Újlaki tégla- és mészégető részvénytársaság
Az Újlaki Tégla- és Mészégető Részvénytársulat 1869-ban jött létre, miután felvásárolta az óbudai Kunwald-féle mész- és téglagyárat. Az első fejlesztésekre az 1880-as években került sor, amelyet a vállalat terjeszkedése követett az 1890-es években. A századfordulós építőipari nehézségek után a vállalat tovább bővítette érdekeltségét, de az első világháború után már jelentősen meggyengült. 1928-ban feladta önállóságát, s beolvadt a Nagybátonyi szénbánya Részvénytársaságba.
A tégla, mint építkezési késztermék alapanyagát az agyag jelenti, amelyet a föld felső felületéről bányásztak. Az előbb vízzel gyúrt, majd sajtolt nyersanyagot égetéssel állították elő, amely során a nyers tégla elveszítette nedvességét és szilárd lett.
A téglagyártás a kiegyezést követő második-harmadik évtizedben, a második ipari forradalom hatására lendült fel. A kedvező gazdasági feltételek révén a magyar szék- és fővárosban, illetve nagyobb városokban jelentős építkezési folyamat indult meg. Az ipari forradalom kibontakozása révén téglagyárak épültek, hogy kielégítsék a mindinkább növekvő társadalmi igényt.
Az Újlaki Tégla- és Mészégető Részvénytársulat 1869-ben alakult meg. Megalakulása után megvásárolta az 1853-ban létrehozott, Óbuda határán fekvő, Kunwald Jakab és Holtzspach András tulajdonában lévő, később III. kerületi (Bécsi-út 88.) mész- és téglaüzemet, illetve az ahhoz tartozó telket. Utóbbinak nagy részén kőbánya állt. Ekkor az üzemet még csak néhány kemence alkotta.
1883-ban a vállalat jóvoltából épült az első modern mészkörkemence Magyarországon. Ehhez 1886-ban egyet, 1890-ben további két kemencét épített. A terjeszkedés az 1890-es évek elején folytatódott: 1891-ben a részvénytársulat megvette a Murschel-családtól a Budapest III. kerületi (Bécsi út 134.) óbudai téglagyárat, majd a régi, elavult téglagyár lerombolása után egy gépesített gyárat létesített tégla-, tetőcserép- és egyéb agyagáru előállítására. 1896-ban a Dunaparton hozta létre műhabarcsgyárát, amelyhez kotró- és hajózási üzemet állított fel.
Az 1890-es évek második felében megkezdődő építőipari válság rányomta bélyegét a vállalat működésére is, a lassú kilábalás az 1900–1910-es években ment végbe.
Mindezt a vállalat további terjeszkedéssel kívánta kompenzálni, amit az ezekben az években szinte folyamatosan növekvő nyereség tett lehetővé. 1905-ben a részvénytársulat megvásárolta a Lenarduzzi Bell és Horváth-cégtől a péterhegyi tetőcserépgyárat, majd 1907-ben a Lehorsberger-cég péterhegyi téglagyárát, illetve Ney Ede és társa-cég mészkőbányáját a Dunapartig kiépített iparvágánnyal. 1912-ben azbesztcementpalagyárat létesített „Budapesti homok- és kavicsszállító Részvénytársaság” néven.
Ennek köszönhetően a vállalat 1920-ra kiterjedt gyártelep-hálózattal rendelkezett. Téglagyára volt Budapest III. kerületében és Péterhegyen, tetőcserépgyára a III. kerületben, a péterhegyi dűlőn és Péterhegyen, mészégető telepe és virágcserépgyára a III. kerületben, habarcs- és betonárugyára Budapest V. kerületében, azbesztcementpalagyára Csillaghegyen, valamint kőbányái Mátyáshegyen és Csillaghegyen.
