Csekonics Sándor de Zomboly, gróf
Gróf Csekonics Sándor (1872–1951) nagybirtokos, királyi pohárnok, császári és királyi kamarás, a Délmagyarországi (Nagybecskerek – Velici Beckerek) Cukorgyár Részvénytársaság igazgatója, majd elnöke. Budapesten jogtudományi iskolát végzett, majd politikusként működött, illetve nagybirtokai jövedelmeiből és érdekeltségeiből élt. Édesapja 1929-es halála után – a trianoni békeszerződés következtében megfogyatkozott – családi birtokokat irányította és kezelte, azokról azonban az 1930-as és 1940-es években, zömmel külső körülmények miatt le kellett mondania. A második világháború végét, illetve a szocializmus éveit nyomorúságban, bujdosva töltötte. 1951-ben elhurcolták, majd meggyilkolása után jeltelen sírban temették el.
Gróf Csekonics Sándor, gróf Csekonics Endre királyi főasztalnokmester, magyar főrendiház örökös tagjának és Cziráky Konstancia bárónő első fiúgyermekeként 1872. augusztus 25-én, Zsombolyán született. Elsőszülött fiúként ő volt a zsombolyai uradalom várományosa.
Tanulmányait Budapesten végezte. A Budapesti kegyes tanítórendiek (piaristák) főgimnáziumában az 1888–1889-es tanévben tett sikeres érettségi vizsgát. Ezt követően a budapesti egyetemen jogot tanult, majd ugyanitt jogtudori oklevelet kapotterre vonatkozó aranydiplomáját 1943-ben kapta). Ezt követően az önkéntesi évet a 9. huszárezredben szolgálta le, ahol tartalékos tisztként (tartalékos főhadnagy) működött, majd politikai pályára lépett.
Csekonics Sándor 1898-ban, huszárfőhadnagyként vette feleségül Vay Margitot. Esküvőjüket Pozsonyban tartották 1898. október 13-án, ahol szinte a teljes korabeli magyar arisztokrácia megjelent. A dualizmus éveiben császári és királyi kamarásként, 1905 és 1918 között főrendiházi tagként működött. 1902-ben megkapta a kamarai méltóságot Ferenc Józseftől.
A Csekonics-család 1891-ben növelte meg birtokait: a zsombolyai uradalmat ugyanis a mai Udvarnok területén található Roggendorf-uradalommal bővítette. Csekonics Sándor ezen a területen élt családjával az első világháború kitöréséig. Itt a gróf a korabeli értelmezésben is olyan furcsa szokásokat űzött, mint hogy feleségével csak franciául, kutyáival kizárólag németül volt hajlandó kommunikálni. Az első világháború után változott meg a grófi család helyzete, ugyanis a családi uradalom egy részét elveszítette az első világháború után, a trianoni békeszerződés értelmében. Ekkor a család nagy része a trianoni Magyarországra költözött és magával vitte az ingóság egy részét. A békeszerződésnek köszönhetően a családi uradalom már csak 500–600 holdat tett ki a korábbi 40 ezerből, miután annak legnagyobb részét a jugoszláv kormány felosztotta a környék földművesei között. Sovány vigasz volt csak Csekonics Sándor számára, hogy apja, Csekonics Endre a legértékesebb ingatlanának kezelését rá hagyta. Időközben ugyanis a család a Roggendorf-uradalmon található kastélyt is eladta.
