Manfréd Weiss de Csepel, Baron

Weiss Manfréd egy cseh-zsidó származású családban született 1857-ben, Pesten. A család nem volt tehetős, nagyapja pipakészítő volt, apja cseh szilvalekvárral és más terményekkel kereskedett. A fiatal Manfréd kereskedőnek tanult, a kereskedelmi akadémiát végezte el, majd apja egy hamburgi üzletfeléhez, egy gyarmatáru kereskedőhöz küldte gyakorlatra 1873-ban. A fiatal gyakornok nem sokkal később, már 20 évesen a kereskedőház cégvezetője lett, és sikeres gyarmatáru-kereskedő lehetett volna talán Hamburgban, ha 1877-ben hirtelen nem betegedett volna meg az édesapja.

Weiss Manfréd hazatért, bekapcsolódott a családi üzletbe, majd a cég sikeres üzleteket kötött a hadsereggel 1878-ban, Bosznia-Hercegovina megszállásakor. Pár évvel később idősebb testvérével Bertolddal – aki sikeres terménykereskedő és közgazdasági szakíró volt – egy új üzletbe vágtak bele, konzervet kezdtek gyártani. A Lövölde téren működött 1882-től a „Weiss Berthold és Manfréd Első Magyar Conserv Gyár”, a termékük márkaneve „Globus” volt. A legnagyobb vásárló a hadsereg volt. A gyár nem sokkal később a Közvágóhíd területére költözött, és itt már maguk gyártották a konzervdobozokat is.

A konzervdoboz gyártáshoz azonban valami más termék előállítása nagyban hasonlított, ez pedig a lőszeré. A két testvér a hadsereggel olyan üzletet kötött, amelynek keretében a gyárban – a szabad kapacitás terhére – felújították a sereg elavult régi lőszereit. Egy 1890-ben bekövetkezett robbanás miatt a céget a hatóságok költözésre utasították, és ekkor helyezték át a telepüket Csepelre, egy valójában üres területre – ami a lőszergyártás miatt előnyös volt –, ami akkor még nem tartozott Budapesthez.

Csepelen már nagyüzemben gyártottak konzerveket és lőszereket, valamint egy teljesen új „fegyvert”, a gulyáságyút, azaz mozgó tábori konyhát, amelyet 1909-től szállítottak a seregnek.

Bertold Weiss entered politics in 1896, leaving Manfred to run the factory on his own. His business policy was to be the first to break into a new field, with a product that no one else was making at home, and to start making new products in times of crisis. However, he was not only concerned with developing the factory, introducing new products and concluding contracts. He also paid particular attention to the welfare of his workers. At the time of his death, the Népszava - which in 1922 could not be called a friend of capitalism and capitalist industrialists - wrote:

„Weiss Manfrédnak jelentős része volt abban, hogy 40 év alatt apró üzemecskéből hatalmas gyárak lettek, amelyekben a munkások ezrei dolgoztak. Éppen, mert a legnagyobb vállalatok élén állott és befolyása kiterjedt számos más vállalatra is, abban a küzdelemben, amelyet a munkásság kénytelen megvívnia létföntartásért, e hasábokon nemegyszer személy szerint kellett vele szemben képviselni a dolgozók érdekeit. (…) Most azonban, amikor egyélet munkájára kell visszapillantani, meg kell állapítanunk, hogy Weiss Manfréd modern kapitalista volt abban az értelemben is, hogy a tőkés gazdálkodás által megvont határokon belül nem hatalmaskodással és elzárkózó gőggel, de észszerűen fogta föl a munkásság szempontjait a munkaviszonyt illető kérdésekben.”

Weiss founded a maternity home, a sanatorium for lung patients, a children's home (the Alice Weiss Csepel nursery), a crèche, a pregnancy counsellor and a workers' home for his workers, and built modern workers' housing by the standards of the time. It set up a fund to provide for disabled workers and to support the widows and orphans of clerks. It paid factory workers above the average wage. He was also one of the founders and president of the National Federation of Industrialists. In addition to his own workers, he was also a major philanthropist, supporting young or sick or ageing writers and artists. On several occasions, the factory's food products were used to support soup kitchens, and he was vice-president of the National Association for the Protection of Children. He was also actively involved in the charitable work of his parish.

During the war, which made him a fabulous fortune, his taxes paid in 1917 amounted to 34 million crowns, as he was a supplier to the army. He gave a lot to charity, for example donating an X-ray machine to the Red Cross and one to the army.

In addition to the Csepel factory, he also had significant investments in other companies, for example, for a time he was one of the main shareholders of the Hungarian Textile Industry Ltd.

Munkásságát az állam is elismerte, 1896-ban „csepeli” előnévvel nemességet, 1901-ben a III. osztályú vaskorona rendet, 1915-ben főrendi tagságot, 1918-tól bárói rangot kapott.

