Goldberger Sám. F. és fiai r.-t.
A Goldberger család a 18. században költözött Magyarországra. A kékfestő üzem a 19. századra már jelentős eredményeket ért el. A hazai iparban betöltött szerepük elismeréseként a család 1867-ben buday előnévvel magyar nemességet kapott Ferenc Józseftől. A vállalkozás azonban még ekkor is csak egy viszonylag szerény kékfestő üzem volt. A terjeszkedést Goldberger Berthold kezdte el, aki utódjáról is időben gondoskodott, hiszen elsőszülött fiát, Goldberger Antalt már Svájcba küldte tanulni. Antal ott szerzett vegyészmérnöki oklevelet. A másodszülött fiút, Leót jogi pályára szánta. Azonban Antal 1899-ben váratlanul, fiatalon elhunyt, ezért a családi cégbe Leónak kellett belépnie.
Apa és fia 1899 és 1913 közt vezette közösen a céget, ami igencsak nehéz időket élt meg. A textilipar általános válsága és a konkurencia léte jelentős visszaesést jelentett, amelyet csak tőkeimporttal és fejlesztésekkel lehetett ellensúlyozni. Ezért a korábbi közkereseti társaságot 1905-ben alakították részvénytársasággá, ekkor alakult meg a Goldberger Sám. F. és Fiai Részvénytársaság, amelyben Leó a cégvezetés második embere lett. Az igazgatótanács tagjai jobbára a családtagokból kerültek ki.
A cég ugyan tőkéhez jutott, de a válságból csak lassan lábalt ki. 1908 és 1914 között nem is fizetett a részvénytársaság osztalékot, sőt 1911-ben a részvények jegyzését is felfüggesztették. 1912- ben 284.000 korona, 1913-ban pedig 636.000 korona veszteséggel működött a cég.
A háború azonban fellendülést hozott, a vállalkozás nyereségessé vált, sőt 1919-elejére a háború utáni összeomlásból is kezdett magához térni. Azonban a Tanácsköztársaság közbeszólt. Goldberger Leó családjával Svájcba költözött, azt azonban elérte, hogy a vállalat vagyonát valamennyire kimentse, még azon áron is, hogy azt a nevére íratta. Az, hogy a cég vagyona Svájcba került, az egyik befektetőnek, a Hazai Banknak egyáltalán nem tetszett, amiért tiltakoztak is. Azonban nem csak a bank ellenezte az akciót. Goldberger ellen egy igazgatósági tag, Aczél Endre pert indított hűtlen kezelés címén, amelyet azonban Goldberger Leó megnyert, mivel dokumentumokkal tudta bizonyítani, hogy nem önös érdekből, hanem a cég érdekében cselekedett.
Goldberger svájci tartózkodása alatt már a jövőre készült, előrelátó szerződéseket kötött, elmélyítette szakmai ismereteit. Hazatérve, 1920-tól már elnök-vezérigazgatóként vezette a vállalatot, amely Svájcban Wespag, Londonban ASCOLD társaság néven cégeket alapított. Angol befektetők bevonásával Kelenföldön épített fonodát. A cél az volt, hogy a vállalkozás igazi vertikális pamutgyár legyen, amely nem függ a beszállítóktól. A befektetések nyomán modernizálta a gépeket, ezzel elérte, hogy alkalmas lett az üzem a német Bemberg műselyem szabadalmának megvásárlására és a termék gyártására. E műselymet itthon a Goldberger gyárban továbbfejlesztették, és ez lett a híres “Parisette” kelme, amely nagyon jelentős anyagi sikert hozott. A haszonból Goldberger a külföldi befektetőket sorra kivásárolta, ezzel biztosítva függetlenségét.
