Felsőmagyarországi bánya- és kohómű r.-t.
A bányászat fellendülése a borsodi régióban a XIX. század közepén kezdődött meg. A fejlődés ütemét egyrészt a diósgyőri és ózdi vasgyártás fellendülése, másrészt a vasútépítés befolyásolta jelentősen. A bányászatban rejlő lehetőségeket felismerő bankok és vállalkozók sorra alapították a természeti kincsek kiaknázását szolgáló részvénytársaságokat.
Ezek közül kiemelhető a Felsőmagyarországi Bánya- és Kohómű Részvénytársaság, amelyet 1890-ben a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank alapított. A részvénytársaság az 1890-es évek első felében Boszniában (Szomolnok, Fojnica) és Erdélyben (Botes) rendelkezett bányával. Ezeket a Gerstle, Spitz és társa cégtől vásárolták meg. A vállalat ekkor már bányászott nyersanyagot exportált Ausztriába. 1900-ra bányáit bővíteni tudta a Kazanesden lévő bányával, s 1902-re már Német- és Oroszországba is exportált nyersanyagot Ausztria mellett. A vállalat által elszállított kénkovand mennyisége alapján megfogalmazható, hogy azt az 1890-es évek közepétől az 1900-as évek végéig folyamatosan növelni tudta. Erről tanúskodik a vállalat nyereségének változása is az említett évtizedekben.
A vállalat helyzete a század második évtizedében előnyösen változott meg. 1913-ban a Szomolnokhután, Fojnicán és Kénesden lévő kénkovandbánya mellé megszerezte a Tekerőn és Óradnán, majd 1914-ben az Ányesben és Nagyalmásmindszenten lévő kénkovandbányákat is. Ennek köszönhetően a vállalat részvényeinek árfolyama az első világháborút megelőző egy évtizedben 500–800 K körül mozgott.
A háború szempontjából jelentősnek mutatkozó bányászati munkát mind a hadvezetőség, mind a kormány erőteljesen támogatta. Ennek következtében a vállalat nem csak a hadsereg szükségletét látta el, hanem az Osztrák–Magyar Monarchia vegyészeti, illetve cellulóz- és papíriparának szükségletét is kielégítette. 1915 augusztusában a hadvezetőség lefoglalta a belföldi kénkovand termelést, illetve azt is meghatározta, hogy hova kerüljenek elszállításra a bányászott nyersanyagok. Mivel a háború előtt a Monarchia a szükséges kénkovand egy részét külföldről importálta, az állam mindent megtett annak érdekében, hogy a részvénytársaság bányái fokozzák a kitermelt mennyiséget. Ez tette lehetővé például, hogy a háború idején a munkabéreket megemelte a vállalat, illetve drágasági pótlékot nyújtott a dolgozóknak a magas inflációra való tekintettel. A vállalat megpróbált hadifoglyokat alkalmazni a bányáiban, ez azonban a vállalati jelentések szerint nem járt sikerrel.
Az első világháború után, a trianoni békeszerződés következtében egyes műveit nacionalizálni volt kénytelen. Csehszlovákiába került a Szomolnokhután lévő kénkovandbánya és vaspátbánya, Jugoszláviába a Fojnicában lévő kénkovandbánya, Romániába a Kénesden, Tekerőn, Óradnán és Ányesen lévő kénkovandbánya, valamint a borsabányai rezes kovandbánya, borpataki és miksabányai aranybánya. A határváltozások eredményeként a román kénkovand és aranybányák román érdekeltségek bevonásával „nacionalizálva” lettek, a vállalat pedig megalakította a Pyrit Societate Anonima Romana de Mine kolozsvári székhelyű, illetve Aurum Societate Anonima de Mine nagybányai székhelyű vállalatot. Csehszlovákiában az üzemek átalakítására Pozsonyban megalakították a Pyrit bánya- és Kohóvállalat Részvénytársaságot, Szomolnokon pedig a Pyrit kénkovand-, vasérc- és rézbánya Részvénytársaságot. 1924-ben a kénesdtekerői és óradnai bányák üzeme megszűnt a bányák érctartalékának kimerülése miatt. Eközben a jugoszláviai bányákat ideiglenesen bezárták a „nacionalizálás” végrehajtásának befejezéséig. A részvénytársaság 1927-ben kiterjesztette működését a trianoni Magyarországra és megszerezte a Nemesgulácsi Bazaltbányát, valamint a Verpeléti Kőbányát.
