Gschwindt-féle szesz-, élesztő-, likőr- és rumgyár r.-t.

Gschwindt-féle szesz-, élesztő-, likőr- és rumgyár r.-t.

A hazai modern szeszipar egyik később fontossá vált vállalatát a győri születésű Gschwindt Mihály (1817–1897) alapította 1856-ban Pesten, az Üllői út és az egykori Serfőző út sarkán, a mai Corvin mozi helyén.

Gschwindt katolikus magyar iparos volt, aki később részt vett a Budapesti Áru és Értéktőzsde bizottságaiban is, részvényese volt az Első Magyar Részvényserfőzde Rt-nek, a Concordia Gőzmalom Rt-nek és a Pesti Közúti Vaspálya Társaságnak is. A kezdeti üzemét 1866-ban részvénytársasággá formálta, melynek elnöki székét foglalta el, míg a vezérigazgatói posztra megnyerte a szintén győri születésű Adler Károlyt. Adler fiatalon, pesti és lipcsei iskolái elvégzése után Nagybecskereken kezdett el dolgozni, majd 1863-ban lépett be Gschwindt szeszgyárába, és az ő vezetése alatt lett a részvénytársaság Ausztria-Magyarország egyik legnagyobb szeszelőállítója. A Szeszgyár különlegessége, hogy a részvényesek felismerték, hogy az üzemi működés során sok gőz keletkezik, mely a rendelkezésre álló vízzel kiváló fürdőzési lehetőséget kínál, ezért 1870. január 1-én meg is nyitott az üzemterületen működő, bárki számára nyitott gőzfürdő, mely később a gazdaságilag gyengébb években is kompenzálni tudta a szeszgyártás veszteségeit. A cég sikeres működéséért a Gschwindt család 1872. május 28-án nemességet kapott győri előnévvel (pontosabban Mihály, és gyermekei: György, Aladár és Emília).

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-SA

1873-ban a cég 700 000 forint alaptőkével üzemelt és évente átlagosan 80–100 000 forint profitot termelt. A nyereség leginkább az adott évi gabonaterméstől függött. 1880-ban ugyanakkor megvásárolták az üzem melletti üres telkeket is a Kisfaludy és a Práter utcában, ahová két év alatt kibővítették az üzemet. 1885-ben Gschwindt Mihály átadta a cég vezetését fiának győri Dr. Gschwindt Györgynek (1854–1919). A cég György vezetése alatt élte fénykorát, még úgy is, hogy az 1890-es évek általános visszaesést hoztak a szesziparban. Ennek részben oka volt egyébként, az 1888. szeptember 1-én életbeléptetett szeszadótörvény is, mely Ausztria-Magyarországon belül 542 000 hl tisztaszesz előállítási kvótát osztott Magyarországra melyből a Gschwindt gyár 8 260 hektoliterrel részesült, mely folyamatosan csökkent és 1917-ben már csak 5 692 hektolitert jelentett. Ugyanakkor 1889-től Boszniára is kiterjesztette az üzletét a cég, mely piac utána szépen fejlődött.

A Gschwindt cég 1897-ben üzemet nyitott Törkölyfőzde céljára Nagykőrösön, ahol később a Cognac gyártást is megkezdték, ugyanakkor még ebben az évben elhunyt a társaság alapítója, így annak vezetése végérvényesen Györgyre nehezedett. Tíz évig ő vitte az elnöki és a vezérigazgatói pozíciót is a cégben, míg 1907-ben fia, győri Gschwindt Ernő (1881. szeptember 27 – 1932. augusztus 29.) lett a vezérigazgató, aki bölcsész, kémiai és gazdasági végzettséggel is rendelkezett. 1908-ban a pesti várostervezési okokból a gyárnak el kellett költöznie, ezért Budafokra tették át üzemüket egy 7 300 négyszögölnyi területre, amelyet bölcs előrelátással már 1903-ban megszereztek, és amelyhez 1909-ben újabb 2 800 négyszögölt vásároltak.

