Pál Elek de Malomszeg

Engel Pál néven született 1856-ban egy sokgyermekes családban, 6 nővére volt, mind helyi szépségnek számított. A hazai bankvilágban a századfordulón, és a következő években két Engel Pál volt, de ez azért nem okozott zavart, mert az egyikük Elek Pálra magyarosította a nevét.

 

Elek Pál a kereskedelmi iskola elvégzése után Fleischl Samu gabonaüzletébe lépett be gyakornoknak, ám rövid idő után Párizsba a Dreyfus és társa céghez távozott.

Elek Pál hasonlíthatott leginkább arra a személyre, akit Molnár Ferenc az “Egy, kettő, három” című színdarabjában bemutatott, azaz ha kellett, egy óra alatt egy senkiből bankigazgatót tudott csinálni. Ha ilyen tettet nem is hajtott végre Elek Pál, de hasonló manőverei voltak, amelyek a színdarab főszereplőjéhez tették hasonlatossá.

 

Elek Pál, még Engel Pálként Párizsban, a Dreyfuss cégnél dolgozott, de tevékenysége már itthon is ismert volt, ugyanis amikor a magyar kereskedelem fellendítésének céljával Baross Gábor megalapította a Magyar Kereskedelmi Rt-t, élére a Párizsban dolgozó Engel Pált ajánlották. Baross haza is hívta, és egy pesti megbeszélést követően a társaság élére ki is nevezte az akkor még csak 34 éves szakembert.

Már itthon nősült meg, 1892-ben vette el Garai Arankát, akitől két gyermeke született, Lili 1893-ban és Mariska 1894-ben.

A nevének magyarosítására 1897-ben került sor, és a Kereskedelmi Rt hivatalnokait is körlevélben szólította fel a névmagyarosításra.

Az 1897. november 13-án kiadott körlevélben ezt olvashatjuk (idézi a Budapesti Hírlap, 1897. november 14-i száma):

 

“Most, amikor törekvéseink sikere már mutatkozni kezd, s amikor tevékenységünk szervezetének zavartalan működésében immár föltétlenül bízhatunk, elérkezettnek látszik az idő arra, hogy tevékenységünk külső nyilvánulásaiban is kidomborítsuk intézményünk magyar jellegét. Ebben a tekintetben a hatásnak egyik közvetetlen eszköze kétségkívül tisztviselőink magyaros hangzású neve lehetne, a miért is hivatali érdeknek, tehát nemcsak hazafiasnak, hanem szükségesnek és hasznosnak tartom, hogy mindazok a tisztviselő urak, akik idegen hangzású családnevet viselnek, nevüket megmagyarosítsák. A magam részéről elsősorban alá akarom magamat vetni e felfogás követelményeinek, amiért is ma benyújtottam folyamodványomat az illetékes hatósághoz vezetéknevemnek Elekre való változtatása iránt.”

 

Elek nagy lendülettel állt neki a magyar kereskedelem megreformálásának, elsőként nagyobb mennyiségű kávét hozott be az országba, de ez végül bukás lett.

A következő nagy akciója is látszólag hasonló eredménnyel járt, ugyanis nagyobb rakomány narancsot vett meg, és hozott be az országba, ám nem tudta a nagykereskedőknek eladni, gyakorlatilag a nyakán maradt a hatalmas mennyiségű gyümölcs. Ekkor ügynökökkel közvetlenül a pesti kofáknak adta el, nyomott áron, gyakorlatilag fillérekért a narancsot, és Budapestet így elárasztotta az olcsó narancs, amiről addig az volt a közvélemény, hogy egy drága luxusélelmiszer.

A számítása bejött, ugyanis a narancs hétköznapi gyümölccsé vált, és a következő szállítmányokat már el tudták adni, gyakorlatilag megszerezte a cégnek a déligyümölcs behozatal monopóliumát. A narancs ára a tizedére esett, mert ezen akció előtt egy narancs ára 10 krajcár volt, utána 1-2 krajcárba került.

 

Elek Pálról azt mondták, hogy egy perc alatt döntött, bármilyen komplikált üzleti tervet vezettek fel neki. Meghallgatta az elképzelést, majd vagy azt mondta, hogy “rendben van megcsinálom” vagy, hogy ”semmi esetre sem”.

 

Hasonlóan törte meg az addigi cserzőanyag monopóliumot, ugyanis a bőrcserzéshez szükséges anyagot addig egy német cég szállította, de Elek talált egy másik forrást, a szmirnai gubacsot, amely szintén jelentős haszonnal járt.

 

Ugyancsak jelentős volt, amikor a Kereskedelmi Rt-nek megszerezte a Magyar Állami Gépgyár mezőgazdasági gépeinek képviseletét, ezzel hatalmas mennyiségű gépet terített a Balkánon, Ázsiában és Oroszországban, ahol a magyar gépeket külön szóval “vengerkának” hívták.

Hasonló módon teljesen átszervezett egy másik állami ágazatot, nevezetesen a sókereskedelmet. Átvette a régi sókamarák feladatát és az elavult sószállítási rendszert, majd a Kereskedelmi Rt. nemcsak szállította a sót, hanem modern kereskedelmi hálózatot épített ki országszerte, majd külföldön is. A sóüzletben nagyon sajátságos módszert alkalmazott, a Balkánon fizetett cikkeket jelentetett meg, hogy az addig oda szállító francia és olasz cégek sójában nincs jód, ezért az golyvát okoz.