Csekonics Sándor nagy gondot fordított a zsombolyai uradalom megmentésére és visszaszerzésére a két világháború közötti időszakban. A jugoszláviai területekre került földek egy részének elveszítése miatt Csekonics Sándor a hágai bíróságra ment pereskedni, és bár megnyerte az ügyet, a több milliós jóvátételt sosem kapta meg. Ebben az időszakban a gróf a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz, majd a Jugoszláv Királysághoz tartozó, a korábbi birtok részét képező Júlia-majorban élt. Az uradalom kiterjedése azonban folyamatosan csökkent: a zsombolyai birtokon található belső kastélyt megvásárolta a román állam. A Csitó-kastély sorsa még ennél is nyomorúságosabb lett: miután nem vásárolták meg a gróftól, Csekonics Sándor előbb a kastélyhoz tartozó 60 holdas park háromnegyed részét adta el, majd gondozatlan palotát 1937-ben lebontatta, és az épület anyagát pedig értékesítette. Az eladás körülményeihez hozzátartozik, hogy Csekonics 1923-ban lemondott a kegyúri jogairól, a lelkészek ellátását és az épületek fenntartását pedig a zsombolyai, németcsernyei, magyarcsernyei és csőszteleki egyházra ruházta át. A birtok azonban továbbra is eladási tilalom alatt állt, amit még 1925-ben sem vettek le róla. Csekonics az ügyben mindössze azt az eredményt tudta elérni, hogy a Román Királysághoz tartozó ingatlanokat mentesítették a kisajátítás alól. Zsombolyával ezen túl az is probléma volt, hogy ki fogja megvásárolni az eladási tilalom feloldása után, tekintve, hogy a határon volt, s bizonytalan hovatartozása miatt senkinek sem volt vonzó helyszín. A birtokrendezések után maga a gróf is elhagyta Zsombolyát, 1942 után pedig már vissza sem tért oda, hanem családjával együtt a még 1895-ben, gróf Draskovich Józseftől megvásárolt enyingi birtokon élt egészen 1945-ig.
Külföldi tartózkodása idején több konfliktus is érte a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd a Jugoszláv Királyság részéről: ezzel van összefüggésben, hogy egy ízben még meggyilkolását is terjesztették, ám később bebizonyosodott, hogy álhírről van szó. Egy másik alkalommal Csekonics Sándor nem tudott elmenni Odescalchi Eugénie hercegnő és unokatestvére, Lipthay Béla esküvőjére, mert nem merte magára hagyni birtokát. Később ugyanezen pár gyermekének keresztelőjén nem tudott részt venni, mert nem kapott kiutazási engedélyt az országból Magyarországra.
A második világháború végén a gróf a maradék családi birtokait is elveszítette. Ezek egy részét át kellett adnia a német megszállóknak, akik Júliamajorban egy kastélyt is építettek egy német tábornok számára. Enyingi birtokai az 1945-ös földreform után kerültek idegen kézre, ezek elveszítése után egykori vadőre lakosztályában szállásolták el. Ezzel egyidőben le kellett mondania a Délmagyarországi (1920-tól Nagybecskerek) Cukorgyár Részvénytársaság elnöki posztjáról is, amelyet 1910-től előbb igazgatóként, majd 1918-tól elnökként vezetett. Élete hátralévő részét nyomorúságban töltötte: először a helyi végrehajtó, majd egy paraszt házába költözött, végül egy nyugdíjas vasutasnál, a vasútállomás közelében húzta meg magát. A Rákosi-rendszer azonban – mint a régi rendszer egy oszlopos tagjának – itt sem hagyott nyugtot neki: 1952-ben fegyveresek autóval elszállították, majd meggyilkolása után testét jeltelen sírba földelték el.
Források
Magyar Országgyűlési Almanach évkönyvei
Magyarország tiszti cím- és névtára 1873–1944.
Szilágyi Mária: Csekonics örökség. A család zsombolyai uradalmának épített öröksége. Székesfehérvár, 2016.
Született: 1872. augusztus 25.
Születési hely: Zsombolya (Temes vármegye)
Halál ideje: 1952.
Halál helye: Enying (Fejér megye)
Foglalkozás: nagybirtokos és királyi pohárnok, főrendiház tagja és jegyzője, császári és királyi kamarás, Délmagyarországi (Nagybecskereki – Veliki Bečkerek) Cukorgyár Részvénytársaság igazgató-ja és elnöke
Szülők: gróf zsombolyai és janovai Csekonics Endre (1846–1929), Cziráky Konstancia (1847–1922)
Házastársak: Vay Margit (1876–1941)
Gyermekek: gróf Csekonics Erzsébet (1900–1974), gróf Csekonics Endre (1901–1983)
Szerző: Szabó Róbert
Született: 1872. augusztus 25.