Időközben a nagykőrösi cognacgyártás kinőtte magát, így a cég egy neves bortermő vidéken, Kismartonban állította fel következő törkölyfőzdéjét 1908-ban, míg Budafokon a termelés 1909 novemberében indulhatott meg. Ugyanakkor a cég üzleti központja nem Budafokra, hanem a IX. kerületi Ipar utcába költözött. Ugyanakkor a biztosnak ígérkező növekvő gazdasági pályát a háború 1914-ben megakasztotta. Az alkalmazottak jelentős része, de a vezérigazgató Gschwindt Ernő is a frontra került, ahogy huszárként részt vett később az uzsoki és a tiroli harcokban is. Eközben a cég tovább terjeszkedett és 1916-ban raktárt létesítettek Szombathelyen, 1917-ben pedig Bánffyhunyadon.

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-SA

A háború előtt a Gschwindt-féle termékek igen keresettek voltak. Biztos exportpiacokkal rendelkeztek Ausztriában, Varsóban, Vilniusban, Szentpéterváron, Moszkvában, ahogy Törökországban, Romániában, Bulgáriában és az USA-ban is. A világkiállításokon is sikerrel szerepeltek a termékeik, így 1878-ban Párizsban az élesztővel aranyérmet, 1883-ban Triesztben, majd 1884-ben Berlinben kiemelt első helyet szereztek.

Időközben 1919-ben Gschwindt György elhunyt, a cégvezetés pedig teljesen fiára, Ernőre szállt. A Trianoni döntéssel – hasonlóan más iparágakhoz – ez a cég is elvesztette korábbi piacait, majd a kisantant országok kereskedelempolitikája miatt maga a távolsági szállítmányozás is megnehezült, melyek rányomták bélyegüket a cég helyzetére, melynek 1925-ös konszolidált alaptőkéje 5 400 000 Pengő lett, amely mellett ugyanakkor továbbra is profitot tudtak termelni, az évtized végére milliós mértékben. Nem csoda, hogy vidéken tovább tudtak terjeszkedni és szeszfőzdét állítottak fel Zalaszentgróton és Fülesden, majd 1926-ban megszerezték a budapesti Hobé-Damase és Társa francia rendszerű nagy szeszárupárolás Rt. részvénytöbbségét is.

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-SA

Gschwindt Ernő 1932. augusztus 29-i váratlan halálával a cégvezetés feleségére, győri Gschwindt Ernőnére (szül. Thöry Edit) és leányára Gschwindt Editre (később gróf futaki Hadik Antalné) (1911–1982) szállt. A második világháború ismételten válságos éveket hozott, melyet az államosítás követett. Így lett a cégóriásból Budapesti Szesz-, Élesztő- és Likőrgyár Nemzeti Vállalat 1946-ban, majd 1963-ban Szeszipari Országos Vállalat Budafoki Élesztő és Szeszgyár; 1971-ben a Szeszgyárat és az Élesztőgyárat különválasztották, utóbbi 1992-ben BUSZESZ Rt. néven az osztrák Mautner Markhof tulajdonába került, majd 1995-ben Budafok Élesztő- és Szeszgyár Kft. néven önálló céggé alakult és végül 1996-ban felvásárolta a francia Lesaffre csoport, mely 2006-tól, mint Lesaffre Magyarország Kft. a mai napig működik az egykori Gschwindt-féle budafoki telephelyen.

 

 

Források:

Gelléri Mór: A Magyar Ipar úttörői. Élet- és jellemrajzok. 1887.

Magyar Compass 1874-1944 | Arcanum Digitális Tudománytár

Lesaffre Magyarország | Lesaffre Magyarország

 

Alapítás ideje: 1856

Megszűnés ideje: 1946

Alapítók nincsenek beállítva

Meghatározó vezetők:

1868-1885

győri Gschwindt Mihály

1886-1919

győri Dr. Gschwindt György

1920-1931

győri Gschwindt Ernő

1932-1941

győri Gschwindt Ernőné (szül. Thöry Edit) elnök

1932-1948

gróf futaki Hadik Antalné (szül. győri Gschwindt Edit) vezérigazgató

Főtevékenység nincs beállítva

Fő termékek nincsenek beállítva

Székhelyek nincsenek beállítva

Telephelyek nincsenek beállítva

Fő mérföldkövek nincsenek beállítva

Szerző: Dr. Pelles Márton

Alapítás ideje: 1856

Alapítók nincsenek beállítva

Meghatározó vezetők:

