Fiumei hitelbank

Fiumei hitelbank

A Fiumei Hitelbank Rt. 1887-ben alakult meg a helyi Steinacker és Társa Rt. kezdeményezésére a Magyar Általános Hitelbank támogatásával. Az elődvállalatban a „társ” Ossoinack Lajost fiumei egyik fontos vállalkozóját jelölte. A Fiumei Hitelbank 1907-ig tartó fennállása alatt foglalkozott a megszokott pénzügyi szolgáltatásokkal is, azok mellett azonban kiemelkedett ipargeneráló tevékenysége, amikor működőtőke beruházásokkal egész Magyarország számára fontos vállalatok megalakulását finanszírozta, és azok menedzsmentjét ellátta. A teljesség igénye nélkül ide tartozott a Fiumei Első Magyar Rizshántoló- és Keményítőgyár Rt. (1881); a Kőolajfinomító Rt. (1882); a Fiumei Dock Társulat Rt. (1892); a Fiumei Cacao- és Csokoládégyár Rt. (1896); a Fiumei Kávépörkölde Rt. (1897); a Fiumei gőztégla- és agyagárugyár (1898) és a Fatermelő Rt. (1899). A bank továbbá ezen gyárak termékeinek bizományba vett árusításával is foglalkozott. A Fiumei Hitelbank Rt. 1907-ben szűnt meg, amikor a Magyar Általános Hitelbank affiliált intézményéből fiókjává alakította.

Története

A Fiumei Hitelbank Rt. története

A Fiumei Hitelbank elődszervezete a Steinacker és Társa cég volt, mely Fiuméban az 1880-as évek elején jött létre, hogy előmozdítsa a város pénzügyi és gazdasági életének fejlődését.  Magának Steinacker Arthurnak az életéről keveset tudunk, ami bizonyos az az, hogy a család német és felvidéki cipszer gyökerekkel rendelkezett. Arthur apja Steinacker Gusztáv evangélikus lelkész volt többek között Gölnicbányán, ahol Arthur született (1845), majd 1846-tól Triesztben. A család szabadságharc után Weimarban telepedett le, és a Steinacker fiúk (Edmund, Sándor, Arthur) így képessé váltak, hogy magyar gyökereik mellett a nyugati fejlett világot is otthonuknak érezzék. Közülük Arthur a pénzügyi pályát választotta és előbb Stuttgartban (1861), majd Londonban lett bankár.  Innen került a kiegyezést követően előbb Pest-Budára majd Triesztbe, ahol 1872. július 23-án a helyi szabadkőműves páholy tagja lett.  Steinackert az 1880-as években már Fiuméban találjuk, ahol „társával”, akiben Ossoinack Lajost sejthetjük közösen fáradoztak a város gazdasági fellendítésén.  A Magyar Általános Hitelbank 1880. évi üzleti jelentéséből kiderül, hogy a Steinacker és Társa cég finanszírozásában már ekkor részt vett a budapesti pénzintézet kültagképp.

A Steinacker cég pénzügyi mutatóiról és konkrét tevékenységéről keveset tudunk. Nagy a valószínűsége, hogy rajtuk keresztül vagy az ő helyismeretükkel alapította a MÁH a fiumei rizshántoló és a kőolajfinomítógyárakat az 1881–1882-es években. Ugyanakkor a MÁH nyereségrészesedését ismerjük a Steinacker cégben, ennek összege 1884-ben 35 250 Frt, 1885-ben 73 416 Frt és 1886-ban 80 175 Frt volt, tehát növekvő tendenciát mutatott.  Vélhetően ez volt az oka annak, hogy 1887-ben a társaságot a MÁH affiliálta és így ekkor alakult meg (1887. január 25-én) A Fiumei Hitelbank Rt. (Banca di Credito Fiumana S.A.) 1 200 000 Frt. alaptőkével; székhelye Fiuméban a Via albergo vecchio és a Via Adamich sarkán volt.

A társaság elnöke Ciotta János Fiume polgármestere, alelnöke Ribáry Sándor lett, de a tényleges vezetői tisztséget a vezérigazgató Steinacker Arthur látta el.  További igazgatók voltak: Rosenberg Félix, Engel Miksa, Ehrlich Emil, Cosulich Lajos, Frank Antal, Meynier Henrik, Mautner Zsigmond, Radvánszky Géza és Walthier Gyula tehát helyi fiumei vállalkozók és a MÁH vezetőségének tagjai.  A társaság a banküzemtanra jellemző pénzügyi üzletek mellett azonban a kor pénzintézeteire jellemző módon áruüzlettel is foglalkozott.  Egészen pontosan részt vett a fiumei rizshántoló és kőolajfinomítógyárak termékeinek eladásában és szerepet vállalat a fiumei liszt- és fakiviteli üzletágakban is.  Mielőtt azonban elemezzük a bank tevékenységét érdemes áttekintenünk, hogy fennállása alatt 1887–1907 között miből volt pénze a társaságnak. Már Szász Antal is leírja nagyívű munkájában, hogy a kor részvénytársasági formában működő bankjaiban is az lett volna az előnyös, ha részvénytőkén keresztül kerül finanszírozásra a banki tevékenység, hisz ez egy hosszútávú tőkeközvetítést jelentett volna a tőkések és az iparosok között.  Ezzel szemben, ahogy látni fogjuk a Fiumei Hitelbank leginkább a hitelezői révén finanszírozta tevékenységét, azaz valószínűleg más bankok, akár az anyacég MÁH pénzét közvetítette saját csatornáin keresztül rövidlejáratú kölcsönök formájában. Az alábbi ábrán koronára váltott értékben mutatom be a Fiumei Hitelbank adott éves mérlegfőösszegén és annak részletin keresztül a bank működését, melynek magyarázatához fel fogom használni az éves pénzügyi jelentéseket. is.

