926-ban megvásárolta, 1939-ban az be is olvadt a Magyar Cukoripari Rt-be. Ezenkívül a részvénytársaság 1920-ban csemegekonzervgyárat is alapított, 1921-ben pedig létrehozta a Szerencsi Csokoládégyárat (a Magyar Kakaó- és Csokoládégyár Részvénytársaság keretén belül). A tőzsdeárfolyam növekedését eredményezte, hogy az 1930-as években sikerült betörni a svájci piacra is a híressé vált aprószemű, finomított cukorral. Ezzel szemben 1940-ben svájci befektetők vásárolták meg a botfalusi cukorgyár részvényeinek zömét, így a részvénytársaság erdélyi gyáraiból nagyrészt kiszorult.
A cégcsoportot a második világháború után, 1948-ban államosították és a Cukoripari Igazgatóság felügyelete alá helyezték. A szocializmus idején a korábbi gyárak közül a Szerencsi Cukorgyár tett szert jelentős népszerűségre, ahol 2008-ig gyártottak cukrot, amikor cukorrépahiányra hivatkozva a gyár végleg bezárt.
Források
Cukoripar folyóirat 1950–2007.
Gazdasági, pénzügyi és tőzsdei kompasz 1925–1944.
Nagy Magyar Compass 1890–1922.
Sajtóanyagok 1889–1944.