Goldberger ugyan mindig kereste a kiskapukat, de tisztességesen üzletelt. A gyár a számlákat a legnagyobb nehézségek, a gazdasági válság alatt is pontosan fizette, erre Goldberger kifejezetten ügyelt. A válság végével ismét növekedésnek indult a termelés, az 1930-as években a nemzetközi terjeszkedés is megindult, a termékek fele már külföldön talált gazdára. Goldberger több utazást is tett, nem egyet az Egyesült Államokba, ahonnan termelési ötleteket, megoldásokat hozott. Nemcsak ő utazott, munkatársait folyamatosan küldte külföldi tanulmányutakra, ezzel is gyarapítva tudásukat.
A külföldön látottak nyomán számos elképzelést vizsgált meg. Nem minden ötlete volt azonban sikeres. Ilyen volt például, amikor Goldberger fontolóra vette, hogy itthon is lehetne gyapotot termeszteni, de az előzetes számítások azt mutatták, hogy nem érné meg az üzlet.
Goldberger gondosan ügyelt a cég PR tevékenységére, kapcsolataira és jó hírére, ennek egyik megnyilvánulása volt, hogy a cég egyetlen magyar kiállítóként volt jelen az 1937-es Párizsi Világkiállításon.
Ahogy a hazai helyzet a zsidók számára egyre romlott, Goldberger nemcsak személyesen felszólalt a törvények ellen, hanem a gyárában is megpróbálta a hatásokat csökkenteni. Ha kellett, a vezetők fizetését csökkentette, hogy jobban megfeleljenek a bérrendelkezéseknek. Amíg lehetett, foglalkoztatta a zsidó alkalmazottakat, akiket a törvény miatt kellett volna elküldeni, akit lehetett nyugdíjazott vagy megpróbált más helyen állást szerezni számukra. Az elbocsátottaknak pedig magas végkielégítést adott a vállalat.
Goldberger, hogy a gyárat mentse, egyre több neves arisztokratát, közéletben fontos embert hívott meg a cég igazgatótanácsába, köztük ifj. Horthy Miklóst is, akinek kereskedelmi képességei már a Magyar-Egyiptomi Kereskedelmi Rt tevékenységében is megmutatkoztak, mely a modern Duna-tengerjáró hajókat menedzselte 1936-tól.
A cég vezetését – egyéni felmentéssel – a zsidótörvények rendelkezései ellenében is megtarthatta, igaz a gyár felügyeletére 1940-ben Damó Jenő alezredes személyében kormánybiztost állítottak. Goldberger az egyéni engedélyt arra, hogy a vállalatát vezesse, 1942-ben csak úgy kapta meg, hogy fizetést nem vehetett fel.
Goldberger a háború alatt már a békére készült, nagyszabású terveket szőtt, a nemzetközi kapcsolatait készült újjáéleszteni. Azonban külföldi céget, külföldi lerakatot nem hozott létre, ezért sem tudta a család kiváltani, amikor több családtagjával együtt 1944. március 19-én az SS elhurcolta.
Goldberger Leó a Mauthauseni fogságot nem élte túl, a tábor felszabadulásának napján hunyt el. A vállalat még egy ideig, mint magánvállalat tevékenykedett, 1948-ban azonban államosították. A vállalkozás 1950-ben más cégekkel összevonva Goldberger Textilnyomó Vállalatként folytatta a tevékenységet. A kelenföldi üzemet önállósították, majd 1955-ben ismét egyesítették a cégeket Goldberger Textilművek néven, amelyet 1963-ban más vállalatokkal egyesítve Budaprint Pamutnyomóipari Vállalattá (ennek rövidítéséből kapta a „Panyova” becenevet, de sokan továbbra is „Goli”-nak hívták) szerveztek át. Az állami vállalat 1989-ben tönkrement. Létrejött ugyan egy rövid életű Budaprint Goldberger Textilművek Rt., de már 1992-ben megindult a felszámolása, és 1997-ben törölték a cégjegyzékből. Goldberger Leó lánya, Friderika az 1990-es évek elején visszatért Magyarországra, és megpróbálta befektetőkkel a gyárat újraindíttatni, de nem járt sikerrel. A vállalat sok egykori épülete azonban – mint például az ikonikus tűzoltó víztartály – mind a mai napig áll Óbudán, sőt egyik épületében nemrég modern, közösségi iroda (Puzl CowOrKing) nyílt.