A Fiumei Hitelbank Rt. egyes pénzügyi mérlegadatainak elemzése

A Fiumei Hitelbank Rt. fő mérlegadatai

(Forrás: Compassok 1888–1906)

Értelemszerűen a jobb oldali tengely mutatja a Fiumei Hitelbank Rt. évenkénti mérlegfőösszegét koronában, a halmozott oszlopdiagramok pedig négy forrását (részvénytőke, hitelezők, tartalékalap, nyereség) ezen évenkénti összegnek százalékokban; ezen négy többször 100%-ban kitette a mérlegfőösszeget, de olykor egyéb most fel nem tüntetett források bevonása miatt ez nem törvényszerű. Az ábrán ugyancsak feltüntettem a megfelelő mérlegoldalról az árukészletet a mérlegfőösszeg százalékában, hogy lássuk ezen adat változást és hatását a bank összteljesítményére.

Elsőre szembetűnő kell, hogy legyen, hogy a bank mérlegfőösszege magasan meghaladta a részvénytőke értékét; átlagosan 1887–1907 között a mérlegfőösszeg 26%-át adta a részvénytőke, míg a hitelezők 70%-át. A bank kezdeti 3–4 évét a gyarapodás és az üzleti tevékenység felfutása jellemezte, mely 1891-ben kezdett mélyrepülésbe. Ennek oka az üzleti jelentések tanúsága szerint a bank faáru üzlete volt, mely ekkoriban a világpiaci kereslet ingadozása következtében veszteséges üzemmé vált a fiumeiek részére. Maga a jelentés úgy fogalmaz „A fiumei hitelbank, ha egyszer dongakiviteli üzletétől megszabadult, többi üzleteiben bírja azon alapokat, amelyek részére a megfelelő jövedelmezőséget jövőre biztosítják”.  Annak érdekében, hogy a bank finanszírozni tudja a veszteséget leértékelték a részvényeket és így a társaság alaptőkéjét 960 000 Koronára szállították le. Az ábrán az árukészlet alakulásából is látszik, hogy 1892-ben a bank megszabadult a terhes faáruüzlettől és ekkortól egy 1902-ig tartó újabb gyarapodás vette kezdetét. ezen időszakban alapította a Fiumei Hitelbank 1892-ben Copaitich Zsigmond vezetésével a Fiumei Dock-társulat Rt-t, 1896-ban Gerbaud Emil vezetésével a Fiumei Cacao- és Csokoládégyár Rt-t, 1897-ben Anton Copaitich és Francesco Colazio vezetésével a Fiumei Kávépörkölde Rt-t, 1898-ban a Fiumei gőztégla- és agyagárugyárat és 1899-ben a Fatermelő Rt-t.  Tehát láthatjuk, hogy nem csak a Fiumei Hitelbank alapítása feleltethető meg egy működőtőke beruházásnak, hanem maga a fiumei intézet is erőteljesen részt vett az iparvállalatok alapításában, melyek székhelye é igazgatósága sokszor megegyezett a pénzintézet épületével és vezetőségével.

1901-ben a bank is átállt az új pénzemre a koronára, de ez csak nominálisan növelte meg a pénzügyi mutatókat, hiszen reálértéken nem történt alaptőke emelés, csak konvertálás (1 920 000 K). Ugyanakkor nem ismert okokból ebben az évben szüntette be a bank az áruüzletét is. A pénzügyi jelentések ezután 1908-ig megszűnnek a Compassokban és akkor is csak szűkszavúan tudósítanak minket arról, hogy a Magyar Általános Hitelbank Rt. „1908-ban a Fiumei hitelbankot fiókjává alakította át.” Ennek okán ekkor 1907–1908-ban a Fiumei Hitelbank Rt megszűnt és helyét a MÁH fiumei fiókja vette át, melynek részletes működéséről levéltári iratok hiányában semmit sem tudunk mondani. Az bizonyos, hogy annak is Steinacker Arthur volt fiókvezetője 1915. február 20-án Stuttgartban bekövetkezett haláláig.

A Fiumei Első Magyar Rizshántoló- és Keményítőgyár Rt.

A bank résztvett a szintén tőzsdén jegyzett Fiumei Első Magyar Rizshántoló- és Keményítőgyár Rt. alapításában is, amelyről részletesen egy másik szócikkben olvashat.

A fiumei Kőolajfinomító Rt.

A fiumei Kőolajfinomítógyár alapításának története kifejezetten kalandos volt. Az iparág Łukasiewicz Ignác kísérletei (1854) után jött létre, aki először állított elő lámpaolajat a kőolajból.  Ezt követően a világ több pontján kezdték kutatni a fekete aranyat. Az 1875–1885 közötti években, az akkor már elavultnak számító vitorlások nagy mennyiségű kőolajat szállítottak az Egyesült Államokból Európába, ugyanis az Amerikában zajló Rockefeller-féle árverseny lenyomta a kőolaj árát, és az olcsó áru elárasztotta az európai piacot.

Ezzel egy időben a Rothschild és Nobel családok is elkezdték kitermelni a kőolajat az orosz Batum és Baku térségében, ám szükségük volt arra, hogy Európában felépíthessék valahol kőolajfinomítójukat. Ossoinack Lajos győzte meg végül a Rothschild érdekeltségű Magyar Általános Hitelbankot arról, hogy mivel Fiume a Gibraltár-Batum képzeletbeli tengely felezőpontjánál helyezkedik el, egy oda telepített gyár tudna a legjobb eredménnyel működni. Az üzem a nagykikötőtől északnyugatra épült fel egy önálló, lezárható kőolajkikötővel amelyhez a Magyar Államvasutak saját költségén 1 320 000 Frt (2 640 000 K) értékben kiépítette a fiumei állomáshoz csatlakozó síneket, töltőállomásokat és rakodót.