Az olasz monopólium megtörésére is érdekes módot választott. Az olaszok Tunéziában pároltak le tengeri sót nagy mennyiségben, Elek egy megbízottat küldött Tunéziába, hogy ott kezdjen bele egy saját sólepárló üzem építésébe. Egyáltalán nem volt célja a tunéziai sólepárlás, hanem csak az, hogy az olaszokat tárgyalásra kényszerítse. A terve be is vált.

Emellett támogatta a házi ipart, annak kereskedelmi rendszerét is kiépítette.

 

Elek nagyon jó kapcsolatot tartott fel a kormánnyal, amely titokban kifejezetten támogatta a Kereskedelmi Rt-t, majd az abból alakult Magyar Bankot, ezért a többi bankvezérrel éles konkurenciaharcban állt, volt, aki csodálta, más kifejezetten gyűlölte. Tevékenységéért 1900-ban malomszegi előnévvel nemességet kapott, a nemesi előnevet adó birtokot Elek Pál édesapja 1860-ban vásárolta meg.

A Magyar Banknak komoly fiókhálózat épített ki, sőt a magyar bankok közül elsőként Bécsben is nyitott fiókot.

A hazai gazdaságban és kereskedelemben elért eredményeinek elismeréseként Ferenc József 1905-ben magyar királyi udvari tanácsosi címet adományozott Elek Pálnak.

 

Elek bukásához és valahol halálához egy nagyon komoly visszhangokat kiváltó ügy járult hozzá, amelyben valójában nem követett el semmit. Elek messzemenően támogatta a Szabadelvű Pártot és Tisza Istvánt.

A Tisza által alapított Nemzeti Munkapárt ismételt hatalomra jutásában is aktív szerepet vállalt nemcsak ő, hanem a Magyar Bank is.

A bank Eleken keresztül 4 800 000 koronát juttatott a párt pénztárába, úgy, hogy az adott összeget, mint egyfajta betétet adták át a részére, hogy mint bankigazgató belátása szerint kezelje. Hasonló eljárás valamennyire a nagyobb bankok vezetőinél megszokott eljárás volt, az ilyen bizalmas, privát pénzalapok, számlák kezelése, amelyet a személyes kapcsolatokra építettek. Elek a szokásokkal ellentétben azonban két felügyelőt kért maga mellé, a helyettes vezérigazgatót, Vajda Imrét és Szala Béla igazgatót. Vajdának azonban feltűnt valami, nevezetesen az, hogy a 4,8 milió átutalása után Elek készpénzben a saját számlájára befizetett 800 000 koronát. Vajda a saját szakállára vizsgálatot kezdett, azzal a gyanúval, hogy ez a pénz a 4,8 milliós alapból származik, azt Elek egyszerűen elsikkasztotta.

Az ügy hatalmas port vert fel a bankon belül, a két felügyelő is egymás ellen fordult, rágalmazási perek is indultak, és Elek pozíciója megrendült, így 1911-ben távozott a banktól.

Ráadásul, mivel az ügy nyilvánosságra került, azt is feltételezte a közvélemény egy része, hogy a 4,8 milliót a bank vesztegetésként fizette ki, a kormánytól kapott monopóliumok, pl. a sószállítás ellenértékeként, amit a korábbi koalíciós kormány nem, de a munkapárti kormány meghosszabbított.

Az ügynek tehát több szála is volt.  Elek azt elismerte,hogy a 4,8 milliót a bank adta a pártnak, azzal a céllal, hogy az hatalomra jusson, mert, ahogy állította, a bank és az ország gazdasági érdekében azt láttam jónak, ha a Munkapárt kerül hatalomra. Azt természetesen tagadta, hogy a pénz vesztegetés lett volna.

A sikkasztásról pedig egy “becsületbíróság” előtt tisztázta magát, még az alól a vád alól is, amit utólag hoztak fel ellene. Egy 350 000 koronás befizetés kapcsán, kiderült, hogy ezek az összegek nem az alapból származnak, hanem Elek más, személyes és törvényes üzleti tevékenységéből, részvényeladásból.

Ugyan Eleket ez után a bank visszahívta, mert a bank eredményei rendkívüli módon romlottak – de az 1913-as visszatértekor már nagyon beteg volt, érelmeszesedése volt, és a szíve sem volt rendben. Halálát azonban tüdőgyulladás okozta. 1914. április 15-én Badenben, 56 évesen hunyt el.

Interesting facts

A mezőgazdaság gépexporthoz kapcsolódva Elek szükségét látta, hogy valami módon a banknál tartsa a Fehér Miklós cégnevet (Fehér Miklós az Állami Gépgyár vezetője volt, neve jól hangzott a partnereknél). Elek attól tartott, hogy valaki más – kihasználva Fehér Miklós ismertségét – alakít egy Fehér Miklós nevét viselő céget, ezért inkább ő lépett. Kellett tehát valaki, akit Fehér Miklósnak hívtak, és alakít egy céget. Ám az összes megkeresett Fehér Miklós alkalmatlan volt, ezért egy Weisz Miklós nevű embernek fizettek 1000 koronát, hogy magyarosítson, alakítsa meg a céget, amit azonnal meg is vett a Magyar Kereskedelmi Rt.

 

Literature:

Balassa Imre: Elek Pál regénye :közgazdasági eposz a XIX. századból Budapest : Pesti Tőzsde, 1925