Szirmai (Spitzer) Oszkár

Nagysárosi Szirmai Oszkár (1858–1943) közgazdász, elnök-vezérigazgató. Pályáját a Magyar Általános Hitelbankban kezdte, majd átkerült a Kőolajfinomítógyár Részvénytársaságba, ahol igazgatóhelyettes, majd igazgató lett. A közgazdasági életben, s főképp a kőolajpiacon kifejtett érdemei elismeréseként megkapta a nemesi címet, illetve a kormányfőtanácsosi kinevezést. 1912 és 1935 között a Budapest-Szentlőrinci és Tatai Cserép- és Téglagyár Részvénytársaság elnöke volt, ezen kívül több más vállalat igazgatói vagy igazgatótanácsi posztját is birtokolta. 1943-ban halt meg Budapesten.

Szirmai Oszkár 1858-ban Bécsben született izraelita családban. A Budapesti Kereskedelmi Akadémián tanult, s ezzel párhuzamosan, már 15 éves korában a Magyar Általános Hitelbankhoz csatlakozott. Itt 1873-ban azonnal pozíciót is szerzett. A MÁH-ban eltöltött évek után a bankkal szoros kapcsolatban lévő Kőolajfinomítógyár Részvénytársasághoz került. 1895-ben mint igazgatóhelyettes, később, mint igazgató működött. E vállalatnak később elnök-vezérigazgatója lett, amely pozíciót haláláig betöltötte. Ferenc József jóvoltából 1904-ben elnyerte a nemességet és hozzá egy címert, a nagysárosi előnévvel. Családnevét ekkor változtatta meg az idegen hangzású Spitzerről Szirmaira.

1890-ben vette feleségül Reinitz Annát, akitől három gyermeke született. Közülük a legfiatalabb Júlia volt. Jelentős hatással volt Szirmai életére, amikor legfiatalabb gyermeke, egyetlen leánya, Szirmai Júlia 1927-ben öngyilkosságot követett el. Az eset nagy visszhangot keltett a sajtóban. A 8 Órai Újság szerint „lelki meghasonlás”, Az Est szerint előre eltervezett döntés vezetett a szörnyű tragédiához. A lány 1925-ben tette le az orvosi doktorátust a pécsi egyetemen, majd a Szent István kórház belgyógyászati osztályára került. A gyakorlati orvostudomány mellett rendkívüli módon foglalkoztatta az elméleti orvosi kémia tudománya is, így szabadidejét laboratóriumokban kutatással töltötte. 1927. júniusában külföldön tevékenykedett, ahol mellhártyagyulladást kapott, s emiatt hazatért. Bár ez a sajtó szerint semmilyen egészségügyi következménnyel nem volt rá, ciánnal megmérgezte magát.

Említett tevékenysége mellett aktív részese volt a közgazdasági életnek. Elnöke volt a Magyar Vegyészeti Gyárosok Országos Egyesületének, 1924-től ugyanennek tiszteletbeli alelnöke. Ezen kívül ugyancsak igazgatósági tagja volt a Gyáriparosok Országos Szövetségének. Emellett tagja volt a Magyar Kereskedelmi Statisztikai Értékmegállapító Bizottságnak, valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara szakcsoportjának. Tevékenységeinek elismeréseként előbb kereskedelmi tanácsossá, majd kormányfőtanácsossá nevezték ki.

Az 1920-as években a magyarországi kőolajpiac irányításában aktív módon vett részt. A hazai piacot vezető szűk családi-üzleti lobbi tagjaként szinte minden jelentős, a kőolaj termelésével és forgalmazásával foglalkozó vállalat vezetőségének tagja volt, így a Magyar és Galíciai Naftaipar Részvénytársaság igazgatója, a Magyar Általános Hitelbank érdekeltségében lévő Kőolajfinomítógyár Részvénytársaság vezérigazgatója, a Budapesti Ásványolajgyár Részvénytársaság, valamint a Központi Ásványolajipari Részvénytársaság és a Magyar Ásványolajfinomítók Egyesülése Részvénytársaság igazgatótanácsának tagja.

1943. március 27-én halt meg Budapesten, 85 éves korában. Március 29-én helyezték örök nyugalomra a Kerepesi úti temetőben.

Források

A magyar társadalom lexikonja. Magyar Társadalom Lexikonja Kiadóvállalat. Budapest, 1930. 548.

Kempelen Béla: Magyarországi zsidó és zsidó eredetű családok 2. Budapest, 1938. 122.

Kövér György: Bankárok és bürokraták (A Magyar Általános Hitelbank igazgatósági tanácsa és igazgatósága, 1876–1905). Aetas. 2005. 20(1-2), 102.

Pártos Szilárd (szerk.): A magyar gyáripar évkönyve és címtára. Budapest, 1941. 224.

Seres Attila: Magyar külkereskedelmi politika és a szovjet piac az 1920-as években. Történelmi Szemle, 2008. 50(3).