A finomítót üzemeltető Kőolajfinomítógyár Rt. 1882. október 13-án alakult meg Budapest székhellyel. A társaság igazgatója Pallavicini Ede őrgróf volt, az igazgatósági tagok: Deutsch Henry, Dub Mór, Kornfeld Zsigmond, Singer Vilmos, Ziffer Ede Ferenc; a felügyelőbizottságnak pedig Ghyczy Géza, Glatz Frigyes, Ossoinack Lajos és dr. Stapff Emil voltak a tagjai. A fiumei telephely műszaki igazgatója Milutin Barač lett. A társaság alaptőkéje 1 500 000 forint volt, melyet 1895-ben 4 400 000 K-ra, 1908-ban 6 600 000 K-ra, 1912-ben 8 800 000 K-ra emeltek.

A kőolajfinomító épületének rajza egy korabeli számlafejlécben

Alapításakor a 40 000 m² alapterületű finomító évenként 500 000 mázsánál is nagyobb mennyiségű végterméket volt képes előállítani, ami az akkori Ausztria-Magyarország éves igényének 30%-át jelentette. Ezen felül a gyár képes volt naponta 5 000 q olajat hordókban, tartálykocsikban vagy saját kannákban elszállítani. Utóbbi igények miatt a vállalat fenntartott egy saját kannagyárat is 300 000 darabos évi gyártási kapacitással. Az üzemet a petróleumgyártáson felül kenőolaj, benzin, gázolaj és paraffin gyártására is berendezték, a termelési melléktermékek hasznosítására pedig egy műtrágyagyárat is működtettek évi 500 tehervagonnyi termelési kapacitással.  A finomító olyan világraszóló sikerré vált, hogy Ferencz József 1891. június 23-i látogatását követően 1913-ig megfordult itt több Habsburg főherceg (Ferenc Ferdinánd, Ferenc Salvator), de még a Sziám hercege, a későbbi V. Rama király is.  A részvénytársaság a termelés növelésének érdekében 1893-ban Oderbergben és Brassóban is kőolajfinomítót alapított.

A fiumei üzemben átlagosan 300 fő dolgozott, akiknek munkáját átlagosan 400 lóerőnyi gép segítette.  A finomító a vasárnapokat és az ünnepnapokat leszámítva folyamatosan üzemelt. Az 1900-as években rendszeresek voltak a munkásmozgalmi tüntetések Fiuméban, és így a finomítóban is.  A leghevesebb sztrájk az 1910-es volt. Szeptember 16-án 120 dolgozó tagadta meg a munkát, és követelte, hogy a napi 2,5 koronás bért 25%-al emeljék meg, csökkentsék a 12 órás napi munkaidőt és illesszenek bele két félórás szünetet, valamint, hogy május elseje legyen munkaszüneti nap. A sztrájkba csakhamar az összes (350 fő) dolgozó bekapcsolódott, sőt szolidaritásból a torpedógyári és hajógyári munkások is megtagadták a munkát. Arról nem szólnak az iratok, hogy a vállalat(ok) teljesítették-e dolgozóik követeléseit, de arról igen, hogy miután a rendőrök nem voltak képesek kezelni a helyzetet, a hadsereg bevetésével „rendeződtek” (sic!) a viszonyok.

A vállalat 1886–1895 között átlagosan 500 429 q, 1896–1905 között 257 848 q és 1906–1911 között 352 000 q árut állított elő, melynek átlagos évenkénti értéke 1895–1910 között 9 261 023 K volt. A források egybehangzó véleménye szerint olyan sikeres volt a kezdeti években az olajfinomítás, hogy a részvénytársaság a fiumei részleg után 1886-tól 1900-ig 60–80%-os osztalékot fizetett.  Ezt a képet árnyalja, hogy a Compassok a teljes Kőolajfinomító Rt. eredményeit közlik, azaz a fiumei, a brassói és vélhetően az oderbergi finomítókét is aggregálva. Ezen adatok alapján már nem volt olyan elsöprő mértékű a nyereségesség, de még így is átlagosan 18%-os osztalékot fizetett a vállalat a kezdeti években, majd 1892-től akár 40%-ot is (bár 1905-től kezdve volt olyan év is, amikor egyáltalán nem fizetett). A Kőolajfinomító Rt. tehát nem csak munkáslétszám alapján nevezhető a dualizmus korabeli Fiume egyik kiemelkedő nagyvállalatának, hanem a termelése és üzleti eredményei alapján is.

A kisebb vállalatalapítások

Fiuméban az első komolyabb próbálkozás a gőzhajók építésére Copaitich Zsigmond nevéhez fűződik. Copaitich több hajózásban érdekelt vállalkozóval a Fiumei Hitelbank Rt. finanszírozásával 1892-ben megalapította a Fiumei Dokktársulat Rt. nevű hajójavító műhelyt Fiume Bergudi városrészében 300 000 Frt alaptőkével. A társaság részvényesei az alábbiak voltak: Fiumei Hitelbank Rt. (33%); a kieli Howaldt György Hajógyár (33%); Copaitich Zsigmond (4%); Corrosacz Gilbert (5,3%); Gorup József (9%); Polich Máté (3%); Poschich Antal (7,5%); Dr. Randich János (4,3%) Sverljuga Máté (1%) A vállalkozás tíz évre, évenkénti 80 000 K állami támogatást is kapott egy úszódokk felállítására és üzemben tartására.  A vállalat alapszabályához híven a Fiuméba érkezett kisebb gőzösök és vitorlások javításával foglalkozott, míg 1893-ban a Howaldt-féle németországi hajógyár és a Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó Bank fel nem vásárolta a céget.