Születési hely: Zsombolya (Temes vármegye)
Halál ideje: 1952.
Halál helye: Enying (Fejér megye)
Foglalkozás: nagybirtokos és királyi pohárnok, főrendiház tagja és jegyzője, császári és királyi kamarás, Délmagyarországi (Nagybecskereki – Veliki Bečkerek) Cukorgyár Részvénytársaság igazgató-ja és elnöke
Szülők: gróf zsombolyai és janovai Csekonics Endre (1846–1929), Cziráky Konstancia (1847–1922)
Házastársak: Vay Margit (1876–1941)
Gyermekek: gróf Csekonics Erzsébet (1900–1974), gróf Csekonics Endre (1901–1983)
Szerző: Szabó Róbert
Csekonics Sándor de Zomboly, gróf
Gróf Csekonics Sándor (1872–1951) nagybirtokos, királyi pohárnok, császári és királyi kamarás, a Délmagyarországi (Nagybecskerek – Velici Beckerek) Cukorgyár Részvénytársaság igazgatója, majd elnöke. Budapesten jogtudományi iskolát végzett, majd politikusként működött, illetve nagybirtokai jövedelmeiből és érdekeltségeiből élt. Édesapja 1929-es halála után – a trianoni békeszerződés következtében megfogyatkozott – családi birtokokat irányította és kezelte, azokról azonban az 1930-as és 1940-es években, zömmel külső körülmények miatt le kellett mondania. A második világháború végét, illetve a szocializmus éveit nyomorúságban, bujdosva töltötte. 1951-ben elhurcolták, majd meggyilkolása után jeltelen sírban temették el.
Gróf Csekonics Sándor, gróf Csekonics Endre királyi főasztalnokmester, magyar főrendiház örökös tagjának és Cziráky Konstancia bárónő első fiúgyermekeként 1872. augusztus 25-én, Zsombolyán született. Elsőszülött fiúként ő volt a zsombolyai uradalom várományosa.
Tanulmányait Budapesten végezte. A Budapesti kegyes tanítórendiek (piaristák) főgimnáziumában az 1888–1889-es tanévben tett sikeres érettségi vizsgát. Ezt követően a budapesti egyetemen jogot tanult, majd ugyanitt jogtudori oklevelet kapotterre vonatkozó aranydiplomáját 1943-ben kapta). Ezt követően az önkéntesi évet a 9. huszárezredben szolgálta le, ahol tartalékos tisztként (tartalékos főhadnagy) működött, majd politikai pályára lépett.
Csekonics Sándor 1898-ban, huszárfőhadnagyként vette feleségül Vay Margitot. Esküvőjüket Pozsonyban tartották 1898. október 13-án, ahol szinte a teljes korabeli magyar arisztokrácia megjelent. A dualizmus éveiben császári és királyi kamarásként, 1905 és 1918 között főrendiházi tagként működött. 1902-ben megkapta a kamarai méltóságot Ferenc Józseftől.
A Csekonics-család 1891-ben növelte meg birtokait: a zsombolyai uradalmat ugyanis a mai Udvarnok területén található Roggendorf-uradalommal bővítette. Csekonics Sándor ezen a területen élt családjával az első világháború kitöréséig. Itt a gróf a korabeli értelmezésben is olyan furcsa szokásokat űzött, mint hogy feleségével csak franciául, kutyáival kizárólag németül volt hajlandó kommunikálni. Az első világháború után változott meg a grófi család helyzete, ugyanis a családi uradalom egy részét elveszítette az első világháború után, a trianoni békeszerződés értelmében. Ekkor a család nagy része a trianoni Magyarországra költözött és magával vitte az ingóság egy részét. A békeszerződésnek köszönhetően a családi uradalom már csak 500–600 holdat tett ki a korábbi 40 ezerből, miután annak legnagyobb részét a jugoszláv kormány felosztotta a környék földművesei között. Sovány vigasz volt csak Csekonics Sándor számára, hogy apja, Csekonics Endre a legértékesebb ingatlanának kezelését rá hagyta. Időközben ugyanis a család a Roggendorf-uradalmon található kastélyt is eladta.