A gazdasági válság jelentősen éreztette hatását a vállalat működésére. 1931-ben lecsökkent azon ércek iránt a kereslet, amelyeket a vállalat bányái termeltek. A második világháború idején a vállalat működésében ismét nehézségek álltak be: 1942-ben a Jugoszláviában lévő bányák működését kedvezőtlenül befolyásolták a hadi események. Erre utal a vállalat nyereségét bemutató ábra is.
A második világháború után a vállalatot államosították, mint a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank érdekeltségébe tartozó részvénytársaságot és minden bányáját.
Források
Nagy Magyar Compass 1893–1944.
Sajtóanyagok 1890–1944.
Alapítás ideje: 1890
Megszűnés ideje nincs beállítva
Alapítók: Pesti Magyar Kereskedelmi Bank
Kibocsátott értékpapírok:
| Felsőmagyarországi bánya- és kohómű r.-t. |
Meghatározó vezetők:
1895-1900 | Dr. Matuska Péter |
1901-1919 | Lánczy Leó |
1920-1937 | Weisz Fülöp |
1938-1940 | Dr. Bárczy IStván |
1941-1944 | Weyend Antal |
Főtevékenység: nyersanyagok bányászata
Fő termékek:
kénkovand, cementmara, vas- és rézgálic, vaskő és aranyérc |
Székhelyek nincsenek beállítva
Telephelyek nincsenek beállítva
Fő mérföldkövek nincsenek beállítva
Szerző: Szabó Róbert
Alapítás ideje: 1890
Alapítók: Pesti Magyar Kereskedelmi Bank
Meghatározó vezetők:
1895-1900 | Dr. Matuska Péter |
1901-1919 | Lánczy Leó |
1920-1937 | Weisz Fülöp |
1938-1940 | Dr. Bárczy IStván |
1941-1944 | Weyend Antal |
Főtevékenység: nyersanyagok bányászata
Fő termékek:
kénkovand, cementmara, vas- és rézgálic, vaskő és aranyérc |
Székhelyek nincsenek beállítva
Telephelyek nincsenek beállítva
Fő mérföldkövek nincsenek beállítva
Szerző: Szabó Róbert
Felsőmagyarországi bánya- és kohómű r.-t.
A bányászat fellendülése a borsodi régióban a XIX. század közepén kezdődött meg. A fejlődés ütemét egyrészt a diósgyőri és ózdi vasgyártás fellendülése, másrészt a vasútépítés befolyásolta jelentősen. A bányászatban rejlő lehetőségeket felismerő bankok és vállalkozók sorra alapították a természeti kincsek kiaknázását szolgáló részvénytársaságokat.
Ezek közül kiemelhető a Felsőmagyarországi Bánya- és Kohómű Részvénytársaság, amelyet 1890-ben a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank alapított. A részvénytársaság az 1890-es évek első felében Boszniában (Szomolnok, Fojnica) és Erdélyben (Botes) rendelkezett bányával. Ezeket a Gerstle, Spitz és társa cégtől vásárolták meg. A vállalat ekkor már bányászott nyersanyagot exportált Ausztriába. 1900-ra bányáit bővíteni tudta a Kazanesden lévő bányával, s 1902-re már Német- és Oroszországba is exportált nyersanyagot Ausztria mellett. A vállalat által elszállított kénkovand mennyisége alapján megfogalmazható, hogy azt az 1890-es évek közepétől az 1900-as évek végéig folyamatosan növelni tudta. Erről tanúskodik a vállalat nyereségének változása is az említett évtizedekben.