A Fiumei Cacao- és Csokoládégyár Részvénytársaság 1896-ban alakult meg a Fiumei Hitelbank támogatásával és Gerbaud Emil vezetésével, 200 000 Frt alaptőkével. A vállalat átlagosan évi 155 tonna csokoládét, 1 750 tonna kakaóport, 120 tonna kakaómasszát, 150 tonna dzsemet és 300 tonna bonbont állított elő. A vállalat termelésének növekedését mutatja, hogy 1913-ban kakaóraktárt is építtetett Fiuméban.  Bevétele 1897-ben 100 000 Frt, 1901-ben 595 303 K volt, 1906-tól pedig ez az érték már 1 100 000 K fölé emelkedett.

Fiumei Cacao- és Csokoládégyár Részvénytársaság rajza egy korabeli levélfejlécen

A Fiumei Kávépörkölde Rt. alapítását 1897-ben 140 000 K alaptőkével hozta létre a Fiumei Hitelbank Rt. A gyár folyamatosan csökkenő mennyiségben tudott pörkölt kávét előállítani: 1900-ban 2 750 tonna, 1902-ben 2 045 tonna, 1906-ban 1 700 tonna, 1910-ben 350 tonna árut, melynek értéke átlagosan 600 000 K volt évente.

Források

  • Compass (1882–1932)
  • Budapesti Hírlap.
  • Državni Arhiv u Rijeci – Rijekai (Fiumei) Állami Levéltár.
  • DAR–179. PO–1: Camera di Commercio e d’Industria Fiume (1851–1923) – A Fiumei Kereskedelmi- és Iparkamara iratai (1851–1923).
  • DAR. JU-5.: DAR–7. Kraljevski gubernij za Rijeku i Ugarsko-hrvatsko primorje 1870.–1918. – A Fiumei és magyar-horvát tengerparti királyi kormányzó iratai 1870–1918.
  • DAR. TH.: DAR–46. Pomorska oblast za Ugarsko-hrvatsko primorje u Rijeci (1870.–1918.) – A Magyar Királyi Tengerészeti Hatóság iratai (1870–1918).
  • Fest Aladár – Holek Sámuel (1896a): Fiume kereskedelme. In: Borovszky Samu – Sziklay János (szerk.): Magyarország Vármegyéi és Városai. Fiume és a magyar-horvát tengerpart. Budapest. Apollo Irodalmi és Nyomdai Rt. kiadása. 218–261.
  • Fest Aladár – Holek Sámuel (1896b): Fiume ipara. In: Borovszky Samu – Sziklay János (szerk.): Magyarország Vármegyéi és Városai. Fiume és a magyar-horvát tengerpart. Budapest. Apollo Irodalmi és Nyomdai Rt. kiadása. 261–275. o.
  • Gál Zoltán (2018): A magyar bankrendszer modernizációja és az egységes nemzetgazdaság kialakítása a századfordulón. In: Csibi Norbert – Schwarczwölder Ádám (szerk.): Modernizáció és nemzetállamépítés: Haza és/vagy haladás dilemmája a dualizmus kori Magyarországon. Pécs, Kronosz Kiadó. 181–211. o.
  • Gerhard Péter (2008): Asszimiláció és disszimiláció az önéletírásban. Fest Imre és Edmund Steinacker esete. AETAS 23. évf. 2008. 3. szám. 25–45. o.
  • Karaman, Igor (1974): Fiume város gazdasági fejlődése a dualizmus korában. Századok 1974/1. 193–211. o.
  • Kövér György (1896): Az Osztrák—Magyar Monarchia bankrendszerének fejlődése. Közgazdasági Szemle, XXXIII. évf., 3. sz. 312–324. o.
  • Kövér György (2005): Bankárok és bürokraták. A Magyar Általános Hitelbank igazgatósági tanácsa és igazgatósága (1876–1905). AETAS 20. évf. 2005. 1–2. szám. 93–114. o.
  • Magyar Nemzeti Levéltár. Országos Levéltár. P–1083. Szabadkőműves szervezetek levéltára.
  • Magyar Nemzeti Levéltár. Országos Levéltár. P–1134. Sirius páholy 1901–1915.
  • Oil Refinery: https://www.rothschildarchive.org/materials/ar2005rijeka.pdf
  • Pogány Ágnes (2007): A magyar kőolajipar első évszázada: 1882–1989. HISTÓRIA: A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT FOLYÓIRATA. 29. (9–10) 56–61. o.
  • Pelles Márton (2018a): La storia delle societá industriali di Luigi Ossoinack (1875–1913). FIUME – RIVISTA DI STUDI ADRIATICI. 37. Gennaio-Giugno 2018. – N. 1–6. 59–72. pp.
  • Pelles Márton – Zsigmond Gábor (2018): A fiumei magyar kereskedelmi tengerészet története (1868–1918) – The Hungarian maritime trade history of Fiume (1868–1918). Pécs, Pro Pannonia Kiadói Alapítvány.
  • Szász Antal (1947): Banküzemtan. Budapest, TÉBE Kiadóvállalt M. Sz.
  • Szurovy Géza (1993): A kőolaj regénye. Budapest. Hírlapkiadó Vállalat.
  • Thirring Gusztáv (1912): A magyar városok statisztikai évkönyve. Budapest. Budapest székesfőváros házinyomdája.

Alapítás ideje: 1887. 01.25.

Megszűnés ideje: 1907

Alapítók: Steinacker és Társa Rt., Magyar Általános Hitelbank Rt.

Kibocsátott értékpapírok:

Fiumei hitelbank

Meghatározó vezetők:

1887

Ciotta János

1896

Ribáry Sándor

1898

Meynier Henrik

Főtevékenység: Banküzlet, áruüzlet, ipari és kereskedelmi vállalatok alapítása, finanszírozása és a működésükben való részvétel

Fő termékek nincsenek beállítva

Székhelyek:

1887

Fiume

Telephelyek nincsenek beállítva

Fő mérföldkövek nincsenek beállítva

Szerző: Dr. Pelles Márton

Alapítás ideje: 1887. 01.25.

