1925. december 1-jén, azaz 100 évvel ezelőtt kezdte meg a rendszeres adást a Magyar Rádió. De a magyar műsorszolgáltatás története ennél korábban kezdődött, 1893. február 15-én, a Telefonhírmondó szolgáltatás elindulásával, amelynek atyja a magyar feltaláló, Puskás Tivadar volt. Puskás sajnos nem sokkal a szolgáltatás elindulását követően, 1893. március 16-án meghalt, vállalatát Popper István vette meg, aki külső befektetőket szerzett, és 1896-ban bevezette a Tőzsdére is Telefon-Hirmondó Rt. néven. A papír már 1897-ben és 1898-ban 2,5 korona osztalékot fizetett a 100 koronás névértékre, de eladni senki nem akarta, így kötések nem igazán születtek rá, 1903-tól a jegyzés is megszűnt.
A Telefonhírmondó kezdetben a telefonhálózaton, majd saját kábelhálózaton keresztül szolgáltatott műsor volt, és a Tőzsde történetéhez úgy kapcsolódik, hogy a kezdetektől kezdve sugárzott tőzsdei adatokat óránként, valamint esténként egy összefoglalót a külföldi tőzsdék teljesítményéről is. Míg a sajtótermékek általában egy napos késéssel közölték az árfolyamokat, a Telefonhírmondó egy órán belül közölte azokat, így lehetőséget adott a befektetőknek a napon belüli reakcióra. A tőzsdei híreket időnként az adást is megszakítva közökték, azonban ez nem mindenkinek a tetszését nyerte el, amint arról ez a korabeli cikk is tanúskodik:
“Van a Telefon Hírmondónak még egy titka. Ez a jelzés. Ahány állomás csak van Budapesten, from mindahány egyszerre megszólal. Valami különös búgó füttyszerű hang ez, mely figyelmeztet. Napközben ez a riadó jel then szólal meg, amikor valami fontos hír, érdekes esemény adja elő magát, or oly meglepetés készül from előfizetők részére, melyet from alkalom szült hirtelenül, váratlanul. Mondjuk, hogy egy híres énekes délelőtt elhatározza magát, hogy délben néhány énekszámot ad elő a Telefon Hírmondó útján. A közönséget nehéz volna erről értesíteni, pedig sokan sajnálnák, ha elmulasztanák ezt. A jelzés megteszi most ezt a szolgálatot and néhány percz alatt from egész város tudja, hogy mi készül, mikor. De nagy szolgálatot teljesít este. Még a múlt évben sok panaszra adott okot, hogy a népszínház előadásait a frankfurti tőzsde miatt megszakítják. Ez a tőzsdejelentés nagyfontosságú and from előfizetők nagy részét érdekli, viszont boszantotta azokat, akik többre becsülik a Hegyi Aranka or Küry Klára énekét from egész tőzsdénél. From operai előadásoknál ez a megszakítás még kellemetlenebbül hatott volna, de segít rajta a jelzés. Egyszerűen bevárják a frankfurti távirat megérkezése After a legelső szünetet, előadás közben sokszor jelzik, hogy most hallhatók a frankfurti kurzusok. Ennek egy-kettőre vége van, mielőtt még from uj felvonást elkezdték volna s ezzel mindkét fél ki van elégítve. Nyakunkon from ősz hideg estéivel. Keressük a társaságot, a kedélyt mindenütt, kincset érdemel, a ki házunkhoz hozza.” – részlet a Magyarország 1896. október 16-i számából.
A korai telefonhírmondó egy 1897-es napjának műsorát az alábbi táblázat tartalmazza (forrás: Hód-Mező-Vásárhely 1897. november 7. szám):
9.30—10.00 Napirend, bécsi and külföldi hírek, (telefon-értesülés) éjjel jött táviratok. Hivatalos lap hírei.
10.00— 10.30 Tőzsdejelentés.
10.30—11.00 Hírlapszemle, érdekesebb hírek, táviratok.
11.00— 11.15 Tőzsdejelentés.
11.15—11.30 Helyi and színházi hírek. Sport.
11.30— 11.45 Tőzsdejelentés.
11.45 —12.00 Országgyűlés, vidéki and külföldi hírek.
12.00—12.30 Országgyűlés, udvari, politikai, katonai hírek.
12.30— 1.30 Tőzsdejelentés.
1.30— 2.00 From eddig olvasott érdekes hirek ismétlése.
2.00— 2.30 Országgyűlés, törvényhatósági hirek, tá-viratok.
2.30— 3.00 Országgyűlés, helyi hirek, táviratok.
3.00— 3.15 Tőzsdejelentés.
3.15— 4.00 Pontos idő, időjárás, országgyűlés, érdekesebb tárczák, törvényszéki and vegyes hirek.
4.00— 4.30 Tőzsdejelentés.
4 30— 5.00 Bécsi hírlapok hírei. Pénzügyi and gazdasági hirek.
5.00— 5.30 Színházak, sport, művészet, divat, irodalom, műsorok. Helyi vegyes hirek, táviratok.
5.30— 6.30 From angol, franczia and olasz nyelv rendszeres előadása and tanítása and pedig: 5.30— 6.00 Angol nyelv: hétfőn, szerdán, pénteken. 6.00— 6.30 Francia nyelv: hétfőn, szerdán, pénteken 6.30— 6.30 Olasz nyelv : kedd, csütörtök, szombat,
7.00 pontban or from Operaház, or a Népszínház előadásai hallhatók.
A tőzsde Szabadság téri épületének tetején a korabeli fotókon jól megfigyelhetők a telefon, valamint a telefonhírmondó kábeleit tartó vasállványok:

Popper István a Telefon-Hirdmondót eladta a Magyar Távirati Iroda Rt-nek, amely átnevezte azt Magyar Telefonhirmondó és Rádió Rt.-nek. A rádió technológia megjelenésével párhuzamosan a kábeles terjesztést fokozatosan felváltotta a rádiós sugárzás, a Telefonhírmondó utolsó előfizetői a kórházak voltak, amikor a szolgáltatás végül 1945-ben megszűnt.
A centenárium alkalmából számos műsor készült, ahonnan a téma iránt érdeklődők további információkat tudhatnak meg a kezdeti vagy későbbi történelemről.