Bauxit Trust A.-G., Zürich
Az 1920-ban kötött trianoni békeszerződés révén a magyarországi bauxitipar hátrányos helyzetbe került. Ennek az az oka, hogy a bauxitbányák legnagyobb részét elcsatolták az anyaországtól, s azok külföldi tulajdonba kerültek. Annak érdekében, hogy a külföldre került bányatelepek legalább egy részének termelését visszairányítsák Magyarországra, amelyet magyar tulajdonban lévő magyarországi vállalatokkal kevésbé lehetett volna véghezvinni, Hiller József (később, a cég vezérigazgatója lett) a Bankhaus Blankart & Die Kommandit A.-G. (Zürich) bankcég és az Aluminiumérc Bánya és Ipar Részvénytársaság közösen alapították meg 1923-ban, Zürichben a Bauxit Trust A.-G. elnevezésű vállalatot.
A vállalat az 1920-as évek végére terjeszkedni tudott, megszerezte ugyanis az Aluminiumérc bánya és ipari rt. összes részvényét, a S. A. per l’Escavo e l’Industria di Minerali d’Alluminio Trieste, az Aluminia, S. A. Miniera Bucuresti és a Bélteki uradalom erdőgazdasága Részvénytársaság Szatmár részvényeinek egy részét.
A cégcsoport gazdasági irányítója Hiller József volt, de a műszaki ügyeket a német részvényesek tartották kézben. A vállalat az 1920-as évekre előnyös szerződésre tett szert Magyarországon. Ugyanis azzal párhuzamosan, hogy a vállalat isztriai bányáiban előbb jelentősen visszaesett, majd meg is szűnt a bauxittermelés, a hazai vállalkozók, kutatók közül senkinek sem volt tőkéje ahhoz, hogy kiaknázza a hatalmas gánti bauxitvagyont (a Balás Jenő és Lázár Andor féle zárt kutatások sem rendelkeztek megfelelő tőkével ahhoz, hogy a gánti bauxitbányában kutatásokat, majd termelést végezzenek). Így amikor annak kitermelési jogáért a vállalat 8 millió pengőt ajánlott fel a magyar államnak, az elfogadta és 1925 nyarán megkötötte a vállalattal a szerződést. Ezzel egyidőben két német vállalat, a Vereinigte Aluminium-Werke A. G. és a Tavi Minen und Eisenbahn Gesellschaft belépett a cégcsoportba, így a szerződés lényegében a magyar bauxittermelés jogát 20 évre német kézbe helyezte el.
A vállalat az 1930-as években a világválság okozta nehézségek leküzdése után jelentősen tudta növelni nyereségét. Ennek köszönhetően nem csak a magyarországi, hanem a délkelet-európai bauxittermelésben is monopóliummá tudott válni, így pedig a világ egyik legnagyobb bauxittermelője lett. A konszernhez 6 magyarországi és 7 külföldi, önálló részvénytársaság tartozott. A cég ügyeit Zürichben a Blankart & Cie Bankház látta el, míg Budapesten az Alumíniumérc Bánya és Ipar Részvénytársaság képviselte.
A második világháború idejére nyeresége meghaladta a 2,5 millió Pengőt. Az 1940-es években komoly kutatások zajlottak a vállalat és a vele részben összefonódó MÁK részéről a gánti kísérleti laboratóriumban, az iszkaszentgyörgyi laboratóriumban, illetve a Budapesti Vegyigyárban, a Viktória Vegyészeti Művek Részvénytársaságnál, valamint a tatabányai laboratóriumban. Ezekben az években a vállalat bauxitot termelt a gánti bányán kívül még az Isztriai-félszigeten, a horvát-dalmát térségben, a Bihar-hegységben, illetve kutatásokat végzett Görögországban és Franciaországban is.