Alapítók: Steinacker és Társa Rt., Magyar Általános Hitelbank Rt.

Meghatározó vezetők:

1887

Ciotta János

1896

Ribáry Sándor

1898

Meynier Henrik

Főtevékenység: Banküzlet, áruüzlet, ipari és kereskedelmi vállalatok alapítása, finanszírozása és a működésükben való részvétel

Fő termékek nincsenek beállítva

Székhelyek:

1887

Fiume

Telephelyek nincsenek beállítva

Fő mérföldkövek nincsenek beállítva

Szerző: Dr. Pelles Márton

Fiumei hitelbank

A Fiumei Hitelbank Rt. 1887-ben alakult meg a helyi Steinacker és Társa Rt. kezdeményezésére a Magyar Általános Hitelbank támogatásával. Az elődvállalatban a „társ” Ossoinack Lajost fiumei egyik fontos vállalkozóját jelölte. A Fiumei Hitelbank 1907-ig tartó fennállása alatt foglalkozott a megszokott pénzügyi szolgáltatásokkal is, azok mellett azonban kiemelkedett ipargeneráló tevékenysége, amikor működőtőke beruházásokkal egész Magyarország számára fontos vállalatok megalakulását finanszírozta, és azok menedzsmentjét ellátta. A teljesség igénye nélkül ide tartozott a Fiumei Első Magyar Rizshántoló- és Keményítőgyár Rt. (1881); a Kőolajfinomító Rt. (1882); a Fiumei Dock Társulat Rt. (1892); a Fiumei Cacao- és Csokoládégyár Rt. (1896); a Fiumei Kávépörkölde Rt. (1897); a Fiumei gőztégla- és agyagárugyár (1898) és a Fatermelő Rt. (1899). A bank továbbá ezen gyárak termékeinek bizományba vett árusításával is foglalkozott. A Fiumei Hitelbank Rt. 1907-ben szűnt meg, amikor a Magyar Általános Hitelbank affiliált intézményéből fiókjává alakította.

Története

A Fiumei Hitelbank Rt. története

A Fiumei Hitelbank elődszervezete a Steinacker és Társa cég volt, mely Fiuméban az 1880-as évek elején jött létre, hogy előmozdítsa a város pénzügyi és gazdasági életének fejlődését.  Magának Steinacker Arthurnak az életéről keveset tudunk, ami bizonyos az az, hogy a család német és felvidéki cipszer gyökerekkel rendelkezett. Arthur apja Steinacker Gusztáv evangélikus lelkész volt többek között Gölnicbányán, ahol Arthur született (1845), majd 1846-tól Triesztben. A család szabadságharc után Weimarban telepedett le, és a Steinacker fiúk (Edmund, Sándor, Arthur) így képessé váltak, hogy magyar gyökereik mellett a nyugati fejlett világot is otthonuknak érezzék. Közülük Arthur a pénzügyi pályát választotta és előbb Stuttgartban (1861), majd Londonban lett bankár.  Innen került a kiegyezést követően előbb Pest-Budára majd Triesztbe, ahol 1872. július 23-án a helyi szabadkőműves páholy tagja lett.  Steinackert az 1880-as években már Fiuméban találjuk, ahol „társával”, akiben Ossoinack Lajost sejthetjük közösen fáradoztak a város gazdasági fellendítésén.  A Magyar Általános Hitelbank 1880. évi üzleti jelentéséből kiderül, hogy a Steinacker és Társa cég finanszírozásában már ekkor részt vett a budapesti pénzintézet kültagképp.

A Steinacker cég pénzügyi mutatóiról és konkrét tevékenységéről keveset tudunk. Nagy a valószínűsége, hogy rajtuk keresztül vagy az ő helyismeretükkel alapította a MÁH a fiumei rizshántoló és a kőolajfinomítógyárakat az 1881–1882-es években. Ugyanakkor a MÁH nyereségrészesedését ismerjük a Steinacker cégben, ennek összege 1884-ben 35 250 Frt, 1885-ben 73 416 Frt és 1886-ban 80 175 Frt volt, tehát növekvő tendenciát mutatott.  Vélhetően ez volt az oka annak, hogy 1887-ben a társaságot a MÁH affiliálta és így ekkor alakult meg (1887. január 25-én) A Fiumei Hitelbank Rt. (Banca di Credito Fiumana S.A.) 1 200 000 Frt. alaptőkével; székhelye Fiuméban a Via albergo vecchio és a Via Adamich sarkán volt.

A társaság elnöke Ciotta János Fiume polgármestere, alelnöke Ribáry Sándor lett, de a tényleges vezetői tisztséget a vezérigazgató Steinacker Arthur látta el.  További igazgatók voltak: Rosenberg Félix, Engel Miksa, Ehrlich Emil, Cosulich Lajos, Frank Antal, Meynier Henrik, Mautner Zsigmond, Radvánszky Géza és Walthier Gyula tehát helyi fiumei vállalkozók és a MÁH vezetőségének tagjai.  A társaság a banküzemtanra jellemző pénzügyi üzletek mellett azonban a kor pénzintézeteire jellemző módon áruüzlettel is foglalkozott.  Egészen pontosan részt vett a fiumei rizshántoló és kőolajfinomítógyárak termékeinek eladásában és szerepet vállalat a fiumei liszt- és fakiviteli üzletágakban is.  Mielőtt azonban elemezzük a bank tevékenységét érdemes áttekintenünk, hogy fennállása alatt 1887–1907 között miből volt pénze a társaságnak. Már Szász Antal is leírja nagyívű munkájában, hogy a kor részvénytársasági formában működő bankjaiban is az lett volna az előnyös, ha részvénytőkén keresztül kerül finanszírozásra a banki tevékenység, hisz ez egy hosszútávú tőkeközvetítést jelentett volna a tőkések és az iparosok között.  Ezzel szemben, ahogy látni fogjuk a Fiumei Hitelbank leginkább a hitelezői révén finanszírozta tevékenységét, azaz valószínűleg más bankok, akár az anyacég MÁH pénzét közvetítette saját csatornáin keresztül rövidlejáratú kölcsönök formájában. Az alábbi ábrán koronára váltott értékben mutatom be a Fiumei Hitelbank adott éves mérlegfőösszegén és annak részletin keresztül a bank működését, melynek magyarázatához fel fogom használni az éves pénzügyi jelentéseket. is.