A Goldberger gyár emlékét őrzi a Goldberger Textílipari Gyűjtemény, az óbudai Goldberger gyár műemlék épületében.
Érdekesség
1929-ben nagy nyilvánosság előtt zajlott a pesti Vigadóban az az esemény, ahol 500 pesti leány és asszony vonult fel egytől egyig Parisette kelméből készült ruhában. A verseny – mert valójában egyfajta szépségverseny volt – zsűrijében ott ült Goldberger Leó is. A versenyzők közül többeket ki kellett zárni, mert megállapították, hogy a ruhák nem Parisette-ból készültek. Kiderült, hogy egyes üzletek hamis Parisette kelmét árultak, mert annyira népszerű volt a termék.
A magyar gyárak közül a Goldberger biztosította az egyik legszélesebb szociális hálózatot. Nemcsak különböző segélypénztárak, bölcsődék, orvosi rendelő és nyugdíjalap működött, de figyeltek arra is, hogy a gyárak levegőjét folyamatosan tisztítsák. Sőt, – itthon elsőként – a Magyar Pszichológiai Társaság felügyelete alatt munkapszichológiai laboratórium is működött.
Irodalom:
- Guba Ildikó: “A halál nem program” Buday-Golberger Leó élete Óbudai Múzeum 2014
- Vécsey Miklós: Száz értékes magyar (Budapest, 1931)
- Kállai László: A 150 éves Goldberger gyár. Magyar textilipar-történelem 1784-1934 (Budapest, 1935)
Alapítás ideje: 1905
Megszűnés ideje: 1950
Alapítók: Goldberger Leó, Goldberger Berthold
Meghatározó vezetők:
1905-1944 | Goldberger Leó |
Főtevékenység: textilgyártás
Telephelyek:
Óbuda | |
Kelenföld |
Szerző: Domonkos Csaba
Alapítás ideje: 1905
Alapítók: Goldberger Leó, Goldberger Berthold
Meghatározó vezetők:
1905-1944 | Goldberger Leó |
Főtevékenység: textilgyártás
Fő termékek nincsenek beállítva
Székhelyek nincsenek beállítva
Telephelyek:
Óbuda | |
Kelenföld |
Fő mérföldkövek nincsenek beállítva
Szerző: Domonkos Csaba
Goldberger Sám. F. és fiai r.-t.
A Goldberger család a 18. században költözött Magyarországra. A kékfestő üzem a 19. századra már jelentős eredményeket ért el. A hazai iparban betöltött szerepük elismeréseként a család 1867-ben buday előnévvel magyar nemességet kapott Ferenc Józseftől. A vállalkozás azonban még ekkor is csak egy viszonylag szerény kékfestő üzem volt. A terjeszkedést Goldberger Berthold kezdte el, aki utódjáról is időben gondoskodott, hiszen elsőszülött fiát, Goldberger Antalt már Svájcba küldte tanulni. Antal ott szerzett vegyészmérnöki oklevelet. A másodszülött fiút, Leót jogi pályára szánta. Azonban Antal 1899-ben váratlanul, fiatalon elhunyt, ezért a családi cégbe Leónak kellett belépnie.
Apa és fia 1899 és 1913 közt vezette közösen a céget, ami igencsak nehéz időket élt meg. A textilipar általános válsága és a konkurencia léte jelentős visszaesést jelentett, amelyet csak tőkeimporttal és fejlesztésekkel lehetett ellensúlyozni. Ezért a korábbi közkereseti társaságot 1905-ben alakították részvénytársasággá, ekkor alakult meg a Goldberger Sám. F. és Fiai Részvénytársaság, amelyben Leó a cégvezetés második embere lett. Az igazgatótanács tagjai jobbára a családtagokból kerültek ki.