A második világháború után a vállalat részeire hullott: a potsdami egyezmény (1945. július–augusztus) alapján a német cégek részvényei szovjet tulajdonba kerültek. A magyar leányvállalatok közül az Alumíniumérc Bánya és Ipar Részvénytársaság szovjet-magyar vegyes vállalattá alakult, a Bauxit Ipar Részvénytársaság az 1948-ban bekövetkező államosításig önálló cégként működött.
Források
Andrássy Antal: Ahol a vörös út vezet… Lapkiadó Vállalat. Veszprém, 1973.
Gáspár Ferenc, Kósa Éva: A Bauxit Trust A. G., az Alumíniumérc Bánya és Ipar Rt. és konszern vállalatai: Repertórium. Levéltári leltárak 41. Budapest, 1968. 12.
Tóth Álmos: A magyar bauxitanyagvizsgálat-történet korai időszaka (1863–1946) . Bányászati és Kohászati Lapok – Bányászat. 2008, 141(6).
Tóth István: Dr. Hiller József (1885–1945) az Aluérc Rt. megalapítójának élete és munkássága. Bányászati és Kohászati Lapok – Kohászat. 1997, 130(5–6).
Tóth István: Emlékezés Balás Jenőre (1882–1938), a gánti bauxit felfedezőjére. Kohászati Lapok – Bányászat. 1998, 131(4).
Alapítás ideje: 1923
Megszűnés ideje: 1948
Alapítók: Aluminiumérc Bánya és Ipar Részvénytársaság, Bankhaus Blankart & Die Kommandit A.-G. (Zürich)
Kibocsátott értékpapírok:
| Bauxit Trust A.-G., Zürich |
Meghatározó vezetők:
1929-1931 | dr. Ing. L. c. Moritz von der Parten |
1932-1934 | Karl Schirner |
1935-1937 | Tolzmann Pál |
1938-1944 | Schröder H. G. |
Főtevékenység nincs beállítva
Fő termékek nincsenek beállítva
Székhelyek:
1932-1938 | Zürich Stadthausquai 7. |
1939-1944 | Budapest V. Kossuth Lajos tér 18. |
Telephelyek nincsenek beállítva
Fő mérföldkövek nincsenek beállítva
Szerző: Szabó Róbert
Alapítás ideje: 1923
Alapítók: Aluminiumérc Bánya és Ipar Részvénytársaság, Bankhaus Blankart & Die Kommandit A.-G. (Zürich)
Meghatározó vezetők:
1929-1931 | dr. Ing. L. c. Moritz von der Parten |
1932-1934 | Karl Schirner |
1935-1937 | Tolzmann Pál |
1938-1944 | Schröder H. G. |
Főtevékenység nincs beállítva
Fő termékek nincsenek beállítva
Székhelyek:
1932-1938 | Zürich Stadthausquai 7. |
1939-1944 | Budapest V. Kossuth Lajos tér 18. |
Telephelyek nincsenek beállítva
Fő mérföldkövek nincsenek beállítva
Szerző: Szabó Róbert
Bauxit Trust A.-G., Zürich
Az 1920-ban kötött trianoni békeszerződés révén a magyarországi bauxitipar hátrányos helyzetbe került. Ennek az az oka, hogy a bauxitbányák legnagyobb részét elcsatolták az anyaországtól, s azok külföldi tulajdonba kerültek. Annak érdekében, hogy a külföldre került bányatelepek legalább egy részének termelését visszairányítsák Magyarországra, amelyet magyar tulajdonban lévő magyarországi vállalatokkal kevésbé lehetett volna véghezvinni, Hiller József (később, a cég vezérigazgatója lett) a Bankhaus Blankart & Die Kommandit A.-G. (Zürich) bankcég és az Aluminiumérc Bánya és Ipar Részvénytársaság közösen alapították meg 1923-ban, Zürichben a Bauxit Trust A.-G. elnevezésű vállalatot.
A vállalat az 1920-as évek végére terjeszkedni tudott, megszerezte ugyanis az Aluminiumérc bánya és ipari rt. összes részvényét, a S. A. per l’Escavo e l’Industria di Minerali d’Alluminio Trieste, az Aluminia, S. A. Miniera Bucuresti és a Bélteki uradalom erdőgazdasága Részvénytársaság Szatmár részvényeinek egy részét.