A Fiumei Hitelbank Rt. egyes pénzügyi mérlegadatainak elemzése

A Fiumei Hitelbank Rt. fő mérlegadatai

(Forrás: Compassok 1888–1906)

Értelemszerűen a jobb oldali tengely mutatja a Fiumei Hitelbank Rt. évenkénti mérlegfőösszegét koronában, a halmozott oszlopdiagramok pedig négy forrását (részvénytőke, hitelezők, tartalékalap, nyereség) ezen évenkénti összegnek százalékokban; ezen négy többször 100%-ban kitette a mérlegfőösszeget, de olykor egyéb most fel nem tüntetett források bevonása miatt ez nem törvényszerű. Az ábrán ugyancsak feltüntettem a megfelelő mérlegoldalról az árukészletet a mérlegfőösszeg százalékában, hogy lássuk ezen adat változást és hatását a bank összteljesítményére.

Elsőre szembetűnő kell, hogy legyen, hogy a bank mérlegfőösszege magasan meghaladta a részvénytőke értékét; átlagosan 1887–1907 között a mérlegfőösszeg 26%-át adta a részvénytőke, míg a hitelezők 70%-át. A bank kezdeti 3–4 évét a gyarapodás és az üzleti tevékenység felfutása jellemezte, mely 1891-ben kezdett mélyrepülésbe. Ennek oka az üzleti jelentések tanúsága szerint a bank faáru üzlete volt, mely ekkoriban a világpiaci kereslet ingadozása következtében veszteséges üzemmé vált a fiumeiek részére. Maga a jelentés úgy fogalmaz „A fiumei hitelbank, ha egyszer dongakiviteli üzletétől megszabadult, többi üzleteiben bírja azon alapokat, amelyek részére a megfelelő jövedelmezőséget jövőre biztosítják”.  Annak érdekében, hogy a bank finanszírozni tudja a veszteséget leértékelték a részvényeket és így a társaság alaptőkéjét 960 000 Koronára szállították le. Az ábrán az árukészlet alakulásából is látszik, hogy 1892-ben a bank megszabadult a terhes faáruüzlettől és ekkortól egy 1902-ig tartó újabb gyarapodás vette kezdetét. ezen időszakban alapította a Fiumei Hitelbank 1892-ben Copaitich Zsigmond vezetésével a Fiumei Dock-társulat Rt-t, 1896-ban Gerbaud Emil vezetésével a Fiumei Cacao- és Csokoládégyár Rt-t, 1897-ben Anton Copaitich és Francesco Colazio vezetésével a Fiumei Kávépörkölde Rt-t, 1898-ban a Fiumei gőztégla- és agyagárugyárat és 1899-ben a Fatermelő Rt-t.  Tehát láthatjuk, hogy nem csak a Fiumei Hitelbank alapítása feleltethető meg egy működőtőke beruházásnak, hanem maga a fiumei intézet is erőteljesen részt vett az iparvállalatok alapításában, melyek székhelye é igazgatósága sokszor megegyezett a pénzintézet épületével és vezetőségével.

1901-ben a bank is átállt az új pénzemre a koronára, de ez csak nominálisan növelte meg a pénzügyi mutatókat, hiszen reálértéken nem történt alaptőke emelés, csak konvertálás (1 920 000 K). Ugyanakkor nem ismert okokból ebben az évben szüntette be a bank az áruüzletét is. A pénzügyi jelentések ezután 1908-ig megszűnnek a Compassokban és akkor is csak szűkszavúan tudósítanak minket arról, hogy a Magyar Általános Hitelbank Rt. „1908-ban a Fiumei hitelbankot fiókjává alakította át.” Ennek okán ekkor 1907–1908-ban a Fiumei Hitelbank Rt megszűnt és helyét a MÁH fiumei fiókja vette át, melynek részletes működéséről levéltári iratok hiányában semmit sem tudunk mondani. Az bizonyos, hogy annak is Steinacker Arthur volt fiókvezetője 1915. február 20-án Stuttgartban bekövetkezett haláláig.

A Fiumei Első Magyar Rizshántoló- és Keményítőgyár Rt.

A bank résztvett a szintén tőzsdén jegyzett Fiumei Első Magyar Rizshántoló- és Keményítőgyár Rt. alapításában is, amelyről részletesen egy másik szócikkben olvashat.

A fiumei Kőolajfinomító Rt.

A fiumei Kőolajfinomítógyár alapításának története kifejezetten kalandos volt. Az iparág Łukasiewicz Ignác kísérletei (1854) után jött létre, aki először állított elő lámpaolajat a kőolajból.  Ezt követően a világ több pontján kezdték kutatni a fekete aranyat. Az 1875–1885 közötti években, az akkor már elavultnak számító vitorlások nagy mennyiségű kőolajat szállítottak az Egyesült Államokból Európába, ugyanis az Amerikában zajló Rockefeller-féle árverseny lenyomta a kőolaj árát, és az olcsó áru elárasztotta az európai piacot.