Feleségét, akitől hat gyereke született, korán, 1904-ben elvesztette, ez után már nem nősült meg. Gyerekeitől összesen tizenegy unokája született. A családi életéről az Uj Idők 1923. január 7-i számában Rózsavölgyi Manó ezt írta:

„Reggel nyolctól este kilencig az irodákban és gyárakban dolgozott, oly erőkifejtéssel és tempóban, hogy a nálánál sokkal fiatalabb gyári igazgatók és mérnökök nem tudták követni, — délben azonban fél kettőtől háromig nemcsak megebédelt, hanem sorra vette, sőt meg is látogatta gyermekeit és elintézte összes ügyeiket. Rokonai és barátai számára a legforgalmasabb napokon is, mindig volt ideje és ami a legfontosabb és legmeglepőbb volt, mindig azonnal.”

Weiss Manfréd– hiába adott például hatalmas összeget a Csepeli Munkásotthon (kultúrház) építésére – a Tanácsköztársaság alatt az új rend ellenségévé vált. A gyárát államosítani akarták, villáját kirabolták, ezért öngyilkosságot kísérelt meg: Bár még időben sikerült közbe lépni, de 1920-ig Bécsben gyógykezelték. Hazatérte után már csak két évet élt, 1922 novemberében agyvérzést kapott, és 1922. december 25-én elhunyt.

This is how the newspaper Világ bade farewell to the otherwise reclusive industrialist, who gave only one interview in his life, on 28 December 1922:

„Kispolgári egyszerűséggel öltözött kispolgár igénytelenségével élt milliói, ma talán milliárdjai között, nem volt fényűzése és nem volt szenvedélye más, mint a munka, amely talán az alkotóművészek számára fenntartott gyönyörűséget adta neki. (…) Weiss Manfréd lényéből valahogy kisugárzott ez a pénzimádattal nem rokon alkotási kedv, és talán ez magyarázza meg, hogy Weiss Manfréd népszerű volt a csepeli munkások között, gyorsan népszerűvé lett a derekegyházai uradalmon, amelyet csak élete vége felé szerzett meg, és a közvélemény előtt is nagyobb népszerűségre tett szert, mint a többi nagy vagyon ura. Volt idő, amikor, joggal, vagy jog nélkül, Weiss Manfrédban látták Magyarország leggazdagabb emberét és mégis mindig a szimpátia hangján beszéltek róla.”

Temetésén természetesen az akkori politikai osztály vezetői, de több ezer munkás is részt vett. A gyárat a család vezette tovább. A fiai, azaz Weiss Jenő és Alfonz mellett a négy lány férjei is bekapcsolódtak a vállalat vezetésébe, ráadásul a vejek a legnagyobb ipari családokból kerültek ki, hiszen ifj. Chorin Frenc, Weiss Margit férje is tehetős családból származott, apja, idősebb Chorin Ferenc a Magyar Gyáriparosok Országos Szövetségének elnöke volt. Mauthner Alfréd, Elza férje a növényi olajtermelésben volt érdekelt, Kornfeld Móric, Marianne férje a Ganz Danubius gyár egyik igazgatója volt, míg Kohner Alfréd családja a bankvilágban volt érdekelt. A vállalat vezetését leginkább Chorin Ferenc és Kornfeld Móric vállalta magára.

A család, mivel szinte mindenki zsidó származásúak voltak, és az SS szemében nem számított az sem, hogy mindenki áttért a keresztény hitre, illetve jó kapcsolatot ápoltak Horthy Miklós kormányzóval és körével, illetve magyar nemesek, főnemesek voltak, a túlélésüket úgy tudták biztosítani, hogy a Weiss vállalatokat átadták az SS-nek. A vállalatot a háború után államosították, majd az egységes, többször átnevezett gyárat 1983-ban megszüntették, akkor oszlott fel több egységre a Csepel Vas- és Fémművek Tröszt,A szétdarabolt vállaltok koordinálására megalakult a Csepel Művek Ipari Központ, ám az így valamennyire önállóvá váló vállalatok veszteségesek voltak, a rendszerváltés kornyékén sok megszűnt, vagy privatizálták. Ma a hatalmas ipartelepen számos kisebb-nagyobb vállalkozás működik.

Interesting facts

The goulash cannon, or mobile field kitchen, was developed by the Austro-Hungarian army on the model of the device successfully used in the Russian army (although there had been attempts at this in Hungary as early as 1881). After a long period of development work, the product was ready for series production in 1909, and the army ordered it from Weiss at a unit price of 3,900 crowns. The Weiss factory patented the goulash cannon in several countries.

Sources

• BG: Meet Manfréd Weiss, the most innovative Hungarian entrepreneur of the 20th century In: Tudas.hu 1 June 2020.
• Csaba Domonkos:The death of Baron Manfréd Weiss of Csepel, member of the General Council PestBuda.hu 27 December 2022.
• László Varga: A career with a fine knife. The Weiss Family and Manfréd Weiss In:Historical Review, 1983 (Vol. 26)No. 1
• Where does this word come from: gulyáságyú? in: honvedelem.hu 31 January 2015.