A cég ugyan tőkéhez jutott, de a válságból csak lassan lábalt ki. 1908 és 1914 között nem is fizetett a részvénytársaság osztalékot, sőt 1911-ben a részvények jegyzését is felfüggesztették. 1912- ben 284.000 korona, 1913-ban pedig 636.000 korona veszteséggel működött a cég.
A háború azonban fellendülést hozott, a vállalkozás nyereségessé vált, sőt 1919-elejére a háború utáni összeomlásból is kezdett magához térni. Azonban a Tanácsköztársaság közbeszólt. Goldberger Leó családjával Svájcba költözött, azt azonban elérte, hogy a vállalat vagyonát valamennyire kimentse, még azon áron is, hogy azt a nevére íratta. Az, hogy a cég vagyona Svájcba került, az egyik befektetőnek, a Hazai Banknak egyáltalán nem tetszett, amiért tiltakoztak is. Azonban nem csak a bank ellenezte az akciót. Goldberger ellen egy igazgatósági tag, Aczél Endre pert indított hűtlen kezelés címén, amelyet azonban Goldberger Leó megnyert, mivel dokumentumokkal tudta bizonyítani, hogy nem önös érdekből, hanem a cég érdekében cselekedett.
Goldberger svájci tartózkodása alatt már a jövőre készült, előrelátó szerződéseket kötött, elmélyítette szakmai ismereteit. Hazatérve, 1920-tól már elnök-vezérigazgatóként vezette a vállalatot, amely Svájcban Wespag, Londonban ASCOLD társaság néven cégeket alapított. Angol befektetők bevonásával Kelenföldön épített fonodát. A cél az volt, hogy a vállalkozás igazi vertikális pamutgyár legyen, amely nem függ a beszállítóktól. A befektetések nyomán modernizálta a gépeket, ezzel elérte, hogy alkalmas lett az üzem a német Bemberg műselyem szabadalmának megvásárlására és a termék gyártására. E műselymet itthon a Goldberger gyárban továbbfejlesztették, és ez lett a híres “Parisette” kelme, amely nagyon jelentős anyagi sikert hozott. A haszonból Goldberger a külföldi befektetőket sorra kivásárolta, ezzel biztosítva függetlenségét.
Goldberger ugyan mindig kereste a kiskapukat, de tisztességesen üzletelt. A gyár a számlákat a legnagyobb nehézségek, a gazdasági válság alatt is pontosan fizette, erre Goldberger kifejezetten ügyelt. A válság végével ismét növekedésnek indult a termelés, az 1930-as években a nemzetközi terjeszkedés is megindult, a termékek fele már külföldön talált gazdára. Goldberger több utazást is tett, nem egyet az Egyesült Államokba, ahonnan termelési ötleteket, megoldásokat hozott. Nemcsak ő utazott, munkatársait folyamatosan küldte külföldi tanulmányutakra, ezzel is gyarapítva tudásukat.
A külföldön látottak nyomán számos elképzelést vizsgált meg. Nem minden ötlete volt azonban sikeres. Ilyen volt például, amikor Goldberger fontolóra vette, hogy itthon is lehetne gyapotot termeszteni, de az előzetes számítások azt mutatták, hogy nem érné meg az üzlet.
Goldberger gondosan ügyelt a cég PR tevékenységére, kapcsolataira és jó hírére, ennek egyik megnyilvánulása volt, hogy a cég egyetlen magyar kiállítóként volt jelen az 1937-es Párizsi Világkiállításon.
Ahogy a hazai helyzet a zsidók számára egyre romlott, Goldberger nemcsak személyesen felszólalt a törvények ellen, hanem a gyárában is megpróbálta a hatásokat csökkenteni. Ha kellett, a vezetők fizetését csökkentette, hogy jobban megfeleljenek a bérrendelkezéseknek. Amíg lehetett, foglalkoztatta a zsidó alkalmazottakat, akiket a törvény miatt kellett volna elküldeni, akit lehetett nyugdíjazott vagy megpróbált más helyen állást szerezni számukra. Az elbocsátottaknak pedig magas végkielégítést adott a vállalat.