1868-1885

győri Gschwindt Mihály

1886-1919

győri Dr. Gschwindt György

1920-1931

győri Gschwindt Ernő

1932-1941

győri Gschwindt Ernőné (szül. Thöry Edit) elnök

1932-1948

gróf futaki Hadik Antalné (szül. győri Gschwindt Edit) vezérigazgató

Főtevékenység nincs beállítva

Fő termékek nincsenek beállítva

Székhelyek nincsenek beállítva

Telephelyek nincsenek beállítva

Fő mérföldkövek nincsenek beállítva

Szerző: Dr. Pelles Márton

Gschwindt-féle szesz-, élesztő-, likőr- és rumgyár r.-t.

A hazai modern szeszipar egyik később fontossá vált vállalatát a győri születésű Gschwindt Mihály (1817–1897) alapította 1856-ban Pesten, az Üllői út és az egykori Serfőző út sarkán, a mai Corvin mozi helyén.

Gschwindt katolikus magyar iparos volt, aki később részt vett a Budapesti Áru és Értéktőzsde bizottságaiban is, részvényese volt az Első Magyar Részvényserfőzde Rt-nek, a Concordia Gőzmalom Rt-nek és a Pesti Közúti Vaspálya Társaságnak is. A kezdeti üzemét 1866-ban részvénytársasággá formálta, melynek elnöki székét foglalta el, míg a vezérigazgatói posztra megnyerte a szintén győri születésű Adler Károlyt. Adler fiatalon, pesti és lipcsei iskolái elvégzése után Nagybecskereken kezdett el dolgozni, majd 1863-ban lépett be Gschwindt szeszgyárába, és az ő vezetése alatt lett a részvénytársaság Ausztria-Magyarország egyik legnagyobb szeszelőállítója. A Szeszgyár különlegessége, hogy a részvényesek felismerték, hogy az üzemi működés során sok gőz keletkezik, mely a rendelkezésre álló vízzel kiváló fürdőzési lehetőséget kínál, ezért 1870. január 1-én meg is nyitott az üzemterületen működő, bárki számára nyitott gőzfürdő, mely később a gazdaságilag gyengébb években is kompenzálni tudta a szeszgyártás veszteségeit. A cég sikeres működéséért a Gschwindt család 1872. május 28-án nemességet kapott győri előnévvel (pontosabban Mihály, és gyermekei: György, Aladár és Emília).

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-SA

1873-ban a cég 700 000 forint alaptőkével üzemelt és évente átlagosan 80–100 000 forint profitot termelt. A nyereség leginkább az adott évi gabonaterméstől függött. 1880-ban ugyanakkor megvásárolták az üzem melletti üres telkeket is a Kisfaludy és a Práter utcában, ahová két év alatt kibővítették az üzemet. 1885-ben Gschwindt Mihály átadta a cég vezetését fiának győri Dr. Gschwindt Györgynek (1854–1919). A cég György vezetése alatt élte fénykorát, még úgy is, hogy az 1890-es évek általános visszaesést hoztak a szesziparban. Ennek részben oka volt egyébként, az 1888. szeptember 1-én életbeléptetett szeszadótörvény is, mely Ausztria-Magyarországon belül 542 000 hl tisztaszesz előállítási kvótát osztott Magyarországra melyből a Gschwindt gyár 8 260 hektoliterrel részesült, mely folyamatosan csökkent és 1917-ben már csak 5 692 hektolitert jelentett. Ugyanakkor 1889-től Boszniára is kiterjesztette az üzletét a cég, mely piac utána szépen fejlődött.

A Gschwindt cég 1897-ben üzemet nyitott Törkölyfőzde céljára Nagykőrösön, ahol később a Cognac gyártást is megkezdték, ugyanakkor még ebben az évben elhunyt a társaság alapítója, így annak vezetése végérvényesen Györgyre nehezedett. Tíz évig ő vitte az elnöki és a vezérigazgatói pozíciót is a cégben, míg 1907-ben fia, győri Gschwindt Ernő (1881. szeptember 27 – 1932. augusztus 29.) lett a vezérigazgató, aki bölcsész, kémiai és gazdasági végzettséggel is rendelkezett. 1908-ban a pesti várostervezési okokból a gyárnak el kellett költöznie, ezért Budafokra tették át üzemüket egy 7 300 négyszögölnyi területre, amelyet bölcs előrelátással már 1903-ban megszereztek, és amelyhez 1909-ben újabb 2 800 négyszögölt vásároltak.

