Teleki Géza de Szék, gróf

Gróf széki Teleki Géza (1843–1913) katolikus családba született 1843-ban. Iskoláit Erdélyben végezte, majd jogot tanult Hohenheimben. Előbb Szatmár vármegyében közigazgatási bizottság tagjaként, majd országgyűlési képviselőként működött. 1889 és 1890 között a belügyminiszteri pozíciót is betöltötte. A századforduló után visszavonult a politikától és főként tudományos-jótékonysági egyesületek munkájában vett részt. Vállalkozói karrierének sikerét igazolja, hogy 1896 és 1906 között a Budapesti Általános Villamossági Részvénytársaság elnökeként jelentősen hozzájárult a vállalat fejlődéséhez és sikerességéhez. 1913-ban hunyt el Budapesten.

Teleki Géza grófi római katolikus családba született 1843. szeptember 28-án. Édesapja Teleki Ede (1813–1875) nagybirtokos, édesanyja Haller Matild (1817–1892) grófnő volt. Egyetlen gyermeke Teleki Pál (1879–1941) földrajztudós és politikus volt, aki két ízben is betöltötte Magyarország miniszterelnöki pozícióját (1920–1921, 1939–1941).

Az ifjú Teleki iskoláit Nagybányán, Nagyváradon és Marosvásárhelyt végezte. Középiskoláinak befejezése után jogi tanulmányokat végzett a Hohenheim-i Akadémián. Ezt követően Kővárvidéken működött tiszteleti jegyzőként. A helyi törvényhatóság feloszlatása után Szatmár vármegye közügyeiben vállalt feladatokat a közigazgatási bizottság tagjaként.

1875-ben választották meg először országgyűlési képviselőnek. Ezt a tisztet még hatszor töltötte be a Szabadelvű Párt képviseletében. Karrierje ekkortájt felfelé ívelt: előbb a képviselőház háznagyaként, majd 1889. júniusától 1890. márciusáig Tisza Kálmán vezette kormány belügyminisztereként működött. Tibád Antal államtitkárral közösen dolgozták ki a közigazgatási reformjavaslatokat.

Tisza bukása után elhagyta korábbi pozícióját, majd valóságos belső titkos tanácsossá nevezték ki. A Magyar Tudományos Akadémia 1899. május 4-én választotta meg az igazgatótanács tagjává. Ezt követően főleg társadalmi munkásságban jeleskedett: 1894-től 1913-ban bekövetkező haláláig a Magyar Történelmi Társulat elnöke, a Petőfi Társaság tiszteletbeli tagja volt. Ezen kívül ugyancsak aktívan vett részt különböző jótékonysági egyesületek irányításában: ez irányú tevékenységének kiterjedtségéről tanúskodik, hogy több mint húsz tudományos és jótékonysági egyesület tagja volt. Kiemelésre méltó, hogy többek között a Klotild-szeretetház és a Fehérkereszt-Egyesület lelencházának elnöke volt. 1904-ben utóbbi tisztjéről lemondott, s mindinkább visszavonult a nyilvános megjelenéstől. Az 1900-as évek elején Budapesten, illetve Pribékfalván tartózkodott.

Szintén kiemelésre méltó vállalkozói tevékenysége. Elnöke és igazgatója volt többek között az Országos Kaszinónak, az Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek, 1891-től a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársaságnak, valamint a Kecskeméti Konzervgyár Részvénytársaságnak 1912-től 1913-ban bekövetkező haláláig. Teleki Géza elnöke volt még többek között az Országos Magyar Kölcsönös Biztosító-szövetkezetnek, a Magántisztviselők Országos Nyugdíjegyesületének, a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársulatnak, a Zsibó-Nagybányai Helyiérdekű Vasút-részvénytársaságnak, a Szatmár vármegyei Takarékpénztár Részvénytársaságnak, Országos Magyar Bányászati és Kohászati Egyesületnek, Vilonyai Bőrgyár Részvénytársaságnak, a Nagybányai Első Műmalom és Szeszgyár Részvénytársaságnak, a Bihar-Szilágyi Olajipar Részvénytársaságnak, illetve az Országgyűlési Értesítő Kő- és Könyvnyomdája Részvénytársaságnak. Ezen kívül ugyancsak elnöke volt a Budapesti Általános Villamossági Részvénytársaságnak is 1896 és 1906 között, ettől a tisztjétől azonban a korabeli sajtó szerint Széll Kálmán megfosztotta. Mindenesetre hozzáértéséről tanúskodik, hogy a vállalat elnöksége alatt jelentősen fejlődött, a vállalat által rögzített villamos áram-kábelek hossza pedig több tízszeresére nőt. Vállalati tevékenysége mellett ugyancsak érdemes beszámolni írói tevékenységéről, amelyből kiemelkedik azon népszínműve, amely a Népszínházban is bemutatásra került.

Teleki Géza 1913. szeptember 27-én hunyt el. Halálához hozzátartozik, hogy azt megelőzően két héttel kórházba került súlyos vesebajjal. A Vörös Kereszt Egyesület kórházában megműtötték, az azonban sikertelenül zárult.

Testét szeptember 28-án elszállították, majd nagy pompával ravatalozták fel Budapesten, a Budapest V. kerületében található (József tér 7.) gyászház nagytermében. Teleki vállalkozói eredményességét és népszerűségét igazolja, hogy a Tatai Kőszénbánya Részvénytársaság egyenruhás bányászai állták körül a ravatalt. A gyászszertartást Boromissza Tibor szatmári püspök tartotta, aki szatmári kapcsolatai révén Teleki közeli ismerőse volt. Teleki Géza testét a ravatalozáshoz hasonlóan, nagy pompa mellett temették el szeptember 30-án.

Források

Bányászati és Kohászati Lapok 1913.

BME Honi Ipar 1912.

BME Vegyi Ipar 1913.

Kenyeres Ágnes (főszerk.): Magyar Életrajzi Lexikon. Második kötet L–Z. Akadémiai Kiadó. Budapest, 1982. 834.

Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái XIII. (Steiner–Télfy). A magyar könyvkiadók és könyvterjesztők egyesülése. Budapest, 1909. 1405–1407.

Sajtóanyagok 1875–1913.