Goldberger, hogy a gyárat mentse, egyre több neves arisztokratát, közéletben fontos embert hívott meg a cég igazgatótanácsába, köztük ifj. Horthy Miklóst is, akinek kereskedelmi képességei már a Magyar-Egyiptomi Kereskedelmi Rt tevékenységében is megmutatkoztak, mely a modern Duna-tengerjáró hajókat menedzselte 1936-tól.
A cég vezetését – egyéni felmentéssel – a zsidótörvények rendelkezései ellenében is megtarthatta, igaz a gyár felügyeletére 1940-ben Damó Jenő alezredes személyében kormánybiztost állítottak. Goldberger az egyéni engedélyt arra, hogy a vállalatát vezesse, 1942-ben csak úgy kapta meg, hogy fizetést nem vehetett fel.
Goldberger a háború alatt már a békére készült, nagyszabású terveket szőtt, a nemzetközi kapcsolatait készült újjáéleszteni. Azonban külföldi céget, külföldi lerakatot nem hozott létre, ezért sem tudta a család kiváltani, amikor több családtagjával együtt 1944. március 19-én az SS elhurcolta.
Goldberger Leó a Mauthauseni fogságot nem élte túl, a tábor felszabadulásának napján hunyt el. A vállalat még egy ideig, mint magánvállalat tevékenykedett, 1948-ban azonban államosították. A vállalkozás 1950-ben más cégekkel összevonva Goldberger Textilnyomó Vállalatként folytatta a tevékenységet. A kelenföldi üzemet önállósították, majd 1955-ben ismét egyesítették a cégeket Goldberger Textilművek néven, amelyet 1963-ban más vállalatokkal egyesítve Budaprint Pamutnyomóipari Vállalattá (ennek rövidítéséből kapta a „Panyova” becenevet, de sokan továbbra is „Goli”-nak hívták) szerveztek át. Az állami vállalat 1989-ben tönkrement. Létrejött ugyan egy rövid életű Budaprint Goldberger Textilművek Rt., de már 1992-ben megindult a felszámolása, és 1997-ben törölték a cégjegyzékből. Goldberger Leó lánya, Friderika az 1990-es évek elején visszatért Magyarországra, és megpróbálta befektetőkkel a gyárat újraindíttatni, de nem járt sikerrel. A vállalat sok egykori épülete azonban – mint például az ikonikus tűzoltó víztartály – mind a mai napig áll Óbudán, sőt egyik épületében nemrég modern, közösségi iroda (Puzl CowOrKing) nyílt.
A Goldberger gyár emlékét őrzi a Goldberger Textílipari Gyűjtemény, az óbudai Goldberger gyár műemlék épületében.
Érdekesség
1929-ben nagy nyilvánosság előtt zajlott a pesti Vigadóban az az esemény, ahol 500 pesti leány és asszony vonult fel egytől egyig Parisette kelméből készült ruhában. A verseny – mert valójában egyfajta szépségverseny volt – zsűrijében ott ült Goldberger Leó is. A versenyzők közül többeket ki kellett zárni, mert megállapították, hogy a ruhák nem Parisette-ból készültek. Kiderült, hogy egyes üzletek hamis Parisette kelmét árultak, mert annyira népszerű volt a termék.
A magyar gyárak közül a Goldberger biztosította az egyik legszélesebb szociális hálózatot. Nemcsak különböző segélypénztárak, bölcsődék, orvosi rendelő és nyugdíjalap működött, de figyeltek arra is, hogy a gyárak levegőjét folyamatosan tisztítsák. Sőt, – itthon elsőként – a Magyar Pszichológiai Társaság felügyelete alatt munkapszichológiai laboratórium is működött.
Irodalom:
- Guba Ildikó: “A halál nem program” Buday-Golberger Leó élete Óbudai Múzeum 2014
- Vécsey Miklós: Száz értékes magyar (Budapest, 1931)
- Kállai László: A 150 éves Goldberger gyár. Magyar textilipar-történelem 1784-1934 (Budapest, 1935)