Ezzel egy időben a Rothschild és Nobel családok is elkezdték kitermelni a kőolajat az orosz Batum és Baku térségében, ám szükségük volt arra, hogy Európában felépíthessék valahol kőolajfinomítójukat. Ossoinack Lajos győzte meg végül a Rothschild érdekeltségű Magyar Általános Hitelbankot arról, hogy mivel Fiume a Gibraltár-Batum képzeletbeli tengely felezőpontjánál helyezkedik el, egy oda telepített gyár tudna a legjobb eredménnyel működni. Az üzem a nagykikötőtől északnyugatra épült fel egy önálló, lezárható kőolajkikötővel amelyhez a Magyar Államvasutak saját költségén 1 320 000 Frt (2 640 000 K) értékben kiépítette a fiumei állomáshoz csatlakozó síneket, töltőállomásokat és rakodót.

A finomítót üzemeltető Kőolajfinomítógyár Rt. 1882. október 13-án alakult meg Budapest székhellyel. A társaság igazgatója Pallavicini Ede őrgróf volt, az igazgatósági tagok: Deutsch Henry, Dub Mór, Kornfeld Zsigmond, Singer Vilmos, Ziffer Ede Ferenc; a felügyelőbizottságnak pedig Ghyczy Géza, Glatz Frigyes, Ossoinack Lajos és dr. Stapff Emil voltak a tagjai. A fiumei telephely műszaki igazgatója Milutin Barač lett. A társaság alaptőkéje 1 500 000 forint volt, melyet 1895-ben 4 400 000 K-ra, 1908-ban 6 600 000 K-ra, 1912-ben 8 800 000 K-ra emeltek.

A kőolajfinomító épületének rajza egy korabeli számlafejlécben

Alapításakor a 40 000 m² alapterületű finomító évenként 500 000 mázsánál is nagyobb mennyiségű végterméket volt képes előállítani, ami az akkori Ausztria-Magyarország éves igényének 30%-át jelentette. Ezen felül a gyár képes volt naponta 5 000 q olajat hordókban, tartálykocsikban vagy saját kannákban elszállítani. Utóbbi igények miatt a vállalat fenntartott egy saját kannagyárat is 300 000 darabos évi gyártási kapacitással. Az üzemet a petróleumgyártáson felül kenőolaj, benzin, gázolaj és paraffin gyártására is berendezték, a termelési melléktermékek hasznosítására pedig egy műtrágyagyárat is működtettek évi 500 tehervagonnyi termelési kapacitással.  A finomító olyan világraszóló sikerré vált, hogy Ferencz József 1891. június 23-i látogatását követően 1913-ig megfordult itt több Habsburg főherceg (Ferenc Ferdinánd, Ferenc Salvator), de még a Sziám hercege, a későbbi V. Rama király is.  A részvénytársaság a termelés növelésének érdekében 1893-ban Oderbergben és Brassóban is kőolajfinomítót alapított.

A fiumei üzemben átlagosan 300 fő dolgozott, akiknek munkáját átlagosan 400 lóerőnyi gép segítette.  A finomító a vasárnapokat és az ünnepnapokat leszámítva folyamatosan üzemelt. Az 1900-as években rendszeresek voltak a munkásmozgalmi tüntetések Fiuméban, és így a finomítóban is.  A leghevesebb sztrájk az 1910-es volt. Szeptember 16-án 120 dolgozó tagadta meg a munkát, és követelte, hogy a napi 2,5 koronás bért 25%-al emeljék meg, csökkentsék a 12 órás napi munkaidőt és illesszenek bele két félórás szünetet, valamint, hogy május elseje legyen munkaszüneti nap. A sztrájkba csakhamar az összes (350 fő) dolgozó bekapcsolódott, sőt szolidaritásból a torpedógyári és hajógyári munkások is megtagadták a munkát. Arról nem szólnak az iratok, hogy a vállalat(ok) teljesítették-e dolgozóik követeléseit, de arról igen, hogy miután a rendőrök nem voltak képesek kezelni a helyzetet, a hadsereg bevetésével „rendeződtek” (sic!) a viszonyok.

A vállalat 1886–1895 között átlagosan 500 429 q, 1896–1905 között 257 848 q és 1906–1911 között 352 000 q árut állított elő, melynek átlagos évenkénti értéke 1895–1910 között 9 261 023 K volt. A források egybehangzó véleménye szerint olyan sikeres volt a kezdeti években az olajfinomítás, hogy a részvénytársaság a fiumei részleg után 1886-tól 1900-ig 60–80%-os osztalékot fizetett.  Ezt a képet árnyalja, hogy a Compassok a teljes Kőolajfinomító Rt. eredményeit közlik, azaz a fiumei, a brassói és vélhetően az oderbergi finomítókét is aggregálva. Ezen adatok alapján már nem volt olyan elsöprő mértékű a nyereségesség, de még így is átlagosan 18%-os osztalékot fizetett a vállalat a kezdeti években, majd 1892-től akár 40%-ot is (bár 1905-től kezdve volt olyan év is, amikor egyáltalán nem fizetett). A Kőolajfinomító Rt. tehát nem csak munkáslétszám alapján nevezhető a dualizmus korabeli Fiume egyik kiemelkedő nagyvállalatának, hanem a termelése és üzleti eredményei alapján is.

A kisebb vállalatalapítások

Fiuméban az első komolyabb próbálkozás a gőzhajók építésére Copaitich Zsigmond nevéhez fűződik. Copaitich több hajózásban érdekelt vállalkozóval a Fiumei Hitelbank Rt. finanszírozásával 1892-ben megalapította a Fiumei Dokktársulat Rt. nevű hajójavító műhelyt Fiume Bergudi városrészében 300 000 Frt alaptőkével. A társaság részvényesei az alábbiak voltak: Fiumei Hitelbank Rt. (33%); a kieli Howaldt György Hajógyár (33%); Copaitich Zsigmond (4%); Corrosacz Gilbert (5,3%); Gorup József (9%); Polich Máté (3%); Poschich Antal (7,5%); Dr. Randich János (4,3%) Sverljuga Máté (1%) A vállalkozás tíz évre, évenkénti 80 000 K állami támogatást is kapott egy úszódokk felállítására és üzemben tartására.  A vállalat alapszabályához híven a Fiuméba érkezett kisebb gőzösök és vitorlások javításával foglalkozott, míg 1893-ban a Howaldt-féle németországi hajógyár és a Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó Bank fel nem vásárolta a céget.