Csekonics Sándor nagy gondot fordított a zsombolyai uradalom megmentésére és visszaszerzésére a két világháború közötti időszakban. A jugoszláviai területekre került földek egy részének elveszítése miatt Csekonics Sándor a hágai bíróságra ment pereskedni, és bár megnyerte az ügyet, a több milliós jóvátételt sosem kapta meg. Ebben az időszakban a gróf a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz, majd a Jugoszláv Királysághoz tartozó, a korábbi birtok részét képező Júlia-majorban élt. Az uradalom kiterjedése azonban folyamatosan csökkent: a zsombolyai birtokon található belső kastélyt megvásárolta a román állam. A Csitó-kastély sorsa még ennél is nyomorúságosabb lett: miután nem vásárolták meg a gróftól, Csekonics Sándor előbb a kastélyhoz tartozó 60 holdas park háromnegyed részét adta el, majd gondozatlan palotát 1937-ben lebontatta, és az épület anyagát pedig értékesítette. Az eladás körülményeihez hozzátartozik, hogy Csekonics 1923-ban lemondott a kegyúri jogairól, a lelkészek ellátását és az épületek fenntartását pedig a zsombolyai, németcsernyei, magyarcsernyei és csőszteleki egyházra ruházta át. A birtok azonban továbbra is eladási tilalom alatt állt, amit még 1925-ben sem vettek le róla. Csekonics az ügyben mindössze azt az eredményt tudta elérni, hogy a Román Királysághoz tartozó ingatlanokat mentesítették a kisajátítás alól. Zsombolyával ezen túl az is probléma volt, hogy ki fogja megvásárolni az eladási tilalom feloldása után, tekintve, hogy a határon volt, s bizonytalan hovatartozása miatt senkinek sem volt vonzó helyszín. A birtokrendezések után maga a gróf is elhagyta Zsombolyát, 1942 után pedig már vissza sem tért oda, hanem családjával együtt a még 1895-ben, gróf Draskovich Józseftől megvásárolt enyingi birtokon élt egészen 1945-ig.
Külföldi tartózkodása idején több konfliktus is érte a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság, majd a Jugoszláv Királyság részéről: ezzel van összefüggésben, hogy egy ízben még meggyilkolását is terjesztették, ám később bebizonyosodott, hogy álhírről van szó. Egy másik alkalommal Csekonics Sándor nem tudott elmenni Odescalchi Eugénie hercegnő és unokatestvére, Lipthay Béla esküvőjére, mert nem merte magára hagyni birtokát. Később ugyanezen pár gyermekének keresztelőjén nem tudott részt venni, mert nem kapott kiutazási engedélyt az országból Magyarországra.
A második világháború végén a gróf a maradék családi birtokait is elveszítette. Ezek egy részét át kellett adnia a német megszállóknak, akik Júliamajorban egy kastélyt is építettek egy német tábornok számára. Enyingi birtokai az 1945-ös földreform után kerültek idegen kézre, ezek elveszítése után egykori vadőre lakosztályában szállásolták el. Ezzel egyidőben le kellett mondania a Délmagyarországi (1920-tól Nagybecskerek) Cukorgyár Részvénytársaság elnöki posztjáról is, amelyet 1910-től előbb igazgatóként, majd 1918-tól elnökként vezetett. Élete hátralévő részét nyomorúságban töltötte: először a helyi végrehajtó, majd egy paraszt házába költözött, végül egy nyugdíjas vasutasnál, a vasútállomás közelében húzta meg magát. A Rákosi-rendszer azonban – mint a régi rendszer egy oszlopos tagjának – itt sem hagyott nyugtot neki: 1952-ben fegyveresek autóval elszállították, majd meggyilkolása után testét jeltelen sírba földelték el.
Források
Magyar Országgyűlési Almanach évkönyvei
Magyarország tiszti cím- és névtára 1873–1944.
Szilágyi Mária: Csekonics örökség. A család zsombolyai uradalmának épített öröksége. Székesfehérvár, 2016.