A cégcsoport gazdasági irányítója Hiller József volt, de a műszaki ügyeket a német részvényesek tartották kézben. A vállalat az 1920-as évekre előnyös szerződésre tett szert Magyarországon. Ugyanis azzal párhuzamosan, hogy a vállalat isztriai bányáiban előbb jelentősen visszaesett, majd meg is szűnt a bauxittermelés, a hazai vállalkozók, kutatók közül senkinek sem volt tőkéje ahhoz, hogy kiaknázza a hatalmas gánti bauxitvagyont (a Balás Jenő és Lázár Andor féle zárt kutatások sem rendelkeztek megfelelő tőkével ahhoz, hogy a gánti bauxitbányában kutatásokat, majd termelést végezzenek). Így amikor annak kitermelési jogáért a vállalat 8 millió pengőt ajánlott fel a magyar államnak, az elfogadta és 1925 nyarán megkötötte a vállalattal a szerződést. Ezzel egyidőben két német vállalat, a Vereinigte Aluminium-Werke A. G. és a Tavi Minen und Eisenbahn Gesellschaft belépett a cégcsoportba, így a szerződés lényegében a magyar bauxittermelés jogát 20 évre német kézbe helyezte el.
A vállalat az 1930-as években a világválság okozta nehézségek leküzdése után jelentősen tudta növelni nyereségét. Ennek köszönhetően nem csak a magyarországi, hanem a délkelet-európai bauxittermelésben is monopóliummá tudott válni, így pedig a világ egyik legnagyobb bauxittermelője lett. A konszernhez 6 magyarországi és 7 külföldi, önálló részvénytársaság tartozott. A cég ügyeit Zürichben a Blankart & Cie Bankház látta el, míg Budapesten az Alumíniumérc Bánya és Ipar Részvénytársaság képviselte.
A második világháború idejére nyeresége meghaladta a 2,5 millió Pengőt. Az 1940-es években komoly kutatások zajlottak a vállalat és a vele részben összefonódó MÁK részéről a gánti kísérleti laboratóriumban, az iszkaszentgyörgyi laboratóriumban, illetve a Budapesti Vegyigyárban, a Viktória Vegyészeti Művek Részvénytársaságnál, valamint a tatabányai laboratóriumban. Ezekben az években a vállalat bauxitot termelt a gánti bányán kívül még az Isztriai-félszigeten, a horvát-dalmát térségben, a Bihar-hegységben, illetve kutatásokat végzett Görögországban és Franciaországban is.
A második világháború után a vállalat részeire hullott: a potsdami egyezmény (1945. július–augusztus) alapján a német cégek részvényei szovjet tulajdonba kerültek. A magyar leányvállalatok közül az Alumíniumérc Bánya és Ipar Részvénytársaság szovjet-magyar vegyes vállalattá alakult, a Bauxit Ipar Részvénytársaság az 1948-ban bekövetkező államosításig önálló cégként működött.
Források
Andrássy Antal: Ahol a vörös út vezet… Lapkiadó Vállalat. Veszprém, 1973.
Gáspár Ferenc, Kósa Éva: A Bauxit Trust A. G., az Alumíniumérc Bánya és Ipar Rt. és konszern vállalatai: Repertórium. Levéltári leltárak 41. Budapest, 1968. 12.
Tóth Álmos: A magyar bauxitanyagvizsgálat-történet korai időszaka (1863–1946) . Bányászati és Kohászati Lapok – Bányászat. 2008, 141(6).
Tóth István: Dr. Hiller József (1885–1945) az Aluérc Rt. megalapítójának élete és munkássága. Bányászati és Kohászati Lapok – Kohászat. 1997, 130(5–6).
Tóth István: Emlékezés Balás Jenőre (1882–1938), a gánti bauxit felfedezőjére. Kohászati Lapok – Bányászat. 1998, 131(4).