Az 1920-as években az Angol-magyar bank érdekkörébe került. 1921 óta zajlott a nagybátonyi széntelepek intenzív kiaknázása. Az előbb a Nagybátonyi szénbánya Részvénytársasággal együttműködő, majd az első világháborút követő évek nehézségek miatt a mindinkább feltörekvő termelő cég munkájába bekapcsolódó Újlaki Tégla- és Mészégető Részvénytársulat 1928-ban feladta önállóságát, s beolvadt a Nagybátonyi szénbánya Részvénytársaságba. Mivel utóbbi még ebben az évben beolvasztotta az Egyesült Építőipari és Hajózási Részvénytársaságot is, a három vállalat egyesítéséből létrejött a Nagybátony-Újlaki Egyesült Iparművek Részvénytársaság.
A Bécsi úti gyárban a termelés továbbra is zajlott, azt csak a második világháború alatt kellett leállítani. A háború alatt a péterhegyi téglagyár szárítófészereiben gyűjtötték össze és indították útnak gyalog az osztrák koncentrációs táborokba a budapesti zsidók egy részét 1944. november–decemberben.
A háború után a termelés újraindult, s mint államosított üzem, a Budai Tégla- és Cserépipari Vállalat felügyelete alatt 1973. december 31-ig működött.
Források:
Endrei Walter: Téglavető Óbudán. Budapest, 1988. 26(1), 42.
Magyar Pénzügyi Compass 1917–1928.
Nagy Magyar Compass 1877–1916.
Sajtóanyagok 1869–1928.
Alapítás ideje: 1869
Megszűnés ideje: 1928
Alapítók nincsenek beállítva
Kibocsátott értékpapírok:
| Újlaki tégla- és mészégető részvénytársaság |
Meghatározó vezetők:
1877-1892 | Pfeiffer Ignác |
1893-1904 | Müller József |
1905-1928 | vágyecsei Wellisch Alfréd |
Főtevékenység: tetőcserép-, tégla-, mész- és habarcsgyártás, kő- és dunakavics
Fő termékek nincsenek beállítva
Székhelyek nincsenek beállítva
Telephelyek nincsenek beállítva
Fő mérföldkövek nincsenek beállítva
Szerző: Szabó Róbert
Alapítás ideje: 1869
Alapítók nincsenek beállítva
Meghatározó vezetők:
1877-1892 | Pfeiffer Ignác |
1893-1904 | Müller József |
1905-1928 | vágyecsei Wellisch Alfréd |
Főtevékenység: tetőcserép-, tégla-, mész- és habarcsgyártás, kő- és dunakavics
Fő termékek nincsenek beállítva
Székhelyek nincsenek beállítva
Telephelyek nincsenek beállítva
Fő mérföldkövek nincsenek beállítva
Szerző: Szabó Róbert
Újlaki tégla- és mészégető részvénytársaság
Az Újlaki Tégla- és Mészégető Részvénytársulat 1869-ban jött létre, miután felvásárolta az óbudai Kunwald-féle mész- és téglagyárat. Az első fejlesztésekre az 1880-as években került sor, amelyet a vállalat terjeszkedése követett az 1890-es években. A századfordulós építőipari nehézségek után a vállalat tovább bővítette érdekeltségét, de az első világháború után már jelentősen meggyengült. 1928-ban feladta önállóságát, s beolvadt a Nagybátonyi szénbánya Részvénytársaságba.
A tégla, mint építkezési késztermék alapanyagát az agyag jelenti, amelyet a föld felső felületéről bányásztak. Az előbb vízzel gyúrt, majd sajtolt nyersanyagot égetéssel állították elő, amely során a nyers tégla elveszítette nedvességét és szilárd lett.
A téglagyártás a kiegyezést követő második-harmadik évtizedben, a második ipari forradalom hatására lendült fel. A kedvező gazdasági feltételek révén a magyar szék- és fővárosban, illetve nagyobb városokban jelentős építkezési folyamat indult meg. Az ipari forradalom kibontakozása révén téglagyárak épültek, hogy kielégítsék a mindinkább növekvő társadalmi igényt.
