Vida (Weil) Jenő

Élete

1872-ben született Budapesten, szegény zsidó vallású családban. Apja, Weil Dávid, anyja Schulhof Berta.

Kereskedőnek készült, a budapesti kereskedelmi akadémiát végezte el. Felesége Krishaber Klára volt. Két gyermekük szültetett, Gabriella 1903-ban, Pál pedig 1906-ban.

Szakmai pályafutása

Mint kereskedő gyakornok kezdte pályáját a Grünwald és társa szeszgyárnál, melynek megbízásából gyakran járt keleten piacot teremteni a magyar szeszgyártásnak.

1897-ben intézőként került a nem sokkal korábban, 1891-ben alapított Magyar Általános Kőszénbánya Rt.-hez. Rövidesen cégvezető, majd igazgató lett, 1914-ben pedig vezérigazgató.

Az első világháború során a gazdasági igényeket jó gyakorlati érzékkel felismerve kormányozta a MÁK ipari fejlesztéseit. A katonaság igényeinek kielégítését szolgálta a Felsőgallai Cementgyár továbbfejlesztése, amely beruházás megvalósítása nem kis erőfeszítést kívánt a hadigazdaság körülményei között. Tekintélyét jelzi, hogy a háború idején beválasztották az Országos Szénbizottság és az Országos Központi Árvizsgáló Bizottság tagjai közé.

A háborút lezáró trianoni határok következtében számos fontos ipari tevékenység megszűnt Magyarországon, ebből is következett, hogy válságos helyzetbe került a fogyasztóinak zömét elvesztő magyar szénbánya ágazat is. Vida Jenő mindent megtett, hogy a kormány védővámokkal védje a hazai széntermelést, és akadályozza meg a szénbehozatalt. Vállalata élén lendületes szénkutatásokat finanszírozott az ország bamaszéntelepeinek feltérképezésére.

Mindemellett felismerte, hogy a vállalat tevékenységét diverzifikálni kell, így befektetett a dunántúli bauxittelepek feltárásába és 1927-ben bauxitcementgyárat létesített Felsőgallán (Tatabánya északi része). Az ebből készülő bauxitbeton a két világháború népszerű építőanyaga volt, kiderült azonban, hogy hosszú távú tulajdonságai nem jók (töredezik), így felhasználásával felhagytak. 1938-tól ezért alumíniumkohót létesítettek a bauxit feldolgozása érdekében.

Ugyanígy felsimerte az áramszolgáltatásban rejlő üzleti lehetőségeket, így 1929-ben létrehozta a Pannónia Áramszolgáltató Részvénytársaságot, majd a továbbiakban számos elektromos áramszolgáltató társaság vezetésében szerzett érdekeltséget, amelyek a Dunántúl és az Alföld jelentős területeinek elektromos energiával való ellátását oldották meg.

A harmadik zsidótörvény kihirdetése után Vida Jenő belátta, bármennyire is elégedett a tevékenységével a részvényesek köre, a pozíciója a társaság vezetésében tovább nem tartható. A végrehajtó bizottság 1941. augusztus 11-i ülésén ezért bejelentette azonnali lemondását.

Közéleti tevékenysége

Horthy Miklós kormányzó 1922-ben magyar királyi gazdasági főtanácsosi címet adományozott neki, 1927-ben az országgyűlés felsőházának megalakulásakor,
örökös felsőházi taggá nevezte ki. 1935-ben megkapta a Magyar Érdemrend nagykeresztjét.

Számos szakmai testületben töltött be funkciót: tiszteletbeli elnöke volt többek között a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének, elnöke volt az Országos Iparegyesületnek és a Magyar Bánya- és Kohóvállalatok Egyesületének.

A zsidó hitközségi életben is élénken vett részt, elnöke volt a budapesti Zsidó Fiúárvaháznak.

Halála

1944. március 19-én a német hadsereg elfoglalta Magyarországot. Megindult a magyar ipar és gazdasági élet „gleichsaltolása”, azaz a nagynémet gazdasági érdekkörbe való akadálytalan beolvasztása. Március végén ezért számos zsidó nagytőkést hurcoltak el a családjukkal együtt, többek között a Chorin, a Weiss, a Mauthner, a Goldberger és a Vida családot. Letartóztatása után a budapesti Fő utcába, majd Kistarcsára szállították, amely gyűjtőhelyen november 3-ig, Auschwitzba hurcolásáig fogva tartották.

Villáját, amelyet a családjának  etartóztatását követően el kellett hagynia, a németek katonai célra lefoglalták, majd teljesen kifosztották. A Gellért-hegy oldalában
épült Bérez utcai villát Otto Winckelmann SS Obergruppenführer sajátította ki, akit Hitler december 1-jén Budapest harcparancsnokává nevezett ki.

Vida Jenő még megérte az auschwitzi tábor felszabadítását, de nem sokkal azt követően 1945. május 15-én, szívrohamban meghalt. Felesége és fia Brazíliába, Sao Paoloba menekültek, Klárát 1961-ben itt érte a halál.

Emlékezete

Nevét viseli a tatabányai XI. akna. Emléktábla őrzi nevét a Magyar Külügyi és Külkapcsolati Intézetben, amely egykori villájában (1016 Budapest, Bérc utca 13-15.) működik.

Felhasznált irodalom

Bajkó és szerzőtársai (1994): A tatabányai szénbányászat története, Tatabányai Bányák Vállalat

Jamrik Levente (2023): A kormány felújítja a náci vezér egykori gellérthegyi főhadiszállását (https://index.hu/kultur/jardasziget/2023/11/07/berc-utca-vida-jeno-naci-perenyi-villa-alaut-gellerthegy-fohadiszallas-munkacsy-otto-winkelmann-ss/)

Ravasz Éva (2008): Emlékezés Vida Jenőre (1872-1945), Bányászati és Kohászati Lapok – BÁNYÁSZAT 141. évfolyam, 5. szám