A Fiumei Cacao- és Csokoládégyár Részvénytársaság 1896-ban alakult meg a Fiumei Hitelbank támogatásával és Gerbaud Emil vezetésével, 200 000 Frt alaptőkével. A vállalat átlagosan évi 155 tonna csokoládét, 1 750 tonna kakaóport, 120 tonna kakaómasszát, 150 tonna dzsemet és 300 tonna bonbont állított elő. A vállalat termelésének növekedését mutatja, hogy 1913-ban kakaóraktárt is építtetett Fiuméban.  Bevétele 1897-ben 100 000 Frt, 1901-ben 595 303 K volt, 1906-tól pedig ez az érték már 1 100 000 K fölé emelkedett.

Fiumei Cacao- és Csokoládégyár Részvénytársaság rajza egy korabeli levélfejlécen

A Fiumei Kávépörkölde Rt. alapítását 1897-ben 140 000 K alaptőkével hozta létre a Fiumei Hitelbank Rt. A gyár folyamatosan csökkenő mennyiségben tudott pörkölt kávét előállítani: 1900-ban 2 750 tonna, 1902-ben 2 045 tonna, 1906-ban 1 700 tonna, 1910-ben 350 tonna árut, melynek értéke átlagosan 600 000 K volt évente.

Források

  • Compass (1882–1932)
  • Budapesti Hírlap.
  • Državni Arhiv u Rijeci – Rijekai (Fiumei) Állami Levéltár.
  • DAR–179. PO–1: Camera di Commercio e d’Industria Fiume (1851–1923) – A Fiumei Kereskedelmi- és Iparkamara iratai (1851–1923).
  • DAR. JU-5.: DAR–7. Kraljevski gubernij za Rijeku i Ugarsko-hrvatsko primorje 1870.–1918. – A Fiumei és magyar-horvát tengerparti királyi kormányzó iratai 1870–1918.
  • DAR. TH.: DAR–46. Pomorska oblast za Ugarsko-hrvatsko primorje u Rijeci (1870.–1918.) – A Magyar Királyi Tengerészeti Hatóság iratai (1870–1918).
  • Fest Aladár – Holek Sámuel (1896a): Fiume kereskedelme. In: Borovszky Samu – Sziklay János (szerk.): Magyarország Vármegyéi és Városai. Fiume és a magyar-horvát tengerpart. Budapest. Apollo Irodalmi és Nyomdai Rt. kiadása. 218–261.
  • Fest Aladár – Holek Sámuel (1896b): Fiume ipara. In: Borovszky Samu – Sziklay János (szerk.): Magyarország Vármegyéi és Városai. Fiume és a magyar-horvát tengerpart. Budapest. Apollo Irodalmi és Nyomdai Rt. kiadása. 261–275. o.
  • Gál Zoltán (2018): A magyar bankrendszer modernizációja és az egységes nemzetgazdaság kialakítása a századfordulón. In: Csibi Norbert – Schwarczwölder Ádám (szerk.): Modernizáció és nemzetállamépítés: Haza és/vagy haladás dilemmája a dualizmus kori Magyarországon. Pécs, Kronosz Kiadó. 181–211. o.
  • Gerhard Péter (2008): Asszimiláció és disszimiláció az önéletírásban. Fest Imre és Edmund Steinacker esete. AETAS 23. évf. 2008. 3. szám. 25–45. o.
  • Karaman, Igor (1974): Fiume város gazdasági fejlődése a dualizmus korában. Századok 1974/1. 193–211. o.
  • Kövér György (1896): Az Osztrák—Magyar Monarchia bankrendszerének fejlődése. Közgazdasági Szemle, XXXIII. évf., 3. sz. 312–324. o.
  • Kövér György (2005): Bankárok és bürokraták. A Magyar Általános Hitelbank igazgatósági tanácsa és igazgatósága (1876–1905). AETAS 20. évf. 2005. 1–2. szám. 93–114. o.
  • Magyar Nemzeti Levéltár. Országos Levéltár. P–1083. Szabadkőműves szervezetek levéltára.
  • Magyar Nemzeti Levéltár. Országos Levéltár. P–1134. Sirius páholy 1901–1915.
  • Oil Refinery: https://www.rothschildarchive.org/materials/ar2005rijeka.pdf
  • Pogány Ágnes (2007): A magyar kőolajipar első évszázada: 1882–1989. HISTÓRIA: A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT FOLYÓIRATA. 29. (9–10) 56–61. o.
  • Pelles Márton (2018a): La storia delle societá industriali di Luigi Ossoinack (1875–1913). FIUME – RIVISTA DI STUDI ADRIATICI. 37. Gennaio-Giugno 2018. – N. 1–6. 59–72. pp.
  • Pelles Márton – Zsigmond Gábor (2018): A fiumei magyar kereskedelmi tengerészet története (1868–1918) – The Hungarian maritime trade history of Fiume (1868–1918). Pécs, Pro Pannonia Kiadói Alapítvány.
  • Szász Antal (1947): Banküzemtan. Budapest, TÉBE Kiadóvállalt M. Sz.
  • Szurovy Géza (1993): A kőolaj regénye. Budapest. Hírlapkiadó Vállalat.
  • Thirring Gusztáv (1912): A magyar városok statisztikai évkönyve. Budapest. Budapest székesfőváros házinyomdája.