Az Újlaki Tégla- és Mészégető Részvénytársulat 1869-ben alakult meg. Megalakulása után megvásárolta az 1853-ban létrehozott, Óbuda határán fekvő, Kunwald Jakab és Holtzspach András tulajdonában lévő, később III. kerületi (Bécsi-út 88.) mész- és téglaüzemet, illetve az ahhoz tartozó telket. Utóbbinak nagy részén kőbánya állt. Ekkor az üzemet még csak néhány kemence alkotta.
1883-ban a vállalat jóvoltából épült az első modern mészkörkemence Magyarországon. Ehhez 1886-ban egyet, 1890-ben további két kemencét épített. A terjeszkedés az 1890-es évek elején folytatódott: 1891-ben a részvénytársulat megvette a Murschel-családtól a Budapest III. kerületi (Bécsi út 134.) óbudai téglagyárat, majd a régi, elavult téglagyár lerombolása után egy gépesített gyárat létesített tégla-, tetőcserép- és egyéb agyagáru előállítására. 1896-ban a Dunaparton hozta létre műhabarcsgyárát, amelyhez kotró- és hajózási üzemet állított fel.
Az 1890-es évek második felében megkezdődő építőipari válság rányomta bélyegét a vállalat működésére is, a lassú kilábalás az 1900–1910-es években ment végbe.
Mindezt a vállalat további terjeszkedéssel kívánta kompenzálni, amit az ezekben az években szinte folyamatosan növekvő nyereség tett lehetővé. 1905-ben a részvénytársulat megvásárolta a Lenarduzzi Bell és Horváth-cégtől a péterhegyi tetőcserépgyárat, majd 1907-ben a Lehorsberger-cég péterhegyi téglagyárát, illetve Ney Ede és társa-cég mészkőbányáját a Dunapartig kiépített iparvágánnyal. 1912-ben azbesztcementpalagyárat létesített „Budapesti homok- és kavicsszállító Részvénytársaság” néven.
Ennek köszönhetően a vállalat 1920-ra kiterjedt gyártelep-hálózattal rendelkezett. Téglagyára volt Budapest III. kerületében és Péterhegyen, tetőcserépgyára a III. kerületben, a péterhegyi dűlőn és Péterhegyen, mészégető telepe és virágcserépgyára a III. kerületben, habarcs- és betonárugyára Budapest V. kerületében, azbesztcementpalagyára Csillaghegyen, valamint kőbányái Mátyáshegyen és Csillaghegyen.
Az 1920-as években az Angol-magyar bank érdekkörébe került. 1921 óta zajlott a nagybátonyi széntelepek intenzív kiaknázása. Az előbb a Nagybátonyi szénbánya Részvénytársasággal együttműködő, majd az első világháborút követő évek nehézségek miatt a mindinkább feltörekvő termelő cég munkájába bekapcsolódó Újlaki Tégla- és Mészégető Részvénytársulat 1928-ban feladta önállóságát, s beolvadt a Nagybátonyi szénbánya Részvénytársaságba. Mivel utóbbi még ebben az évben beolvasztotta az Egyesült Építőipari és Hajózási Részvénytársaságot is, a három vállalat egyesítéséből létrejött a Nagybátony-Újlaki Egyesült Iparművek Részvénytársaság.
A Bécsi úti gyárban a termelés továbbra is zajlott, azt csak a második világháború alatt kellett leállítani. A háború alatt a péterhegyi téglagyár szárítófészereiben gyűjtötték össze és indították útnak gyalog az osztrák koncentrációs táborokba a budapesti zsidók egy részét 1944. november–decemberben.
A háború után a termelés újraindult, s mint államosított üzem, a Budai Tégla- és Cserépipari Vállalat felügyelete alatt 1973. december 31-ig működött.
Források:
Endrei Walter: Téglavető Óbudán. Budapest, 1988. 26(1), 42.
Magyar Pénzügyi Compass 1917–1928.
Nagy Magyar Compass 1877–1916.
Sajtóanyagok 1869–1928.