Időközben a nagykőrösi cognacgyártás kinőtte magát, így a cég egy neves bortermő vidéken, Kismartonban állította fel következő törkölyfőzdéjét 1908-ban, míg Budafokon a termelés 1909 novemberében indulhatott meg. Ugyanakkor a cég üzleti központja nem Budafokra, hanem a IX. kerületi Ipar utcába költözött. Ugyanakkor a biztosnak ígérkező növekvő gazdasági pályát a háború 1914-ben megakasztotta. Az alkalmazottak jelentős része, de a vezérigazgató Gschwindt Ernő is a frontra került, ahogy huszárként részt vett később az uzsoki és a tiroli harcokban is. Eközben a cég tovább terjeszkedett és 1916-ban raktárt létesítettek Szombathelyen, 1917-ben pedig Bánffyhunyadon.

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-SA

A háború előtt a Gschwindt-féle termékek igen keresettek voltak. Biztos exportpiacokkal rendelkeztek Ausztriában, Varsóban, Vilniusban, Szentpéterváron, Moszkvában, ahogy Törökországban, Romániában, Bulgáriában és az USA-ban is. A világkiállításokon is sikerrel szerepeltek a termékeik, így 1878-ban Párizsban az élesztővel aranyérmet, 1883-ban Triesztben, majd 1884-ben Berlinben kiemelt első helyet szereztek.

Időközben 1919-ben Gschwindt György elhunyt, a cégvezetés pedig teljesen fiára, Ernőre szállt. A Trianoni döntéssel – hasonlóan más iparágakhoz – ez a cég is elvesztette korábbi piacait, majd a kisantant országok kereskedelempolitikája miatt maga a távolsági szállítmányozás is megnehezült, melyek rányomták bélyegüket a cég helyzetére, melynek 1925-ös konszolidált alaptőkéje 5 400 000 Pengő lett, amely mellett ugyanakkor továbbra is profitot tudtak termelni, az évtized végére milliós mértékben. Nem csoda, hogy vidéken tovább tudtak terjeszkedni és szeszfőzdét állítottak fel Zalaszentgróton és Fülesden, majd 1926-ban megszerezték a budapesti Hobé-Damase és Társa francia rendszerű nagy szeszárupárolás Rt. részvénytöbbségét is.

Magyar Kereskedelmi és Vendéglátóipari Múzeum CC BY-NC-SA

Gschwindt Ernő 1932. augusztus 29-i váratlan halálával a cégvezetés feleségére, győri Gschwindt Ernőnére (szül. Thöry Edit) és leányára Gschwindt Editre (később gróf futaki Hadik Antalné) (1911–1982) szállt. A második világháború ismételten válságos éveket hozott, melyet az államosítás követett. Így lett a cégóriásból Budapesti Szesz-, Élesztő- és Likőrgyár Nemzeti Vállalat 1946-ban, majd 1963-ban Szeszipari Országos Vállalat Budafoki Élesztő és Szeszgyár; 1971-ben a Szeszgyárat és az Élesztőgyárat különválasztották, utóbbi 1992-ben BUSZESZ Rt. néven az osztrák Mautner Markhof tulajdonába került, majd 1995-ben Budafok Élesztő- és Szeszgyár Kft. néven önálló céggé alakult és végül 1996-ban felvásárolta a francia Lesaffre csoport, mely 2006-tól, mint Lesaffre Magyarország Kft. a mai napig működik az egykori Gschwindt-féle budafoki telephelyen.

 

 

Források:

Gelléri Mór: A Magyar Ipar úttörői. Élet- és jellemrajzok. 1887.

Magyar Compass 1874-1944 | Arcanum Digitális Tudománytár

Lesaffre Magyarország | Lesaffre Magyarország