A vállalat helyzete a század második évtizedében előnyösen változott meg. 1913-ban a Szomolnokhután, Fojnicán és Kénesden lévő kénkovandbánya mellé megszerezte a Tekerőn és Óradnán, majd 1914-ben az Ányesben és Nagyalmásmindszenten lévő kénkovandbányákat is. Ennek köszönhetően a vállalat részvényeinek árfolyama az első világháborút megelőző egy évtizedben 500–800 K körül mozgott.
A háború szempontjából jelentősnek mutatkozó bányászati munkát mind a hadvezetőség, mind a kormány erőteljesen támogatta. Ennek következtében a vállalat nem csak a hadsereg szükségletét látta el, hanem az Osztrák–Magyar Monarchia vegyészeti, illetve cellulóz- és papíriparának szükségletét is kielégítette. 1915 augusztusában a hadvezetőség lefoglalta a belföldi kénkovand termelést, illetve azt is meghatározta, hogy hova kerüljenek elszállításra a bányászott nyersanyagok. Mivel a háború előtt a Monarchia a szükséges kénkovand egy részét külföldről importálta, az állam mindent megtett annak érdekében, hogy a részvénytársaság bányái fokozzák a kitermelt mennyiséget. Ez tette lehetővé például, hogy a háború idején a munkabéreket megemelte a vállalat, illetve drágasági pótlékot nyújtott a dolgozóknak a magas inflációra való tekintettel. A vállalat megpróbált hadifoglyokat alkalmazni a bányáiban, ez azonban a vállalati jelentések szerint nem járt sikerrel.
Az első világháború után, a trianoni békeszerződés következtében egyes műveit nacionalizálni volt kénytelen. Csehszlovákiába került a Szomolnokhután lévő kénkovandbánya és vaspátbánya, Jugoszláviába a Fojnicában lévő kénkovandbánya, Romániába a Kénesden, Tekerőn, Óradnán és Ányesen lévő kénkovandbánya, valamint a borsabányai rezes kovandbánya, borpataki és miksabányai aranybánya. A határváltozások eredményeként a román kénkovand és aranybányák román érdekeltségek bevonásával „nacionalizálva” lettek, a vállalat pedig megalakította a Pyrit Societate Anonima Romana de Mine kolozsvári székhelyű, illetve Aurum Societate Anonima de Mine nagybányai székhelyű vállalatot. Csehszlovákiában az üzemek átalakítására Pozsonyban megalakították a Pyrit bánya- és Kohóvállalat Részvénytársaságot, Szomolnokon pedig a Pyrit kénkovand-, vasérc- és rézbánya Részvénytársaságot. 1924-ben a kénesdtekerői és óradnai bányák üzeme megszűnt a bányák érctartalékának kimerülése miatt. Eközben a jugoszláviai bányákat ideiglenesen bezárták a „nacionalizálás” végrehajtásának befejezéséig. A részvénytársaság 1927-ben kiterjesztette működését a trianoni Magyarországra és megszerezte a Nemesgulácsi Bazaltbányát, valamint a Verpeléti Kőbányát.
A gazdasági válság jelentősen éreztette hatását a vállalat működésére. 1931-ben lecsökkent azon ércek iránt a kereslet, amelyeket a vállalat bányái termeltek. A második világháború idején a vállalat működésében ismét nehézségek álltak be: 1942-ben a Jugoszláviában lévő bányák működését kedvezőtlenül befolyásolták a hadi események. Erre utal a vállalat nyereségét bemutató ábra is.
A második világháború után a vállalatot államosították, mint a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank érdekeltségébe tartozó részvénytársaságot és minden bányáját.
Források
Nagy Magyar Compass 1893–1944.
Sajtóanyagok 1890–1944.